Sokáig tartotta magát az az urban legend, hogy Cleveland valaha a második legnagyobb magyar város volt. Ez ugyan nem igaz, de így is igazán előkelő helyet foglalt el a képzeletbeli dobogón. Az 1920-as évek közepére Cleveland magyarsága megközelítette az 50.000-et, a városon belül pedig a lakosság 20%-át. Tehát ami a lengyeleknek Chicago, vagy a zsidóknak New York, az nekünk Ohio második legnagyobb városa. Így, ha nem is a második, de a ’20-as évek top 10-es városai közé még éppen befért Cleveland is.
„Gyerekkoromban észre se vettem igazán, hogy Amerikában élek. A szomszédok, barátok, de még a virágárus is magyar volt.”
Mesélte nekünk a clevelandi születésű Szentkirályi Endre a régi magyar negyedről, a Buckeye-ról. Ugyan még ma is felfedezhető egy-egy múltat idéző emlék, de New Brunswickhoz hasonlóan a Buckeye Road-ról elnevezett környék szinte teljesen kiürült, a magyarok elköltöztek. Helyüket javarészt feketék, latinok vették át.
Szerencsére sok más nagyvároshoz hasonlóan Clevelandet a magyarok nem hagyták el teljesen. Egy kritikus tömeg mindig a városban, vagy annak környékén maradt. Így amikor máshol az újabb generációk már nem tartották a nyelvet, Clevelandben mindig akadt egy erős mag. Talán ez is az oka annak, hogy az Egyesült Államok többi magyar közössége példaként tekint a clevelandiekre. Eleinte az egyház, aztán az első cserkészek megérkeztével a cserkész mozgalom lett az iránytű a magyarság megtartásában.
„Ha visszagondolok az életemre, általában a cserkészettel kezdem az emlékezést.”
Meséli nekünk a 65. Clevelandi Cserkésznapon Botond és Balázs bácsi. Utóbbi egyike volt azon keveseknek, akik még a II. világháborút követő német és osztrák gyűjtőtáborokban megalapították a Hontalan Sasokat, vagy másképpen mondva újra alapították a Magyarországon betiltott cserkész mozgalmat. (Ha bővebben érdekel a cserkészek kalandos története, akkor kattintsatok ide, megéri!)
„…nem, nem. Ez igaz! Mi voltunk az amerikai Debrecen. Még a ’80-as években is több mint 100 ezer ember írta magát magyar származásúnak. Igaz, kevesen beszéltek magyarul. Talán csak a harmada.”
Cleveland valaha 300 magyar cégnek, sok-sok milliomosnak, újságok tucatjainak adott otthont. Sőt, csak a város 4300 magyar katonát adott a II. világháború amerikai hadszíntereinek – közülük, akik hazatértek, sokan már nem Ohioban telepedtek le. A város elsők közt fogadta be a II. világháború, majd az ’56-os forradalom menekültjeit is. Mondhatni, itt tényleg kialakult egy kis kémia város és kisebbsége közt.
„Hogy miért nem beszél akkor itt legalább 50.000 ember magyarul? Ez egyszerű. Az iskolák angol nyelvűek, a munkahelyen angolul beszélnek, és jellemzően a sokadik generációra, a családok vegyes családok. Bár azért vannak kivételek.”
Gondolkodik velünk hangosan Horváth Mihály (a Cserkész Barátok Köre elnöke). Neki különösen nagy teher van a vállán. Egyszerre kell a Covid alatt megküzdenie mindenféle emberi félelemmel, hogy egy-egy ilyen jubileumi cserkész-esemény ne maradjon el, és egyszerre kell megküzdenie a Facebook, a TikTok, az Xbox (stb.) ellen, hogy a gyerekek a természetet, a kultúrát, a valódi közösséget válasszák. Ha azt gondolnánk, hogy munka és 100 kilométernyi távolságok közt egy felnőtt ember ezt csak úgy kirázza az ujjából, az most nyomjon le gyorsan 50 db fekvőtámaszt. Iszonytatóan nehéz munkaköpeny nélküli hőseinktől.
Tehát így mindent összevetve az is egy csoda, hogy Clevelandben 2021-ben legalább 5000 ember beszéli valamennyire titkos nyelvünket.
„
– Kedveskéim, ne állják végig a sort. Mit adhatok?
– Nagyon szépen köszönjük. Mit készítenek?
– Magyar kolbászt és lángost.
– Akkor mindkettőből kérünk.”
Segített nekünk rendkívül figyelmesen, két felvétel közt Szabó Éva a cserkésznap forgatagában, aki a Clevelandi Magyar Múzeumot is pátyolgatja. Bár európai szemmel nézve nem biztos, hogy múzeum jutna eszünkbe egy H&M üzlet léptékeit is meghazudtoló „szobáról”, egy hatalmas, több emeletes pláza földszintjén. Pedig de.
Belépve azonnal elfog minket az eklektika hangulata. Székelykaputól az amerikai pláza cola és popcorn légkörén át a legkülönfélébb népviseletig mindent megtalál az arra látogató, vagy, ahogy Andreáék mondanák: „a gyökereiket keresők.” Amerikában az efféléből pedig rengeteg van. Szinte nem is találkoztunk olyannal, aki legalább a nagyszüleiig ne tartaná számon a származását.
„
– Sajtot kérhetünk rá?
– Aranyoskám, az a helyzet, hogy itt mi nem esszük a lángost sajttal, csak fokhagymával és tejföllel, esetleg cukorral.
”
Elmorzsoltunk pár Nyugati aluljárós könnycseppet, és már mentünk is megnézni a néptáncosok fellépést. Csodálatos volt látni, ahogy a rockerektől Rihannáig, fehérektől feketéig elkapott mindenkit a ritmus. Pedig semmi különös, csak bőgő, cimbalom, hegedű és harmonika. Köszönjük Harmonia együttes, hogy megszerettettétek velünk nagyszüleink zenéit – ki gondolta volna, hogy ezért 8000 kilométer kell utazni otthonról.
Természetesen a magyar gasztronómiai paletta nem lehet teljes a pálinka és a bor nélkül. Amerikában azonban mindkettőről csak álmodni lehet. Egyrészt nem lehet beszerezni, csak álmatlan éjszakák árán. Ha mégis, nincs az embernek lelke meginni más féltve őrzött nedűjét. Az USA-ban gyártott pálinkák – …, hogy is mondjuk szépen – nem igazán érik el Juhász Imre atya New Brunswick-i pálinkájának szintjét. Pedig meglenne hozzá minden, ami csak kell: eszközök, víz, az eljárás meg ugye adott. E ponton felkiáltanánk, hogy: „a gyümölcs!”. Egy gyors „side storyt” hadd osszunk meg.
Épp itt, a 65. Clevelandi Cserkésznapon mesélték nekünk, hogy még a ’70-es években valaki kihozott Michiganbe egy újfehértói fürtös meggyfa palántát. Tekintve, hogy jóval finomabb, mint az addig tenyésztett amerikai meggy, hamar nagy karriert futott be a magyar kistestvér. Mára a legtöbb gazda is inkább a Balatont termeszti. Ja igen. A Balatont könnyebb kiejteni, így átkeresztelték, de legalább nem Michigan patriótára, így megmaradt valami hazai a jó kis újfehértói fürtöskéből.
„Apropó Balaton. Ott ugye már voltatok? Nemrég még a Tvrtko is forgatott velük.”
Említettük, hogy akad még egy-egy emlékpillére az amerikai Debrecennek 140 év elteltével is. Az Orbán virágbolt után a híres neves Balaton étterem az, amelyik a régi magyar negyed – körül – tartja még magát. Ráadásul nagyon sikeresen, de ugye nem spoilerezünk.
(Clevelandben egy magyar cukrászdával is találkozhattunk: Transylvania Bakery Shop, köszönjük!)
„Valaha több vendéglő is volt, kifőzde, de mára csak ők maradtak, illetve egy nagyon szuper erdélyi pékség.”
Segít nekünk Molnár Zsolt, a Bocskai Rádió szíve és lelke egy személyben. Zsolt nagyjából 20 éve csöppent bele Marosvásárhelyről a rádió életébe, ami a ’80-as évek óta játszik kizárólag magyar zenét a környékbelieknek – illetve online. Nem csak a változó színvonalú magyar zene miatt kihívás mindez, sokkal inkább a karitatív jelleg végett. A New York-i Cool Rádiós srácokhoz hasonlóan ő is csak szívjóságból játszik a népnek.
„Szerintem nem is a zene a lényeg. Sok a beszélgetős műsorunk, amit az emberek szeretnek hallani, amikor a kocsiban ülnek. Márpedig itt az USA-ban az ember mindenhová az autójával megy.”
Fairport Harbor
Kis szívünk Tom Waits legszomorúbb balladáira kalapál, ha arra gondolunk, hogy még pár éve is itt írták be magukat százalékosan a legtöbben magyarnak az USA-ban. Ehhez képest egyetlen egy emberrel nem találkoztunk, aki beszélne még magyarul. Pedig a kocsmává alakult magyarháztól az ’56-os emlékműig bebarangoltuk az Eire-tó partján fekvő tündéri kis települést.
„
– Nézd testvérem! Egyszerűbb angolul beszélni, ennyi a titok.
– De ha csak ez számít, miért nem halak vagyunk, mindannyian?
– Jó kérdés. De azért volt itt magyar polgármester meg rendőrfőnök is, azért az csak nagy dolog, nem?
– Most erre mit mondjak? Jól mutat a könyvekben.”
Beszéltük meg egy sör kortyolgatása közben Molnár úrral, akinek csak az édesanyja és az édesapja magyar, de ő mára csupán szavakat tud.
„Nekem Édesapám azt mondta, hogy legyetek büszkék arra, hogy amerikai magyarok vagytok, de ő maga nagyon haragudott Magyarországra a kommunizmus miatt. Felejteni akart, de az nem igaz, hogy nem tanítottak meg. Otthon magyarul beszéltünk főképp.”
Mielőtt azt gondolnátok, hogy kedvünket szegve Dr. Pepperbe fojtottuk bánatunkat, hát nem. Bedobtunk pár jalapeños hot-dogot és megkerestük visszafelé tartva Cleveland Kossuth Lajos szobrát. Aztán meg sem álltunk, csak nyugat felé vettük az irányt. Tartsatok velünk a következő hétfőn is.
Clevelandi dalunk az említett csodálatos Harmonia Bandtől származik. Fogadjátok őket szeretettel! 🙂
Kövessetek minket Facebookon és Instagramon is!
Puszi & Pacsi
