A Yucatán félsziget peremén
Cancún városának üdülőparadicsomában bukkantunk Magasdi Istvánra, aki masszőrként dolgozik, de változatos életútja során volt kidobó ember, Vöröskeresztes, és bűnügyi szakértő is. Szó esett a helyi szokásokról, melyekről szívese beszélt, ahogyan az ételekről, és a pálinkáról is.
Kérdeztük a közbiztonságról, és a drogkartellekről, bűnbandákról szóló sztereotípiákról. Mint kiderül, távolról ő maga is tanúja volt egy kisebb leszámolás végének.
Az 500 éves település
Következő úticélunk Valladolid volt. Itt érzetük végre az igazi mexikói hangulatot, és az „ahora feelinget” is.
A nagy hőség ellenére felfedezőútra indultunk. Realizáltuk, hogy bizony nem csak az ételek terén, de a hagyományos mexikói ruhák hímzésében is vannak kísérteties hasonlóságok a magyarokéival.
Megérintett minek a történelem szele is, mert a nagy múltra visszatekintő várost elhagyva egyannál sokkal régebbi település romjait kerestük fel. Chichén Itzát a Mayák lakták először, majd a Toltékok is építkeztek hozzá.
A tollas kígyó istenének ( Kukulcán) szentelt monumentális templomhoz, melyet megcsodálhattunk, köthető a híre Maya naptár is.
Láttuk a hírhedt Maya labdajáték, a pok ta pok játéktereként szolgáló pályát. Itt játszották réges-rég az életre-halálra szóló mérkőzéseket, melyeknek végén akár az egész vesztes csapat is feláldozhatták. A játék komolyságáról a pálya falának koponyás díszítése tanúskodik.
Lesz még Mérida magyar város…
Hogy magunkhoz térjünk a nagy meleg, és az ősi romok látványa okozta bágyadtságunkból, megmártóztunk a Yucatán félsziget egyik víznyelőjében, az Ik Kil cenotéban. A mészkőben gazdag talaj miatt jönnek létre a cenoték, ezek az édesvízű, földalatti tavak, amelyek általában rettenetesen mélyek. Ugrottunk néhány fejest, majd útba vettük Méridát.
Mérida különösen nyugodt város, mivel a kartell tagjai lakhelynek és nem csatatérnek használják. Az agavékereskedelemnek köszönhetően sokáig nagyon jelentős, jómódú hely, néhány évig főváros is volt, amely jól látszik a szépséges tereken, épületeken, haciendákon.
Itt ismerkedtünk meg Oresztésszel és yucatáni származású feleségével, aki beszél néhány szó Magyarul. Ő beszélt nekünk a helyi érdekességekről, és kiderült, a palacsinta a kedvenc magyar étele.
Sétánk közben szembe biciklizett velünk Vörös Lóránt, aki igencsak megörült nekünk. A vidám utcazene következtében a saját szavunkat sem értettük egy idő után, így leültünk egy csendesebb hacienda teraszára beszélgetni.
Szó esett a nemzeti ételeinkről, itókákról. magyar mesékről, Weöres Sándor Bóbitájáról, és a honvágyról. Oresztész szavai írják talán le legjobban, mit éreznek az itteni magyarok; „– Az otthonom, az leginkább 5-7 ember, aki egy házban lakik.”
A közbiztonságról itt is kérdeztünk, és a vélemények vegyesek voltak. Abban megegyezhettünk, hogy nem olyan rossz, mint a filmekben, de érdemes vigyázni.
Fácánok, agavék és trubadúrok földje
A globalizáció által alig érintett, öreg város, San Francisco de Campeche hangulata azonnal magával ragadott minket. Hogy mit éreztünk? Azt leginkább a campechei naplemente tudná megmutatni, az utcákon zengő Mariachi zenekar aláfestésével.
Published by