Kedves Olvasóink!

Mint minden évben, idén is hálával tartozunk azoknak a személyeknek és nagyszerű kezdeményezéseknek, akik nélkül nem sikerülhetett volna új évadunk zökkenőmentes leforgatása. New Yorktól egészen New Orleansig utazunk úgy, hogy sokszor nem bizonyult elégnek eligazodásunkhoz egy világtérkép, iránytű, vagy csak az utcatáblák útmutatása. Bármilyen régivágású figuráknak is számítunk, ami a nagyvilágan barangolást illeti… szükségünk volt valami másra, valami igazán extrára.

Kiemelt képünk: (Szonya és Dani épp keresi a következő állomáson található magyar emléket.)

A XXI. században szinte már nélkülözhetetlen, hogy egy hosszabb út során ne használjuk a mobiltelefonunkat tájékozódás szempontjából – igen, nem csak színes-szagos ételek és italok fotózására alkalmasak –, ugyanis ezekre a korszerű Android, vagy iOS alapú okoskészülékekre megannyi csudajó applikációt tölthető le, köztük az olyanok is, mint a HuGo. Ezutóbbi kitűnő példája annak, hogy még nem vesztettük el a reményt a horgász játékok és a focifogadások között, valahol félúton. Van még kiút, vagy úgyis fogalmazhatnánk: az út előttünk áll, a kérdés, hogy ki segít át rajta?

(A Wall Street farkasai is használnak HuGo-t.)
(A Wall Street farkasai is használnak HuGo-t.)

Az appot másnéven csak „jenki huszár” néven is emlegetik. Apropó applikációk… a HuGo – Minden Magyar Dolgok Alkalmazása az Egyesült Államokban – elnyerte a Magyar Marketing Szövetség 2022-es Év Alkalmazása különdíját (az elismerés Magyarország egyik legrangosabb online marketingkommunikációs versenyén született). Ezúton is szeretnénk nekik gratulálni és köszönjük szépen a segítséget az USA-ban és Magyarországról is! Hogy mi található meg a HuGo-n s miért volt számunkra hatalmas ugródeszka a külhoni magyar emlékek felkutatásának szempontjából? Nos, a válasz egyszerű, az adatok magukért beszélnek:
Több mint 200 étterem; 68 esemény; 348 híres történelmi helyszín; 361 közösség; 38 hivatal; 190 szolgáltatási terület; továbbá 55 egyéb létesítmény van fent az appon, fotókkal, címekkel és leírásokkal!

(Miki kivételesen nem játszik, hanem egy magyar éttermet keres.)
(Miki kivételesen nem játszik, hanem egy magyar éttermet keres.)

Az applikáció így elég könnyen segített megtalálni 250 év emlékeit, köztük olyan magyar vonatkozású történelmi, kulturális és gasztronómiai helyeket is, mint Róth Imre által tervezett New York-i felhőkarcoló, a Brigitta’s Restaurant, vagy éppen Kossuth Lajos bármelyik szobra. Az applikáció célja, hogy erősítse az Amerikában élő magyarok összetartását. Úgy gondoljuk, az ilyen kezdeményezés a jövő fiataljainak egyik legfontosabb eszközévé válhat, ha megfelelően és jóra használják.

Töltsd le a HuGo-t, mindenért, ami magyar az Egyesült Államokban!

Published by