„Az ’50-es években egy biciklim, ha volt. A ’60-as évekre már autót és lakást is vettem… Amikor először hazajöhettem, úgy éreztem én vagyok a legmenőbb a Bécsben bérelt Opel Kadettommal, egyenesen a falumba mentem Hercegkútra. Vissza az USA-ba már a feleségemmel jöttem.”
Mesélte Stumpf János feleségéről, aki az 1913-ban alapított New Brunswick-i Magyar Amerikai Atléta Klub (Hungarian American Athletic Club – HAC) első női elnöke lett. János ma a magyar klubban segít egy másik női elnöknek, Varga Denisának. Pedig pecázhatna is a nyugdíjas évek alatt, de ő inkább éjfélig felügyeli a Puerto Rico-i esküvő készületeit – mert hol máshol tartanák, mint a környék legimpozánsabb épületében, ahol a híres Csürdöngölő Néptáncegyüttes is gyakorol heti kétszer.
2021-ben nem könnyű megérteni egy ’56-os magyar lelkivilágát. Különösen, ha az embert annyi inger éri, hogy a munka végén bekapcsolja az épp legnézettebb amerikai sorozatot, majd bólogat az igazságtalanságokra. Sokszor hallottuk már, hogy az ’56-os magyarok lettek az USA legsikeresebb emigráltjai. Sokszor hallottuk, hogy mi mindent tettek le az asztalra, de arról kevés szó esik, hogy mi zajlott le a lelkükben.
„Nekünk más volt. Akik a kommunizmus alatt jöttek el, nem nagyon tudtak gondolkozni azon, hogy mi lesz velük. Mi a ’90-es években akár haza is mehettünk, ha úgy hozta a sors.”
Gondolkodik hangosan Denisa a korosztályáról. Hiszen az utolsó nagyobb hullám a ’90-es években érkezett, aztán Washington szigorított, és azóta csak nagyon nehezen, vagy feketén tud valaki huzamosabb ideig az Egyesült Államokban élni, maradni.
„Nem mindegy, hogy valahova menned kell, vagy mehetsz. Ez óriási különbség. Nem véletlenül költöztek a rendszerváltozáskor sokan haza az USA-ból. Szerintem őket Magyarországon kevesen értették akkor.”
Az USA-t a bevándorlók tették naggyá, ám azt kevesen tudják kívülről megérteni, hogy ezek a bevándorlók jellemzően miért veszítik el nyelvüket a második generációra. Hiszen európai fejjel gondolkodva egy zsidó, egy német, egy örmény, vagy éppen egy magyar évszázadokon át tartotta a nyelvét az öreg kontinensen. Akkor az USA miért más?
Hát ja, de ennyit azért nem spoilerezünk – ám ha van tippetek, írjátok meg nekünk a Facebook bejegyzésünk komment szekciójában! Mindenesetre János generációja áldhatja is a szerencséjét, mert épp a kifulladó, még a Monarchia idején érkezett magyar negyedek utolsó rétegeire építkezhetett. Szemben például az 1848-49-es ún. Kossuth-emigrációval, akik gyakorlatilag az ismeretlenbe ugrottak egy nagy fejest.
„… németek, románok, csehek, ők mára mind elvesztek. Egyszerűen nem volt utánpótlásuk, nekünk volt. ’56-ban New Jersey és Ohio magyarsága meghosszabbította a szavatosságát pár emberöltőnyivel. Mondok egy példát, Chicagoban minden harmadik ember legalább félig német, hát baromira meglepődnék, ha az utcán ezek akár egytizede tudna még legalább egy mondatot beszélni.”
Valóban. New Jerseyben járva-kelve igen könnyen magyar nevekbe, emlékekbe, szobrokba, sőt még bank(ok)ba is botolhatunk. Ha valaki célirányosan szeretne közlekedni ezen emlékek közt, erősen ajánljuk a HuGo nevű alkalmazást, amely épp az USA magyar emlékeire szakosodott.
„Az idősebbek éneklik a Szózatot ugyan, de a fiatalokkal mi nem énekeljük. Hogy miért? „Hazádhoz rendületlenül légy híve, oh magyar!” Nos, ők elhagyták a hazát.”
Mondja Juhász Imre atya, akit jó eséllyel bármikor megválasztanának a keleti part magyarjai polgármesternek, lelki vezetőnek, bárminek, ami azzal kapcsolatos, hogy a közösségét önzetlenül szolgálja… és tényleg. Az Atya valódi közösséget épített, pedig nem volt könnyű dolga. New Brunswickban ugyanis ma már egy magyar sem él.
„Még a ’70-es években elkezdtek elköltözni az emberek, a helyükbe latinok és feketék érkeztek. Az intézményeink azonban maradtak, így a magyar iskolába, óvodába, templomba, cserkészekhez akár egy órát kell autózni, oda és vissza.”
Hozzátartozik az amerikai álomhoz a nagy kertvárosi ház két autóval, és az az igazság, hogy New Brunswick nem épp erre lett kitalálva. Jó néhány cég és egyetem jó szívvel látta a szorgos magyarokat a környéken, ám mikor megtollasodtak tovább álltak, mint itt az USA-ban ilyenkor szinte mindenki. Az viszont megsüvegelendő, ha ennek ellenére visszajárnak.
Észak New Jerseyben ráadásul Garfield majdnem hasonló gyökerekkel és intézményekkel rendelkezik, így alakulhatott ki egy budapesti szemmel nehezen elhihető helyzet. A negyedik, sőt ötödik (!) generációs családok jobban figyelnek a magyarságukra, mint az elmúlt években érkezők. Sőt, sokan vissza is költöznek nagyszüleik, dédszüleik Magyarországára.
Nem hatalmas migrációs hullámokat kell elképzelni, amik a kerítéseket szaggatják, de akkor is szívet melengetően meglepő. Mindössze a családi köteléken, a cserkészeten és a hétvégi magyar iskolákon keresztül valaki egyszer csak úgy dönt, visszaköltözik a magyar ugarra. Oda, ahol az emberek idegesebbek egymással, ahol kevesebb a pénz és a jólét, oda, ahonnan sokan épp az USA-ba vágynak.
„Nem mondanám azért, hogy ez jellemző, de az tény, hogy ha valakinek megvan mindene – és ehhez egyáltalán nem kell gazdagnak lenni, csak mondjuk, nem nélkülözik – és azon kapja magát, hogy a barátai leginkább magyarok, akkor miért ne próbálná meg milyen otthon? Nekem például bejött, szerelmes lettem. Most csak a szüleimet látogatom, megyek vissza Pestre.”
Mondja az alig 25 éves Katica. Édesapja ír-német származású, de egy percig sem volt számára kérdés, hogy a három lányát cserkészkedni vigye, vagy akár a péntek esti magyar órákra, még akkor sem, ha egy kukkot sem ért a nyelvből. Ez az áldozat a kívülállóknak fel sem fogható. Évekbe, sőt akár évtizedekbe kerül egy-egy ilyen áldozat egy olyan országban, ahol szinte minden a melóról és az oda-vissza tartó utazásról szól, így az ember tényleg megválogatja, hogy a drága szabadidejét mivel is tölti el.
„A pénz az csak egy dolog. Akinek van, az már másra vágyik. Olyanra, amit itt pénzzel se mindig talál meg. Akinek nincs pénze, az pedig sokszor joggal vágyik az Államokba. A baj csak az, hogy páran elfelejtenek hazamenni.”
Foglalja össze Imre atya. Ha azt kérdezzük valakitől, hogy „Miért van itt?”, arra korosztálytól függően nagyjából ugyanazt a választ kapjuk. Ám ha azt kérdezzük, mi kellene történjen, hogy haza menjen… ugyanolyan választ még egyet sem kaptunk.
„… az emberek nem lesznek rosszabbak, ha itt élnek. Hiszen ápoljuk, amit tudunk. A klub például több mint 100 éves.”
Jogos, Denisa és a „magyar klub” ahogy a HAC-ra szoktak helyben hivatkozni egyébként is földöntúli munkát visz véghez a többi magyar szervezethez hasonlóan, amelyet kevesen értékelnek. Pedig az évente megrendezett eseményeikre Californiától Ohioig járnak magyarok országszerte. Igazi össznépi Facebook-Tinder-évfolyamtalálkozó szerelemgyerekké nőtte ki magát pl. a Magyar Nap, vagy a Szüreti Bál.
Sokan találtak itt rá a szerelemre, barátokra. Szerencsére sokan is adnak vissza Denisáéknak, Jánoséknak, az Atyának, mert nem felejtik el életük darabkáit, azokat, akik egyszer jók voltak hozzájuk. Ez mellesleg egy olyan amerikai szokás, amit otthon is átvehetnénk: támogassuk legalább azt, aki minket támogatott, amikor már megtehetjük – és nem, nem csak az adó egy százalékával.
„Imre atyát? Hogyne ismerném! Mindenki ismeri, amikor idekerült úgy tudom az első dolga az volt, hogy kimosta a magyar zászlót, mert olyan koszos volt és a zsoltárokat is letisztogatta.”
Mondták büszkén a Hétvezér Sörfőzdében. Hogy miben? Bizony, bizony, New Jersey-i magyar cserkészek gondoltak egyet, és összedobtak egy nem is akármilyen kézműves brewery-t –, ami valahol félúton van a sörfőzde és a látvány pub közt. Bevalljuk őszintén, az állunk leesett ahogy a 21. századi profizmust ötvözi a csapat a magyar hagyományokkal, a részletekig kidolgozva mindent. Ahogy Janka Zsolt megmutatta nekünk a rovásírással elnevezett hordókat, majd meghúzta a kopjafára faragott sörcsapokat, azt hittük álmodunk, ekkor hozzátette:
„Az emberek a paprikást szeretik a legjobban, de előbb kóstold meg a citromosat és a Vérszerződést.”
Eleve paprikás sört viszonylag ritkán kóstolunk, nemhogy olyat, ami még finom is. Nem véletlenül Janka Zsolt erre az egyik legbüszkébb, pedig a „vérszerződés” nevű ipa is nagyon ott volt az ízlelőbimbókon – a többiről nem is beszélve. Szerencsére a csapatot nem rázta meg a Covid, így Wayne, vagyis Észak New Jersey legfőbb magyar hungarikuma folytathatja hódító útját.
Egészségetekre!
Mai zenénk igazi piszkos(ul jó) New Jersey-i klasszikus! Jó fülelést hozzá.
Kövessetek minket itt, Facebookon és Instagramon is.
Puszi & Pacsi
Published by