BA6B55B1-5846-484A-BDE1-D451BBB31918

ORIGO: A magyar kultúra nyomait keresi Afrikában két magyar fiatal

Korábban is írtunk a világ magyarságát, a Kárpát-medencén kívül található kulturális értékeinket újra felfedező műsorról, a Hungarikumokkal a világ körülről. A stáb idén Afrikába utazott, és Johannesburgtól, Kenyáig járták be a Fekete-kontinenst. A közel két hónap alatt megtalálták idősebb Wass Albert sírját, Dél-Afrika magyarjait, Teleki Sámuel nyomvonalát a Kilimandzsárón, és persze még nagyon sok mindent – a stágtagok meséltek élményeikről.

Ahogy tavaly, úgy idén is nyolc részben mesélik el az alkotók a nézőknek a látottakat, idén pedig a SuperTV2-ről a TV2 képernyőjére költözött a műsor.

„Tudtuk, hogy tél lesz, hiszen a déli féltekén ugye épp fordítva van, mint itthon, de azért a Kalahári sivatagban nem számítottunk 0 fokra. Vagy a Namib-sivatagban esőre” – mondta Szász Kamilla műsorvezető, aki teljesen új még a tévé világában, de a stábtagok szerint szemrebbenés nélkül forgatott 4 fiúval 2 hónapon keresztül, miközben megmászták a Kilimandzsárót, merültek jéghideg vízbe cápák közé, vagy lettek „komptöröttek” a Ruvuma-folyón egy fél napra az afrikai tűző napon.

A dél-afrikai magyarok felkészítettek minket azért arra, hogy Afrika nem olyan, mint az Oroszlánkirályban, de azt hittük túloznak. Hogy mennyire? Leszámítva egy-egy páviáncsapatot és zsiráfot, Dél-Afrikában nem is láttunk állatot. A hidegről meg nem is mondok semmit, csak nézzétek majd Kamillát a harmadik rész elején.

Bár Kamilla és Dani nem akart sokat elárulni a harmadik részből, annyit még elmondtak, hogy sikerült a helyi magyaroknak köszönhetően Afrika legjobb almás pitéjét megtalálni., illetve Afrika egyik legnevesebb geológusát, aki történetesen magyar.

A teljes ajánlót IDE kattintva érhetitek el!

Published by