Kodály-módszer és magyar néptánc Tokióban – Hungarikumokkal a világ körül 9/5.

Admin WSH

Az ötödik részben felfedezzük Tokió egy-két híres nevezetességét és magyar vonatkozású emlékeit is, de a főszerepé a zene és a tánc lesz.

Kurucz Dániel és Hainrikffy Sára írása

Tokiói nevezetességek

Kis akklimatizálódás után elkezdtük végre felfedezni Tokiót. Szpojler veszély, nem lett a csapat kedvenc városa. Mármint nem csak az elmúlt 9. évad, 45 db országa alakította szoros verseny élmezőnyébe nem fér bele, de még a Japánban felállított képzeletbeli dobogónkra sem.

Kihaltnak tűnő futurisztikus giga város, néha neonokkal

A Shibuya crossing – vagyis átkelő, értsd a japán Blaha rengeteg zebrával. A világ legforgalmasabb gyalogosátkelőhelyét és népszerű turistaállomást évente több millió turista keresi fel. Valószínűleg így a turisták is jelentősen megdobják a Shibuya crossing forgalmát. A rengeteg színes hirdetőpanel miatt kinézetre mára kissé hajaz a Times Square-re. Igaz utóbbiban nem segíti az átkelést öt zebra is.

Sokan csak keresztülvágnak az egészen, lerövidítve az útjukat. Bár elvileg csúcsforgalomban akár többezer ember is átkel rajta egy-egy zöld lámpánál, ottjártunkkor nem éreztük, hogy elsodorna minket a tömeg. Pedig Japánban ez nem lenne kivételes eset, és nem csak a Shibuya crossing-nál. Gyakran tapasztaltuk, hogy forgalmasabb gyalogátkelőhelyeken – akkor is, ha csak egyetlen zebra van – valóságos ember-folyamok alakulnak ki, ahogy az embersereg megpróbál egyik végéből a másikba jutni. Egy felüljáróról vagy hídról nézve jól kivehetők ezek a csatornák, míg, ha benne vagyunk, azt javasoljuk, kövessük a közvetlenül előttünk törtető embert, úgy van a legnagyobb esélyünk nem elkeveredni.

Nyilván a csúcsidőszakok, tehát a reggeli és az esti ingázás jelentik a tömegiszonyosok legnagyobb félelmét, de Tokióban bármikor bele tudunk csusszanni egy kis tömegjelenetbe. Legyen az egy metróállomás, vagy étterem. Utóbbi esetében készüljünk fel arra, hogy Japánban kifejezetten nem szeretik a turistákat, szóval nem egyszer fog előfordulni, hogy: „Ha, nem volt foglalásod, nincsen helyed se.” Mondják ezt úgy, hogy az étterem éppen csúcsidőszakon kívül van és teljesen üres. Persze, ha éppen olyan mázlitok van, hogy veletek van operatőrünk Miki, aki tud Japánul, akkor kihallotok pár kedves gondolatot is az elhessegető gesztusok mellé: „Ezeket ne engedd be!” „Gyerekkel ide be ne jöjjenek! Mondd meg nekik.”

A Tokiói torony a maga 333 méterével Japán egyik meghatározó szimbóluma. Hasonlósága az Eiffel-toronyhoz nem véletlen: annak mintájára készült, bár magassága meghaladja azt. Senki sem lepődött meg ugye? A torony és a mellette található buddhista templom-komplexum érdekes kontrasztban állnak egymással: fa és fém, vallás és technológia, régi és új világ. Ha már új világ, senki se írjon a TASZ-nak, ha Japánban térképeken vagy útjelző táblákon „fordított” horogkeresztet lát, ez ugyanis ott a buddhizmushoz köthető szimbólum ősidők óta. A nácikkal való áthallással meg mit sem törődnek – épp ahogy az indiaiak sem.

A templom mellett érdemes megnézni a kis Dzsizó-szobrok sokaságát. Dzsizó az egyik népszerű bódhiszattva Japánban, a gyermekek és unokák egészséges fejlődéséért, valamint az elvetélt és halvaszületett gyermekek emlékére állítják őket. Általában piros kötött vagy horgolt sapkát és partedlit viselnek, mellettük színes szélforgókat helyeznek el.

Tokorozawa Fény gyermekkórus, egy csöpp magyar hang

Gondoltátok volna, hogy a messzi Japánban, Tokió egyik külvárosában van egy gyermekkórus, ahol szolmizálva, a Kodály-módszert használva tanulnak énekelni a gyerekek? A Tokorozawa Fény Gyermekkórusban pontosan ez történik. Sacsikó Mager, a karvezető bő harminc évvel ezelőtt talált rá Kodály Zoltán világhírű módszerére, mikor arra próbált rájönni, mitől cseng olyan különösen tisztán a Cantemus Kórus énekeseinek hangja. Az alapokat átvéve, a módszert az évek során „japánosította,” hogy minél jobban illeszkedjen a japán gyerekek sajátosságaihoz.

„Tizenhat éves koromban először mentem el Magyarországra. Akkor hallottam igazi magyar zenét; éreztem, hogy teljesen más, mint amit eddig ismertem.”

Ellátogattunk a gyerekek próbájára, ahol a legkisebbek egyből énekkel és játékkal fogadtak minket. A kórusban hároméves kortól egészen a felnőttekig, korcsoportokra bontva gyakorolnak a gyerekek. A japánok mellett olyan magyar dalokkal kedveskedtek nekünk, mint a Tavaszi szél vizet áraszt, Gólya, gólya, gilice vagy Az éjjel soha nem érhet véget. De ez persze nem csak nekünk szólt, ők rendszeresen éneklik ezeket.

Tokió Maruru

A Kovács Emese áltat említett magyar néptánccsoportok egyike a Tokió Maruru, akik lelkesen ápolják kultúránk e részét.

„A zene nagyon csodálatos, nagyszerű. Szép, logikus és gyönyörű. A tánc is ehhez illeszkedve nagyon logikus, mint egy gyönyörű puzzle”

– mondja Kamba Emi, a Tokió Maruru egyik vezetője.

Egyetem alatt ismerkedtek meg férjével a magyar néptánccal és azonnal beszippantotta őket. Közösen vezetett néptánccsoportjuk több évtizede működik és vonzza a fiatalokat is.

„Egyetemi körben különböző országok táncait táncolom, de köztük a magyar az, amit különösen élvezek. Más országok esetében egy dal során a tánc koreográfiája teljesen meg van határozva, de a magyarnál, bár bizonyos mértékben meg van határozva, hogy ezt és ezt csináljuk, egy dalon keresztül a zenéhez igazodva magunk állíthatjuk össze a táncot, és ez nagyon vonzó számomra”

– így látja Maszatosi, egy negyedéves egyetemista, aki külön kiemelte még a férfi táncokat, mint vonzóerőt a magyar néptáncban.

Az interjúk során érezhető volt azért, hogy japánokkal van dolgunk. Ahogy Merényi Krisztina is mondta a negyedik epizódban, a japánok kevéssé mutatják ki az érzelmeiket, nyilvános helyen pedig a párok nem fogják meg egymás kezét, nem csókolóznak. Így esett, hogy bár egy házaspárral és egy fiatal párral beszélgettünk, akiket mind a tánc miatti fizikai közelség hozott össze, nagyon nehezen – vagy szemérmesen vagy nagyon tárgyilagosan – beszéltek kapcsolatukról, és a szerelemről. De annyi baj legyen, a fő, hogy szeretik egymást és a magyar néptáncot!

Találkozzunk január 31-én szombaton 09:35-kor a TV2 csatornáján!

Hungarikumokkal a világ körül 9. évad

5. rész: 2026. január 31. 09:35 TV2

Reméljük, hogy a cikkben leírtak és a Hungarikumokkal a világ körül sorozat felkeltették az érdeklődésedet. 

Ha kíváncsi vagy az előző évadokra, vagy semmiképp sem szeretnél lemaradni a hamarosan érkező epizódokról, iratkozzatok fel YouTube-csatornánkra Kövessetek minket Facebookon, Instagramon, vagy látogassátok meg a honlapunkat!

Fudzsi és Tokió – Hungarikumokkal a világ körül 9/4.

Admin WSH

Kis kitekintéssel kezdjük a részt a Fudzsihoz, majd megérkezünk Tokióba, ahol első állomásunk a Liszt Intézet Tokió, mely a magyar kultúrát népszerűsíti Japánban.

Hainrikffy Sára és Kurucz Dániel írása

A Fudzsi Japán talán egyik legismertebb jelképe és 3776 méterével az ország legmagasabb pontja, mely 2013 óta az UNESCO világörökség része. A békés óriás egyébként egy szunnyadó, de ma is aktívnak számító rétegvulkán, ami utoljára 1707-ben tört ki – épp, amikor Rákóczi Ferenc kimondta az Ónodon megszervezett országgyűlésen a Habsburg-ház trónfosztását.

Ennek ellenére kora július és kora szeptember között, aki érzi magában az erőt és a bátorságot, sétálva megmászhatja. Nem is igényel különösebb képzettséget, nagyjából olyan mintha háromszor menne fel az ember a Csóványosra. Mi júniusban forgattunk, így erről sajnos pont lecsúsztunk, helyette sikerült a japán hadsereg egy bázisa mellett sátort vernünk drónozás céljából. De nem szpojlerezünk. Legyen elég annyi, hogy nagyjából úgy jártunk, mint annak idején Bozóky Dezső – akiről a második epizódban meséltünk.

A Fudzsihoz való kitérő után végre megérkeztünk Tokióba, de a városnézés még váratott magára, első utunk ugyanis a Liszt Intézetbe vezetett. Hogy mi is a Liszt Intézet?

Azontúl, hogy az osztrákokkal folytatott ádáz verseny egy fontos eleme az Intézet – mármint, hogy ne nyúlják le tőlünk Liszt Ferencet, mint a németektől Beethovent – nagyon fontos kultúr-diplomáciát folytat. Persze nem csak Tokióban, New Yorktól-Pekingig a világ 26 pontján.  A Japán központ nem is olyan régen, 2019-ben, a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóján nyílt meg. Ennek megfelelően egy modern épületben kapott helyet, melyről már messziről látszik, hogy köze van Magyarországhoz: trikolorban pompázó homlokzat, hatalmas magyar zászló, képek különféle hungarikumokról és magyar különlegességekről. Belül a falon óriási matyó hímzéses minta, valamint piros, fehér és zöld székek. Ottjártunkkor épp egy Karikó Katalinról szóló kiállítás táblái függtek a falakon.

Ha nem is a fent említett külső és belső fogadott volna minket, akkor is egyértelműen kiderült volna számunkra, hogy a Liszt Intézet egy kis nem-japán sziget Tokióban: itt ugyanis valamivel vastagabb volt a vécépapír, mint eddig bárhol máshol az Uráltól keletre. Elsőre ez talán furcsának tűnhet, azonban el sem tudjuk képzelni, hogy hány darab ilyen kis apróságban tud különbözni egy-egy ország egy-egy kultúra. Nem csak az egyrétegű wc papír tűnik fel pik-pak, vagy a fél négyzetméternyi mosdók, az alacsony mennyezet, vagy a tejtermékek teljes hiánya, hanem a folyamatos praktikusságra való törekvés. Ezt van, aki zsugoriságnak tartja, de van, aki simán csak környezetvédelemnek.

Például Japánban, akkor is kirakják a „ne dobj semmit be a wc-be” feliratot, ha a csőhálózat minden gond nélkül elbírna vele. Miért? Óvják ezzel is a vízkészletet, a környezetet. Illetve imádnak ugye origamizni. A többit pedig mindenki fantáziájára bízzuk. Apropó fantázia. A legtöbb japán wc különféle hangokat, például madárcsicsergést vagy szellőzúgást játszik. Sőt, a legtöbb tartályának tetején beépített csap van, ahonnan kézmosás után az elhasznált víz továbbfolyik a tartályba, hogy a vécé lehúzásakor ne tiszta ivóvizet használjunk. Az árnyoldala ezeknek az „okos” wc-nek a túlgondolás. Ugyanis gombok nyomogatásával lehet öblíteni is, azonban, aki nem ismeri a kandzsikat, könnyen 40 fokosra tudja melegíteni az ülőkéjét 5 másodperc alatt. Dani egyszer elkészülő könyvében a stábot ily módon ért traumákat majd részletesen elolvashatjátok.

Ezek a dolgok apróságnak tűnhetnek, de ha látjuk, kipróbáljuk rájövünk, hogy egyáltalán nem azok. Olyannyira, hogy a Japánban élő összes magyar az ehhez hasonló gógyi miatt szereti leginkább a szigetországot. Szóval Magyarország itt az ideje átvenni a környezettudatosság és a praktikum egy jócsomó Japán trükköt. Persze nem másfél négyzetméteren és 2 méter magas cellaszobákba zárva.

Ha valaki a fenti beszámolónkon túl szeretne bepillantást nyerni Japán ezen aspektusába, és kíváncsi például arra, hogyan néznek ki a „Tokyo Toilet” nevű városrehabilitációs projekt által tervezett mellékhelyiségek, annak ajánljuk Wim Wenders Tökéletes napok című filmjét, mely egy férfi napjait követi, akinek munkája ezen mosdók takarítása. A filmet egyébként rendszeresen vetítik a Puskin Moziban, és természetesen sokkal többről szól, mint a vécék takarítása, de még mielőtt túlzásba vinnénk a témát, térjünk is vissza a Liszt Intézethez.

Dr. Kovács Emese 2020. novembere és 2025. áprilisa között volt a Liszt Intézet kulturális attaséja, május óta pedig nagykövethelyettes.

„Van egy egész komoly listánk, hogy itt Japánban kik azok, akik a magyar kultúrát nagyon magas fokon művelik, és hogy ha bármilyen előadásra szükségünk van rájuk, akkor őket mozgósítjuk. […] Ők mind japánok.”

Rackajuh, puli, TV paprika, néptánccsoportok, hímzőkör, és még sorolhatnánk. De nemcsak a tradicionális magyar kultúra népszerű Japánban, hanem a különféle fúziós ételek is. Legyen az akár jó, akár nem.

„A zöld teás kürtőskalács nagyon jó, finom. […] Mondjuk a kürtőskalácsnak van egy másfajta változata is, a rántottás és sonkás kürtőskalács… No comment.”

Itt megint muszáj kis kitérőként pár mondatot szánnunk a Kovács Emese által is mutatott műanyagból készült magyar ételeknek. Ez ugyanis Japánban bevett dolog; furcsa marketingszokásaik egyike. Az éttermek, étkezdék kirakatában lépten-nyomon bukkantunk az ott felszolgált ételek műanyagból elkészített élethű mására. Bizonyos szempontból érthető ez a módszer: egyrészt az utcáról becsalogatja az embert, másrészt pedig nem árul zsákbamacskát: egy életlen, rossz fényviszonyok készült fotó helyett rögtön tudjuk, hogy fog kinézni a választott étel.

„18 éves koromtól 14 évet töltöttem Magyarországon, szóval nekem az az életem, igazából minden ott van.”

Asai Yuka oroszországi balett-tanulmányai után a Magyar Állami Operaházban kapott állást balerinaként, amivel gyerekkori álma vált valóra. Bár Japánban a balett kevésbé elterjedt – és azt is megtudtuk tőle, hogy a szigetországban nem szokás karácsonykor a Diótörőt nézni – ő mégis ezt választotta hobbijának, majd hivatásának. A balett-karrierek azonban sajnos rövid életűek, így Yuka pár éve ismét Japánban él, de Magyarországtól nem szeretett volna elszakadni. Most a Liszt Intézetben a két ország kulturális kapcsolatainak erősítésén dolgozik.

Merényi Krisztina, a Liszt Intézet vezetője – akit barátai és üzleti partnerei „kakehasi”-nak, vagyis „összekötő hídnak” hívnak – saját útja mellett a kulturális diplomáciáról és annak fontosságáról beszélt nekünk.

„Megpróbáljuk a saját kulturális sokszínűségünket arra használni, hogy ha van egy adott alkotás, […] az hatással legyen arra az emberre, aki ezt befogadja, aki ezzel találkozik. És hogy ha érzelmi hatást érünk el vele, akkor a mi országunk vonzóvá válik. Ez a kulturális diplomáciának a célja, hogy ne csak megismerjék Magyarországot, […] hanem érzelmileg elkezdjenek kötődni, és azt mondják, hogy Magyarország egy jó hely, oda szeretnék elmenni, megnézni.”

A Magyar szumós

Tóth Attilával is a Liszt Intézetben találkoztunk, őt is jól ismerik már errefelé. Gyerekkori hobbi birkózásból, majd szumózásból jutott el a világbajnoki második helyig, így került ki 18 évesen Japánba, a profi szumósok közé úgy, hogy szinte semmit nem tudott az országról és japán beszédet sem hallott még előtte soha.  Bár már nem élsportoló, még mindig ott él, nyelvtudása pedig azóta természetesen szintén profi szintre fejlődött, az ehhez való hozzáállása mégis követendő példa lehet mindenkinek:

Van egy olyan bekattanásom, hogy ha én azt mondom, hogy anyanyelvi szinten beszélem az adott nyelvet, […] akkor úgy gondolom, hogy azon a szinten megáll a nyelvtudásom, mert én akkor azt mondom, hogy azzal kimaxoltam a dolgot. Szóval azt mondom a mai napig, hogy nem tudok japánul. És ez pont jó arra, hogy folyamatosan fejlődjön az ember.

Milyen egy szumós napirendje? Mi volt Attila kedvenc szumós dobása? Mi hiányzott neki otthonról versenyévei alatt? Milyen egy japán vicc? Kiderül a negyedig epizódból, tartsatok velünk!

Találkozzunk január 24-én szombaton 09:00-kor a TV2 csatornáján!

Hungarikumokkal a világ körül 9. évad

4. rész: 2026. január 24. 09:00 TV2 

Reméljük, hogy a cikkben leírtak és a Hungarikumokkal a világ körül sorozat felkeltették az érdeklődésedet. 

Ha kíváncsi vagy az előző évadokra, vagy semmiképp sem szeretnél lemaradni a hamarosan érkező epizódokról, iratkozzatok fel YouTube-csatornánkra Kövessetek minket Facebookon, Instagramon, vagy látogassátok meg a honlapunkat!