Get Ready America Part II

#0 Get Ready America Part II

Az észak-amerikai kontinens abszolút egyeduralkodója a 330 millió lelket számláló Amerikai Egyesült Államok. Az ötven szövetségi államból álló köztársaság már a 20. század eleje óta a világ egyik vezető hatalma. A második világháború után az európai országok kiestek a világdominanciáért folytatott küzdelemből, melynek terepén csak két szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió maradt. Erre az időszakra mi, magyarok is jól emlékezhetünk. Az 1989-es esztendő aztán ezt a felállást is felborította: az Egyesült Államok modern történelmünk egyedülálló szuperhatalma lett, amely a mai napig egyértelműen meghatározza a világpolitika történéseit.

Stábunk ugyanakkor nem Washington világpolitikai pozícióit és ambícióit hivatott kielemezni, hiszen a „Hungarikumokkal a világ körül” műsorának örök célja a magyar emlékek, történetek felkutatása és bemutatása. Az Egyesült Államokat a bevándorlók tették olyanná, amilyen ma. Elmondhatjuk, hogy ehhez a munkához számos honfitársunk is hozzájárult az elmúlt évszázadok során, néhányuk önként, mások tragédiák, üldöztetések okán.

Mit kell tudnunk röviden az Egyesült Államokról?

A mai Egyesült Államok területét, talán nem oly meglepő, a spanyolok érték el először, 1513-ban. Míg Kolumbusz meg volt győződve arról, hogy nyugati utat talált Indiába, Amerigo Vespucci már 1502 körül új kontinensként hivatkozott a frissen felfedezett területekre. Ennek köszönhetően Martin Waldseemüller német térképrajzoló 1507-ben kiadott világtérképén már külön ábrázolta az Újvilágot, annak déli részére pedig az „America” feliratot nyomtatta. A név Vespucci latinizált keresztnevéből eredt, méghozzá nőnemű végződéssel, hiszen grammatikai szempontból a többi kontinens is nőnemű alakjában ismert (Europa, Africa, Asia).

Az északi kontinenst kezdetben négy gyarmattartó hatalom kolonizálta, de Hollandia és Spanyolország hamar kiszorultak a térségből (kevesen tudják, de új-hollandiai családból származnak például a Rooseveltek is). Az európai „hagyományoknak” megfelelően az angol-francia rivalizálás átterjedt az Újvilágra is. Az első angol telepesek zöme vallási okokból kényszerült elhagyni hazáját: radikális protestáns közösségek tagjai voltak. A folyamatos veszély, – melyet sok esetben éppen a franciák jelentettek – és a magukra utaltság miatt, az angol telepesek a koronától lazán függő közösségeket, 13 gyarmatot hoztak létre. Az 1534 és 1763 között francia befolyás alá került területeket Új-Franciaországnak nevezték, központja Québec volt, határát pedig a Szent Lőrinc-folyó jelölte. Uralmukat végül a hét éves háború (1756-1763) zárta le a kontinensen: az 1763-as párizsi békeszerződés után Párizs elvesztette befolyását Észak-Amerikában, továbbá Kanada is a britek fennhatósága alá került.

Míg a francia veszély valós volt, a korona nem szólt bele a 13 gyarmat működésébe, ez volt az „üdvös elhanyagolás” politikája. A háború után azonban London szigorúbb gyarmatpolitika mellett döntött: megkezdték a gyarmati politika kézbevételét, a brit parlament pedig adókat és vámokat vetett ki. Az angol intézkedések egységbe kovácsolták az északi, illetve a déli gyarmatokat, akik fegyverrel is hajlandóak voltak megvédeni függetlenségüket. Képviselőik 1774-ben kongresszust tartottak Philadelphiában, és szövetségre léptek egymással. Kitörtek a fegyveres harcok, és 1776-ban a gyarmatok elfogadták a Jefferson-féle Függetlenségi nyilatkozatot. A kezdeti vereségek után, hathatós francia segítséggel a gyarmati erők legyőzték a „vöröskabátosokat”. Az Egyesült Államok függetlenségét pedig az 1783-ban Versailles-ban megkötött béke rögzítette.

Hogy jönnek képbe a magyarok?

Az első magyar vonatkozásra nem kellett sokat várnunk: ugyanis a karcagi születésű Fabriczi Kovács Mihály kiképzőtisztként szervezte meg a forradalmi amerikai hadsereg első lovas századát, majd az 1779-es charlestoni ütközetben életét adta az Egyesült Államok függetlenségéért. Az első magyar, aki útleírást írt az Egyesült Államokról Bölöni Farkas Sándor volt. Az 1834-ben megjelent „Utazás Észak-Amerikába” című kötet két kiadást is megért, szerzőjének pedig Akadémiai tagságot biztosított. Bölöni Farkas még hazatért hazájába, Haraszthy Ágoston azonban már nem.

Haraszthy volt az egyik első magyar az Államokban, aki hosszú távon is letette hazánk kézjegyét a tengerentúlon. 1850 márciusában San Diego megye első seriffjévé választották, és májusban, amikor a település elnyerte a városi rangot, San Diego első rendőrfőnöke lett. Képviselőként beválasztották a kaliforniai népgyűlésbe is. Nélküle talán nem is létezne ma a kaliforniai bortermelés. 1857-ben vásárolt több száz hektár földet a Sonoma-völgyben, amit mára Napa-völgynek hívnak jobbára a műértők. Haraszthy azonnal felismerte, hogy a terület tökéletesen alkalmas a borászat meghonosítására: így indította egy magyar világutazó hihetetlen útjára az amerikai bor történetét. Haraszthy le is írta élményeit: könyve az „Utazás Éjszakamerikában” címet viseli.

Az első nagy emigráns hullám az 1848-49-es forradalom leverése után érkezett az Egyesült Államokba. Az úgynevezett „Kossuth-emigrációt” 4000 honvédtiszt, politikus, újságíró és értelmiségi jelentette. Közülük, hozzávetőlegesen 800 fő vett részt később az amerikai polgárháborúban, sokan magas katonai rangban. Asbóth Sándor dandártábornokként küzdött az amerikai polgárháborúban, 1866-ban pedig kinevezték az Egyesült Államok Buenos Aires-i nagykövetének. Számwald Gyula vezérőrnagyi rangban harcolt a déliek ellen. Érdemeiért a legmagasabb amerikai katonai kitüntetést kapta, a „Medal Of Honort”. Talán felesleges is említeni: Kossuth Lajos valóságos szupersztárrá vált az Államokban eltöltött hat hónapja során. Emlékéről szobrok tömkelege tanúskodott stábunk számára.

A második nagy kivándorlási hullám az 1870-es években kezdődött, ekkor már mintegy 1 millió magyar hagyta el a Magyar Királyság területét. A magyar liberalizmus határai korlátozottak voltak: a rohamosan fejlődő centrum mellett a perifériák területei egyre leszakadtak. Hiába a kiegyezést követő „boldog békeidők”, miközben itthon sokan nélkülöztek, az amerikai kontinens munkaerőhiánnyal küszködött. Ezzel a hullámmal hagyta el hazáját Emery Roth, azaz Róth Imre is, aki nélkül Manhattan látképe nem lehetne ilyen pompázatos. Róth tervezte többek a Ritz Hotel Towert, mely a gazdag, fejlődő, kapitalista New York szimbólumává vált – és még számos csodát, mint például a San Remo, The Ardsley, vagy az Eldorado-ház.


(Forrás: ilovetheupperwestside.com)

Ki ne ismerné Joseph Pulitzer nevét? A makói zsidó terménykereskedők gyermekeként született József, kinek nevét ma a legrangosabb újságírói kitüntetés viseli, 17 éves korában vándorolt ki az Államokba, és az északiak oldalán részt vett a polgárháborúban. Ezután dolgozott csikósként, hajófűtő és temetőgondnokként is. Miután azonban megtalálta hivatását már nem sokat tétlenkedett: a „New York World” című újságot az USA legnagyobb példányszámú lapjává varázsolta. Ugyanakkor nem mindenki próbált szerencsét egyes egyedül. Magyar emigránsok százai telepedtek le ekkor New Brunswickban, létrejött Árpádhon – a mai Albany, New Orleans mellett –, és a New York-i „Little Hungary” negyed, és még sok-sok falu Iowától egészen Pennsylvaniáig.

1920 után az USA szabályozta az évenként bevándorlók számát, a magyarokét pedig relatíve alacsonyan állapította meg, ezért erősen csökkent a letelepedni szándékozók mértéke. Az 1920–1945 közötti időszakban, a két világháború lezárása után számtalan honfitársunknak kellett kényszerűen elhagynia hazánkat. Előbb az 1918–19-es forradalmak és a Trianoni békediktátum kárvallottjai, majd a fasizmus térhódítása elől menekülő értelmiségiek, zsidó származásúak kerestek új hazát. A teljesség igénye nélkül: Bartók Béla zeneszerző, Molnár Ferenc író, Robert Capa fényképész, Karády Katalin színésznő, vagy Nagy Ferenc miniszterelnök. Nagy Ferenc, akárcsak „A Pál utcai fiúk” regényének szerzője, még mindig idegen földben nyugszik. Egy lista melyre nem lehetünk büszkék.

Az utolsó nagy kivándorlási hullám 1956-ban érte el az Egyesült Államokat hazánk irányából. Ekkor 200 ezer ember hagyta el Magyarországot, nem várva meg a kádári restaurációt. Mintegy 35-40 ezer üldözött választotta új otthonának az USA-t. Köztük Kéthly Anna, szociáldemokrata politikus, az Országgyűlés második női képviselője. Ekkor vándorolt ki az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos, a producer Andy Vajna és családja. Az olimpiai bajnok Zádor Ervin, a „melbourne-i vérfürdő” legendás hőse csak 1999-ben tért újra haza Magyarországra.

A 2013-as népszámlálás alapján 1,6 millió fő vallotta magát magyarnak, vagy magyar származásúnak az Amerikai Egyesült Államok területén. Érdekesség, hogy magyarok a legnagyobb számban a New York állambeli Kiryas Joel településen élnek, ahol a lakosság közel 20%-át magyarok, azaz szatmári haszid zsidók leszármazottjai lakják.

Hogyan értékeljünk?

A teljesség igénye nélkül kijelenthetjük, hazánk fiai sokat tettek azért, hogy sikeres kovácsai legyenek saját szerencséjüknek, mellyel akarva-akaratlanul, de hozzásegítették a ma ismert Egyesült Államokat ahhoz a szerephez, melyet gazdaságilag és politikailag nagyhatalomként betölt. Gondolhatunk itt például Teller Ede, vagy Szilárd Leó hozzájárulására a Manhattan-tervhez, vagy Charles Simonyi az informatikában, a kutatás-fejlesztés terén elért sikereire.

Méltán lehetünk büszkék a fent említett tudósokra, művészekre, politikusokra, akik egytől-egyig megállták helyüket az Újvilágban, sikerrel öregbítették hazánk hírnevét a tengerentúlon. Ugyanakkor mégsem lehetünk maradéktalanul elégedettek a fent leírtakkal. A szomorú tény, hogy ezeknek a kiváló elméknek idegen földön kellett életük nagy művét megalkotniuk, hogy a legtöbb esetben nem önszántukból kellett elhagyniuk szülőföldjüket, visszaég Magyarország jó hírére. A hatodik évad során egyszerre kell beszámolnunk a külhoni magyarság büszke pillanatairól és hazánk nagy történelmi mulasztásairól, amikor nem tudta megvédeni és megtartani megannyi állampolgárát.

Az utazás folytatódik!

Évadnyitó zenénken sokat gondolkoztunk és amikor felkerestük a klasszikusokat, oly sok örökzöldet találtunk, hogy nem akartunk kiragadni csak egyet… úgyhogy egy aktuális csodaszép dallal készültünk Nektek! Fogadjátok sok szeretettel!

Ne felejtsetek el minket követni Facebookon és Instagramon is!

Puszi & Pacsi

Clevelandi magyar kultúrkert

A clevelandi magyar kultúrkert egy szélesebb kezdeményezés részeként jött létre Clevelandben. Körülbelül harminckét etnikum reprezentálja magát abban a parkban, amit John D. Rockefeller adományozott Clevelandnek a város fennállásának 100 éves évfordulójára. A Kultúrkertben a sok nemzet között természetesen a magyarnak is jutott egy földdarabka, ahol bemutatkozhatott, jó hírét vihetette Magyarországnak.

1916-ban született meg az első kezdeményezés, hogy a város népességét alkotó nemzetiségek saját kultúrájuk bemutatásának és az együttélés szimbólumának szenteljék a területet. A kultúrkertek létrehozását az amerikai kormány is felkarolta 1930 és 1940 között. A magyarok kertje már 1934-ben létrejött azzal, hogy egy Liszt Ferenc emléktáblát állítottak fel ezen a helyen.

Az emlékhelyet azonban csak 1938-ban adták át a nagyközönségnek. Az ünnepélyes átadón 15.000 ember vett részt. 1941-ben egy 40 láb hosszú amerikai zászlórúddal bővült a kert. Az évek során Liszt mellett további személyek is bekerültek emlékparkba: 1950-ben Madách Imre bronzszobra, 1954-ben Ady Endre bronz mellszobra, 1956-ban Dr. Remenyi Józsefnek emléklap került elhelyezésre.

A következő nagy rendezvényt, amelyet a Magyar Kertben tartottak, csak 2008-ban, a kert 70. évfordulóján tartották. Ezt követően koncertekre és szertartásokra került sor 2013-ban a 75. évforduló és 2018-ban a 80. évfordulóra.

Ha további infókat szeretnétek a magyar emlékhelyekről a világban, akkor iratkozzatok fel a YouTube csatornákra.