Óóó Románia. Vízpart, hegyek, erdők, gyönyörű időjárás. Sok minden mellett ez Orsovára is igaz, pontosabban ez volt. Valaha Magyarország dunai kapuja a Fekete-tenger irányába, ma már csak valami posztszovjet panelszörny a parton. Talán Orsován tombolt a legjobban a kommunizmus megalomániája – bár nem végeztünk még kis mintás felmérést sem erről.
Az egykori középkori magyar települést, ahol Szemere Bertalan a Szent Koronát is elásta 1849-ben, egyszer csak 30 méter vízzel árasztották el. Ceaușescu és Tito persze nem verte nagydobra, de a híres-hírhedt Vaskapu projektnek akadt számos elhallgatott része, ezek közül is a legszomorúbb talán Orsova esete, ami ma az „új” Orsova alatt alussza örök álmát a Duna zavaros vízében. A Vaskapu története tehát nem olyan, mint amit a Duna szabályozásáról tanultunk, vagy annak kapcsán bármit elképzelünk.
Szerb-román határ, steril betonelemek, egysávos román autópálya és Ungureanu-benzinkutas (neve alapján magyaros) pillanatképek után elkanyarodtunk Orsova groteszk dublőre mellett, be Dél-Erdély hegyei közé. Alig pár legionárius sisaknyira megtaláljuk ugyanis Európa legősibb fürdővárosát, ahol még akkor is érdemes megállni, ha az elmúlt száz év „medvedisznóemberként” tapicskolt a műemlékeken.
Herkulesfürdő és, ami maradt belőle
Romániát talán a legnehezebb feldolgozni az utódállamok közül. Hiszen Bukarest tenyerébe nem csupán színmagyar lakta területek kerültek, hanem gyönyörűbbnél gyönyörűbb természeti és épített környezet is. Ám a tamáskodók, akik még nem jártak Pest megyén kívül, nem láthatták saját szemükkel az elmúlt 100 év román rokokóját, ami ellepte Erdélyt és a Partiumot. Hála a jó égnek, és néhány román fiatalnak, nem csak a magyar állam harcol a műemlékek védelméért. Egy harcos temesvári – 90 %-ban – lánycsapat, arra tette fel az elmúlt pár évét, hogy megmentik Herkulesfürdő koronaékszerét, a Neptun fürdőt. Ők a Herculane Project.
„Ezt végülis mi románok hagytuk tönkre menni.”
A mára lezárt épületben Oana és a haverok kalauzoltak körbe minket, miközben a rendőrök helyszíneltek egy múlt éjszaka történt betöréses rablás kapcsán. A lányok szabadidejükben újítják fel a fürdő tetejét, a támfalakat, nehogy egyszer csak beomoljon Ferenc József és Sisi kedvenc fürdője -, de legfőképp azért, mert ha ők nem csinálják, akkor senki sem csinálja.
Idei, negyedik évadunk során Trianon 100. évfordulója alkalmából a végeket, a Kárpát-medence szórvány magyar közösségeit járjuk körbe. Így Herkulesfürdőtől Déva felé vettük az irányt a Déli-Kárpátok völgyei mentén, hogy az ikonikus település ikonikus magyar alakjával találkozzunk. Bár a népszámlálási adatok alapján még Erdély déli részein is találunk minden kisebb-nagyobb városban magyar embert, ám összetartó közösségért egészen Déváig kellett vezessünk.
„A mise után kint vártak a gyerekek. Sok hajléktalan, éhes gyermek, otthon és szülők nélkül.”
Valahogy így kezdődött 1992-ben az a tündérmese, amely mára egész Erdélyt, majd Európát bejárta. Egy nehéz sorsú hatalmas lelkű fiatal ferences szerzetes egyszer csak megállította a történelem szomorú kerekét. Déva hanyatló iparvidékéből egyszer csak kihajózott a szeretet hajója több mint 6000 gyermekkel a fedélzetén Böjte Csaba testvér vezetésével.
„Nem az számít ki honnan jött. Aki hülye, az hülye marad. Legyen az román vagy magyar.”
A Szent Ferenc Alapítvány nem csak a lelki gondozását vállalja a gyermekeknek. Boxedzés, néptánc, vagy éppen színjátszó kör – ami amúgy nem is akármilyen! Pár napot eltöltve a román, cigány, magyar árva gyerekek közt, gyakorlatilag teljesen átszellemültünk. Elképesztő, hogy néhány kedves szó, figyelmes mondat, mennyit jelent. Nem szentfazékokat, popperpéteri jógaoktatókat nevelnek, hanem kedves, jóra való gyermekeket. Nem pofonokkal, nadrágszíjjal, mindösszesen a szeretet erejével.
„Nekem az Isten több ezer gyermeket adott, a magyar szülőknél 3-4 gyermek kellene, ahhoz, hogy ne fogyjunk el.”
Déván a nevelőszülők, és az általuk nevelt gyermekek, egy nagycsaládot alkotva olyan környezetben élik meg a mindennapjaikat, amely igyekszik pótolni mindazt, amit az alapítványhoz bekerülő gyermekektől az élet elvett egykor. Persze a román állam nem tapsikolt örömében, de Csaba testvér sohasem adta fel. Így lassan 30 éve a Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben a mise, az oktatás, magyar nyelvű. Böjte Atya egy stabil sziget a szórványban.
A szeretet bosszúja
Az atya édesapját a Ceaușescu-rezsim alatt bebörtönözték egy verse miatt, amely végül korai halálához vezetett. Csaba testvér mégsem azt az utat választotta, amelynek a végén a végtelen pereskedés, politikai csatározás, esetleg a keserű beletörődés állt, hanem a szeretet erejét. Egy olyan közösséget, amelynek kulcsszerepe van az erdélyi magyarság fennmaradásában, világunk anyagiaskodó kiskirályainak ellensúlyozásában.
„Egyszer ez itt mind a miénk lesz.”
Tegyük kezünket a szívünkre. Biztosan mindenki elmorzsolt már egy-egy könnycseppet néhány magyar történelmi helyszín, vagy műemlék láttán – csak ajánlani tudjuk Herkulesfürdőt e célra – ám Vajdahunyad vára esetén ez még pár éve biztosan nem így volt. Leírva, leíratlanul román sajátosság, hogy a magyarokhoz köthető kövekbe költött emlékeket hagyják pusztulni, míg porrá nem porladnak, vagy fel nem újítja egy jófej civil szervezet – lásd Herculane Project – a magyar állam, vagy addig zúgolódnak a helyiek – valahogy így: de hát jönnének a turisták – míg uniós forrásból fel nem újítják.
Valaha a Hunyadiak családi fészkét, talán épp utóbbi mentette meg a teljes pusztulástól. A ma már renovált csodálatos kastély még 15 éve is úgy nézett ki, mint egy felborított kuka. Nem könnyű örömöt lelni a pusztuló magyar történelem láttán, de talán azért, mert nem úgy látjuk a dolgokat ma, ahogyan azt kéne.
Budapesten megszoktuk, hogy a bicikli úton, és a dugóban araszoló is magyar. A boltban, a Duna-parton, a metró aluljárónál, mindenki beszéli ezt a ritka nyelvet, ami így már nem is olyan ritka. Megszoktuk, hogy okosabbak vagyunk, mint a másik. Megszoktuk, hogy a jó nem elég jó, és a rossz, nem lehet elég rossz. Itt a szórványban, ahol ezt a birodalmi gőgöt, nagyzolást kénytelenek félre tenni a magyarok, valahogyan más mederben folyik az élet. Össze kell tartani, az egót el kell engedni.
Közösen szerveznek a magyar egyházak eseményeket. Kivéve az evangélikusok. Az ő templomuk már bezárt, elfogytak a hívők. A katolikusok, reformátusok és mi unitáriusok azonban még tartjuk magunkat.”
Márton Edit, petrozsényi unitárius lelkész a templom kapujában vár minket. Sokan biztosan felhördülnek most: mi is az az unitárius vallás? Az évadban erről is lesz szó, de ne rohanjunk ennyire előre. A lényegében tisztán erdélyi vallásnak a Zsil-völgyében is akadnak hívei – 2-300 unitárius lélek a völgyben. Őket már nem megmenteni, megtéríteni kell, hanem a körülményekhez képest a feltételeket megteremteni a vallás és a magyar nyelv gyakorlásához. 10 temetés és 1 keresztelő az elmúlt évben. Ez az arány, ebből kell Editnek közösséget építeni. Szoktunk ezzel viccelődni, de tényleg igaz: nem minden hős visel köpenyt.
„Bányásznak lenni sohasem volt a legjobb munka.”
A Zsil-völgye nem éppen pozitív értelemben vonult be a román köztudatba. A bányászjárásokkal szerzett kétes hírnevet azonban a környék úgy tűnik, kezdi levetkőzni. Hova máshova is vezethetne utunk Petrozsényben, a térség központjában, mint egy bányába, ahol Kutasi Csaba fogad minket. Évtizedek óta bányákban dolgozik, ő felel azért, hogy az élethez alapvető feltételek biztosítva legyenek a föld alatt robotolóknak. Mi 60 méter magasan a toronyban, a talpunk alatt majd’ 400 méterrel bányászok. 0-24 működő szénbányák, amelyek egykoron a megélhetést, ma a túlélést biztosítják a környéknek. Zsil-völgyi magyar napok, magyar képviselőjelöltek, élő magyar közösség. Csaba testvér alapítványa itt is jelen van, magyar iskolával és elhívatott oktatókkal együtt. Persze a magyar egyházak is jelen vannak. Azonban ez kevés.
Ha az apa és az anya nem szól a gyermekéhez a vasárnapi asztalnál magyarul, ha az iskolaválasztásnál a román intézmény lesz a befutó, ha a vegyes házasságban megalkuszunk és csak egy nyelvet használunk, akkor lehet akárhány Böjte Csaba, elfogyunk. Ezeket a küzdelmeket mindenkinek meg kell vívnia a szórványban. Így lehet fennmaradni, megmaradni.
Olvassatok minket!
A fenti idézetek szerzőit fedje jótékony homály a januári indulásig.
