Ők a magyarok, akik New Jersey-ben őrzik még az identitásukat – Hungarikumokkal a világ körül 6/2.

Írta: Fejes Dorottya & Kurucz Dániel

Az Egyesült Államokat a bevándorlók tették naggyá, ám azt kevesen tudják kívülről megérteni, hogy ezek a bevándorlók jellemzően miért veszítik el nyelvüket a második generációra. Hiszen európai fejjel gondolkodva egy zsidó, egy német, egy örmény vagy éppen egy magyar évszázadokon át tartotta a nyelvét szerte az öreg kontinensen. Akkor az USA miért más?

Amíg ezen elmélkedtünk, átléptünk a Hudson folyó túloldalára, az USA legsűrűbben lakott államába, New Jersey-be. Ugyan a délvidéknyi területen több mint kilencmillióan élnek, mégsem érezni a New Yorkhoz hasonló zsúfoltságot. Bár az „alvóállam” talán kreatívabb mottó lenne a „kertállam” helyett, hiszen a legtöbben vagy Philadelphiába, vagy épp New Yorkba járnak át dolgozni nap mint nap.

Ilyen körülmények közepette az is nagy szó, hogy még akadnak szellemi műhelyek, magyar központok errefelé. Az évszázados fluktuáció, belső migráció ugyanis a legnagyobb ellensége az USA kisebbségeinek.

Erről mesél Juhász Imre atya, aki egyike azon köpeny nélküli hősöknek New Brunswickban, akik őrzik még a lángot. A híres Rutgers Egyetemnek otthont adó városka tökéletes példa, hogy az USA magyarjainak tipikus százötven évét bemutassuk. Az eredetileg német ajkú lakosság már a milleniumra átadta a Monarchia minden pontjából érkező magyarságnak a kilincset, hogy aztán elkezdje saját intézményeinek kialakítását. Az első ezek közül a Szent Imre Herceg Egylet volt 1899-ben, amelyet temetkezési és betegellátási támogatásra hozták létre. Ebből azért arra lehet következtetni, hogy egy jó pár ezer fős közösség már akár évtizedek óta lakhatott a Raritan folyó partján.

Nem sokkal később újabb egymást segítő szervezetek alakultak, mint a „The Magyar Building and Loan Association”, a Magyar Hírnök újság, aztán 1904 és 1914 között hat templom, egy zsinagóga és a Szent László iskola is felépült – mindezt önerőből. Ha érlelgetjük ezt az „önerő” dolgot, még mai viszonyok közt is hihetetlen lenne, hogy akár egy jobb módú európai település lakossága ezt csak úgy összefogásból megálmodja és fel is húzza. Pláne akkoriban. Nem volt állami támogatás, sem az USA-ból, sem – az akkor még Monarchia-beli – Budapestről, de nem volt barkácsüzlet se, egy platós autó se kölcsönbe a szomszédtól. Az épphogy csak beilleszkedők javarészt a nyelvvel is hadilábon álltak, mégis felépítették a maguk kis Magyarországát. New Brunswick ráadásul csak egy az USA sok-sok hasonló utat bejárt városkája közül.

Az első világháború előtti utolsó békés évre a város lakosságának 25%-a már magyar volt és ebben az évben alapították meg az azóta legendássá vált HAAC-ot is. Hogy mit? A kohéziós erőként működő New Brunswick-i Magyar Amerikai Atléta Klubot (Hungarian American Athletic Club) eredetileg a sportolni vágyók teremtették meg, mára azonban a keleti part legerősebb intézményévé nőtte ki magát.

Varga Denisa a HAAC történetének második női elnökét hallgatjuk. Kis időt beszélgetve rögtön formát öltenek az atya szavai. Hiszen Denisa akármi mással is tölthetné az idejét, de ő 150 év talaján állva inkább szembemegy a fősodorral és 2023-ban is megküzd a magyar kultúráért.

Sokan hálásak neki ezért, olyanok is, akik nem is ismerik. Hiszen az évente megrendezésre kerülő Szüreti Bál, vagy a Magyar Nap aligha vonzana több ezer embert Kaliforniától Floridáig a Somerset és a Plum utca találkozásához. A következő részünkben az is kiderül, hogy milyen szerelmek és sorsok találkoznak itt évről-évre egymással.

Jellemzően, különösen a II. világháború után érkezettek a közeli Johnson&Johnson gyárakban dolgoztak, de a többség számára nem ez jelentette végállomást. Ahogy megszilárdult a talaj és megtollasodott a társaság, úgy léptek tovább az ország minden pontjára.

Csakhogy Imre atya és még jó páran ugyebár felvették a kesztyűt és megharcolnak az elemekkel. Ezért is tartanak még a Covid és minden akadály ellenére telt házas cserkész foglalkozásokat, hétvégi iskolai napokat, nem beszélve a hungarikumnak betudható fesztiválokról. A Magyar Nap például akkora mulatságnak számít, hogy a helyi fekete vagy latin közösség is szabadnapot vesz ki.

Ilyenkor egy napra lezárják az utcákat, táncolnak, zenélnek, ki népviseletben, ki egy szakadt farmerben. Az atya szerint a járókelőket az illatok fogják meg. Hiszen többheti készülődéssel összedobnak ilyenkor egy gourmet fesztiválra való íz- és illatvilágot. Arról meg nem is beszélve, hogy az USA-ban felüdülésnek számít az amerikai konyhától eltérő bármely ehető étel, de ne szpojlerezzünk.

Ezt mondja Boróka az anyukájáról, Tóth Annáról – a következő amazonról a sorban, akit szombaton szeretnénk majd nektek bemutatni. A New Brunswick-i Széchenyi magyar iskola vezetője se unatkozik sokat. Napi több óra utazás árán ingázik az otthona és New Brunswick között. Nem csak tanítani, a legtöbb misén ő adja a háttérzenét, de férjével néptáncolni is ide járnak.

Ezt már Hier Katica meséli, aki azóta Budapesten él és csak családlátogatóba ugrott haza. A „magyarul” töltött hétvégék Katica esetében is meghozták a hatásukat. Bár apai ágról teljesen amerikai, az anyukájával otthon mindig magyarul beszéltek, sőt a nagypapája és testvére egyike volt annak a pár embernek, akik a külföldi magyar cserkészszövetséget megalapították.

Ahogy Katicának, úgy még több tízezer gyereknek jelentette a boldog gyermekkort a cserkészet és a magyar suli az elmúlt közel 70 évben. Talán ezért is húzott mindig kicsit Magyarország felé a szíve, pedig ahogy a legtöbben, már ő is az Újvilágban született. Kemény munkával, önzetlen szeretettel és önfeláldozással azonban óceánnyi távolságokat is át lehet hidalni. Ez az igazi szupererő.