Az Angel-vízesés magyarjai – Hungarikumokkal a világ körül 5/2.

Venezuela legtávolabbi sarkában, a világ legmagasabb vízesésének árnyékéban is magyarok nyomaira lehet bukkanni: folytatódik a Hungarikumokkal a világ körül sorozata!

A Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

Sokunkban fölmerült már a világgá menés gondolata, vannak azonban olyanok, akik ezt meg is lépték, nem tépkedték tovább a lelküket. Ha hisszük, ha nem számos magyar is akad e „rejtői” listán, a probléma csupán az, hogy ők javarészt még ma is teljesen ismeretlenek a nagyvilág előtt. Igaz nem instázták meg minden percüket, és ahová mentek, még a posta se sokat járt.

Persze mindig is éltek köztünk a mai értelemben vett celebek, akiket valahogy megtalált a sajtó figyelme. Történetünk szempontjából így kezdjük az Orinoco-medence „hollandjával:” Rudy Truffinóval, aki olaszos neve ellenére Hágában született.

Eltűnt Nyomok.

Bizonyos értelemben a Hungarikumokkal a világ körül egy tisztelgés Rockenbauer Pál, Frei Tamás és a többi magyar Michael Palin előtt. Ezért mindig megdobban a szívünk, ha felfedezzük valakiben Alejo Carpentier egy karakterét.

Igaz merőben más kedvtelésből csavarogni, mint muszájból. Hiszen a keleti blokk népei viszonylag későn csatlakoztak a habzsi-dőzsihez, amit ma csak oly könnyedén „utazásnak” hívunk. Milyen is volt az utazás mondjuk 70 éve?

Akkoriban tűntek el a világ utolsó fekete foltjai,

és akkoriban még nem lehetett fapados járatokkal egy nap alatt átszelni a világot, sőt még internet se volt, nemhogy Insta. Nos, e korban még a nyugat csavargóinak is kihívás volt megszelídíteni az ismeretlent.


Jungle Rudy

Talán ezért is tartják számon Rudy Truffinót, vagy celeb nevén Jungle Rudyt, mint a XX. század második felének egyik legizgalmasabb karakterét. Járt nála a holland, a brit királyi család, politikusok, írok, botanikusok, egyszóval mindenki, akinek az ’50-60-70-es években pénze volt kibérelni egy Cessnát.

„Édesapám szerintem büszke lenne rám.”

Mondja Gabriella, Jungle Rudy legidősebb lánya, aki pontosan ott él, ahol édesapja megteremtette a saját kis paradicsomát: Ucaimában. Ez az első lodge, hotel, ha úgy tetszik a világ legmagasabb vízesése felé, rögtön a Rio Carrao utolsó nagyobb zúgója előtt, Canaima városka felett, az Orinoco dzsungel mélyén. A három nővér közül már csak Gabriella él „szülőföldjükön”, igaz ő átvette a családi vállalkozást, és semmi pénzért nem hagyná ott a tukánok békés földjét.

Igaz már nem szól a sercegő Don Giovanni a dzsungel mélyéről, de ahogy Jungle Rudy, úgy lánya is beszéli a pemon nyelvet, osztozik az indiánok tulajdonnal szembeni kételkedésében, ami az anyatermészet leigázását illeti, és úgy tűnik, jobban kijön az indiánokkal, mint a „nyugatiakkal”.

Gabriella elmondása szerint édesapja nem pusztán csavargónak született: azért ment el annak idején, hogy soha többé ne térjen vissza. Ám ő megtehette. Megtehette, hogy megbánja tettét, visszaköltözzön, szomorkodjon, honvágya legyen.

Ez a luxus nem adatott meg az ’56-os Simon Róbertnek vagy Bándl Jánosnak.

„Jól emlékszem rájuk. Itt mindenki ismerte egymást. Róbert szűkszavú, de jó kedélyű, kedves ember volt (….) Sajnos nagyon korán meghalt.”

Róbert egyike azoknak a magyaroknak, akikről szinte semmit nem tudni azt követően, hogy át kellett lépnie a szögesdrótot. Elmesélésekből tudjuk csak, hogy lényegében azonnal Canaimába érkezett, ahol addigra Jungle Rudy már kitaposta pemon barátaival az ősvényt – ezt mellesleg szó szerint kell érteni.

Az Orinocótól délre, egy Hollandia nagyságú őserdőbe kapaszkodik bele a Guyana-fennsík, amely pemon indián nyelven a tepuik, vagyis „Isten házainak” földje. Ezek a mini fennsíkok abból az időből származnak, amikor Afrika és Dél-Amerika még egy kontinens volt. A világ legrégebbi homokkő-képződményei ezek, amelynek többsége még ma is 2000 méternél magasabb. Ezek egyikéről a szív alakú Auyán-tepuiról zuhan alább a világ legmagasabb vízesése, a 979 méteres Angel-vízesés.


E terület teljes elszigetelődése szerencsére máig kitart, hiszen csak repülővel és csónakkal megközelíthető. Így nem csoda, hogy mindig is jöttek ide a botanikusok, ornitológusok, zoológusok, akiknek kellett az étel, ital és a szállás. Nos, Jungle Rudy, Simon Róbert, Bándl János, egy orosz és egy német fickó voltak azok, akik az őserdő homokjában kiépítették Canaima városka első pilléreit – némelyik még most is áll.

„…növények, amelyek kezdetben elmenekültek az ember elől, hogy elrejtőzzenek itt, az őskor utolsó völgyeiben” – írja Alejo Carpentier, teljes joggal hiszen a Tepuik tetején található ökoszisztéma sehol máshol se található meg a világon.

„Az özönvíz előtti időkből maradtak velünk ezek a nővények, mégis a környéken nem éltek emberek, mert a talajban nem terem meg semmi – amíg Apám meg nem szervezte a feltételeket. Ebben voltak segítségére később Róberték is.”

Felosztották egymás közt a teendőket. Volt, aki a repülőgépekkel, volt, aki a szállással és volt, aki a vendéglátással foglalkozott. Utóbbiak voltak a magyarok, bár az is igaz, hogy itt mindenki mindent (is) csinált. Róbert ’57-ben még magyar barátnőjével érkezett, hamar egy pemon lányba lett szerelmes. Nem meglepő, hogy Truffinóékhoz hasonlóan ő is megtanulta a nyelvet és az indián kultúra tiszteltét.

Róbert ugyan ’78-ban elhunyt – egyszerűen nem volt orvos, se orvosi eszköz Canaimában, amikor infarktust kapott

– ám öt gyermeket hagyott maga után. Így ők vitték tovább édesapjuk egy darabkáját: éttermet nyitottak, részben emlékezetből készített magyar ételekkel. És ha nem így tettek volna, talán senki se tudná ma a Simon-család történetét.

„… valamikor a ’90-es évek elején lehetett, hogy Fenyves Jánossal, a régi venezuelai tiszteletbeli konzullal Canaimában valami csirkepaprikásra emlékeztetőt ettem” – mesélte Garamvölgyi Balázs még évekkel ezelőtt Pesten. Természetesen nem hittünk a fülünknek, és az se segített, hogy e történetet sehol se leltük fel. Egyedül Caracasban hallottak Simonékról. Hiszen 2017-ben a Külügyminisztérium és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat azoknak, akik akartak, elkezdett segíteni a hazaköltözésben, pontosabban a visszaköltözésben. Ekkor derült ki, hogy az őserdő mélyéről is bukkantak fel magyarok, többek közt Simon leánya is, aki azóta már Magyarországon él. Reméljük igazi otthonra lelt a Kárpát-medencében.

Ám a többi Simon se tétlenkedik. Egyikük ma Canaima polgármestere, másikuk pedig talán a legmenőbb lodge-ot üzemelteti a városkában – aki teheti és arra jár vigyen Josénak, José Simonnak egy kis hazait. És hallgassa meg José történetét, hiszen még az is kiderülhet, hogy „a jó utazó, valóban tudja, hogy hová tart.”

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 5. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek!

Published by