Nagy nap ez a mai: sok áttervezés, kalkulálás, idegtépés után újból élhetünk a szenvedélyünknek, annak, ami gyakorlatilag teljes egészében kitöltötte az életünket az elmúlt három évben. Sorozatunk a nehézségek ellenére is új évaddal bővül – bár ezt még azért kopogjuk le párszor. Kicsit másképp, mint eddig, de talán nem kövez meg senki otthon, ha annyi Afrika, Afganisztán, cápa, krokodil, defekt után megnézzük, mi a helyzet a végeken?
Idén 100 éve, hogy a Trianoni (béke)szerződést aláírtuk.
Mindenki nyugodjon meg, nem visszafoglalni indultunk a magyar falvakat, városokat – egy hibrid Vitarával és mobilokkal –, csupán kíváncsiak vagyunk, hogy él egy hatodik, hetedik generációs család távol a magyar nyelvtömböktől. Nem Székelyföldre megyünk tehát, hanem messze onnan, de mégis a mai Romániába. Nem Szabadkára, hanem az utolsó magyar szigetekre, ahol nem is gondolnánk, de még mindig dübörög a lángos, és a gulyás. És így tovább…
Napjainkra kezdenek elhalványulni a nemzetiségi, kulturális különbségek, míg nem egy nagy masszában föl nem oldódunk a Netflix és Twitch karjaiban. Nem lesznek osztrákok, vagy románok, csak mind emberek leszünk… No, de amíg ez be nem következik, megpróbáljuk, amit előttünk már oly sokan: értéket mentünk a Kárpát- medencében.
„Hazád ott van, ahol gyökereid.”
Képzeljük el, hogy körülöttünk mindenki más nyelven beszél. Nem is olyan rég üldöztek, de minimum diszkrimináltak a származásunk miatt, az „Anyaország” pedig nem tud segíteni. De mégis kitartunk: a gyerekeink titokban, de megtanulnak magyarul, és nem költözünk, nem menekülünk el, ott maradunk, ahol már a nagyszüleink is születtek. Ha ez egy Marvel novella lenne már biztosan megénekelték volna szerte a világon, pedig ez a mi történetünk.
„Az ember melegségre vágyik.”
Akik maradtak, legyenek fiatalok, legyenek a szüleink korosztálya, mind mesélni szeretnének. Milyen volt, milyen lesz a Kárpát-medencében, magyarként a szórványban. Hogyan zenélnek, hogyan gondolkodnak?
Ha a pandémia, és a határőrök is úgy akarják, az idei lesz a legérzelmesebb évadunk. Bebizonyítjuk, hogy nem csak sírva vigad a magyar, de megtaláljuk azt, amire mindenki büszke lehet, legyen az konzervatív vagy liberális, idős vagy fiatal, fiú vagy lány.
Úton hazafelé pedig idén is hetente írunk nektek.
Olvassatok minket!
Published by