A magyar Tokaj Dél-Alfrikában.

Hogyan kerültek magyarok Dél-Afrikába, és mit csinálnak még mindig ott!?

A legtöbb magyar természetesen az 1956-os forradalom és szabadságharc után érkezett Dél Afrikai Köztársaságba. Az ausztriai menekültáborokból ’56 novemberétől, ’57 decemberéig nagyjából 1500-3000 magyar menekült érkezett az afrikai kontinens déli részére. Ma nagyjából 4000 magyar élhet a Dél-Afrikai Köztársaságban, akik körülbelül fele beszéli már csak az anyanyelvét. Ráadásul a tizenkét magyarországnyi területen szétszórva több városban élnek a magyarok, akik így nehezen találkoznak.

Üdeszínfolt a johannesburgi „Magyar Tanya”, ahol még most is havi rendszerességgel járnak össze az emberek – 1957 óta. A dél-afrikai magyarok életében jelentős szerepet tölt be a „tanya”, hiszen a közösség tagjai itt nem csak a magyar nyelvet tudják használni, de – Dóka László szakácsnak köszönhetően – magyar ételeket is fogyaszthatnak. Nem mellesleg pedig a tanyát fenntartó Dél-Afrikai Magyar Szövetség az egyetlen és máig jól működő magyar közösség Afrikában. További érdekesség, hogy itt található Afrika egyetlen ’56-os emlékműve is.

Utazásunk alatt azt tapasztalatuk, hogy az ottani magyarok nagy része megbecsült és magas presztizsű munkát végez. Akinek sikerült beilleszkedni a dél-afrikai társadalomba, az nagyon is jól boldogul. Pedig Dél-Afrika az elmúlt évtizedekben viharos gyorsasággal változik és nem feltétlenül az előnyére. Az ország gazdasági és társadalmi viszonyai alapjaiban változtak meg, amelyen nem segít a mértéktelen bűnözési és gyilkossági ráta sem, amely sok embert az elvándorlásra sarkall.

Az egyik vendéglátónk Mihalik László volt. László leszármazottja Bertalan Lajosnak, aki a 19. század végén a Tisza-szabályozás főmérnöke volt. De dolgoznak magyarok a híres dél-afrikai gyémántiparban is. Megismerkedtünk például Solomon Máriusszal, aki gyémántok kereskedelmével foglalkozik – szerte a világon, johannesburgi központtal. Jellemzően sok magyar orvos is dolgozik Dél-Afrikában, például Kiss Ákos, akinek dédapja (Dr. Nagy Károly) Budapest rendőrfőkapitány helyettese volt még a múlt század elején.

Ha érdekel a dél-afrikai magyarok története, akkor nézd meg a videóinkat, vagy kattints az afrikai magyarok oldalunkra, ahol megismerkedhetsz emberekkel és emlékhelyekkel.