Útinapló: Elindultunk újra Ázsiába

Megint útnak indultunk! És Afrika után ismét Keletre tartunk. Nem furcsa ez? Talán a Nyugat unalmas? Nem, nem az! Rengeteg hely van a Tűzföldtől Alaszkáig, ahol még magyar stáb alig vagy soha nem is járt. Jó, de akkor miért tartunk megint Keletnek?

Mi, magyarok általában Nyugatra vetjük vigyázó szemünket. Ami keleti, az minőségtelen, despotikus, hódító, halszagú, legfeljebb atomerőmű.

Na meg a rokonok… Ha nem is tudjuk biztosan, hogy a genetikailag össze-vissza keveredett magyar nemzet honnan is származik, annyi bizonyos, hogy a Kaszpi-tengertől Keletre minket az európai rokonoknak tartanak a türk és némely alán népek. Attilát, a hunt vöröshajúnak írják le a római krónikák, a honfoglaló magyarokat pedig már mongolos beütésekkel jellemzik.

Reméljük, a tudomány fejlődésével hamarosan fény derül az igazságra. Honnan jöttünk, kik is vagyunk valójában? A mi célunk ugyanakkor nem ez. Nem is lehet, hiszen nincsen se eszközünk, se képzettségünk László Gyula Kettős honfoglalás című könyvének nyomdokaiba lépni.

Amit viszont tehetünk, az az, hogy elhozzuk haza Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin, Stein Aurél kalandjait. Megmutatjuk Belső-Ázsiát magyar szemmel. A következő 70 napban ezért eljutunk oda, ahová eddig Európából kevesen. Átszeljük a világ legszebb tájait, legmagasabb hegycsúcsait.
Megismerkedünk a muszlim világgal, a keresztény, zsidó, jazidi és egyéb kisebbségek életével.

Átsuhanunk 3 fegyveres övezeten, és ez idő alatt igyekszünk megtalálni a legtöbb magyar lábnyomot a vad Keleten. Reményeink szerint hetente jelentkezünk idén is útinaplókkal. A III. évadot pedig a szokásos helyen és időpontban láthatjátok majd 2020 januárjától a Tv2-n.

Kenyai utazás, felhőkarcolóktól a szennylében álló viskókig – Miki&Dani beszámolók VIII.

A kenyai utazás során ellátogattunk az ötmilliós lélekszámú fővárosába, Nairobiban egyszerre jön velünk szembe a 21. század és a legelképzelhetetlenebb nyomor – amit többek között magyar civil szervezetek is igyekeznek enyhíteni, avagy felszámolni. Útirajzunk Kenya poklából, ahol a tiszta víz a legnagyobb kincs.

El akartunk jutni a Teleki-vulkánig, de nem sikerült. Egyik évad során sem kellett kihagynunk semmit, de Kenya északi részébe beletört a bicskánk.

Most először írta felül az élet a terveinket. Így gyors újratervezés után akár szusszanhattunk is volna egy picit Nyahuruban, az Egyenlítőnél, ám a kiszámíthatatlan Afrika ismét közbeszólt. Szállásunkhoz érkezve kiderült, hogy késő estig nem tudunk bejutni, és még akkor se biztos. Ezt a szomszédok mosolyogva mondták és közben gyümölccsel kínáltak.

Nem tudtunk haragudni, de inkább úgy döntöttünk: nem várunk fölöslegesen. Vettünk egy mély levegőt, és belevágtunk a Nairobiba vezető útba.

A táv nem volt túl nagy, gondoltuk, hamar odaérünk.

Igen ám, de a kenyai utazás során rá kellett jönnünk, hogy csak az országban kevés a járható betonút. Ahogy közeledtünk Nairobihoz – ami az agglomerációjával több mint 5 millió lelket számlál –, rá kellett jönnünk, ez is egy éjszakába torkolló zötykölődés lesz. Láttunk már igazán őrült közlekedési kultúrákat Afrikában, Ázsiában, de amit itt tapasztaltunk, az az összeset felülmúlta. Zambiában olykor a réten közlekedtek a kátyúk kikerülése miatt. Tanzániában az út közepén száguldottak a nyergesvontatók a vaksötétben, de itt…

A kétsávos úton, négy-öt sorba tömörülve haladtunk a város felé.

A szembe haladó forgalmat eleinte „leszorítottuk” a saját sávunkról, aztán ahogy a tömött sorok elkezdtek összekuszálódni, egyszer csak megszűnt a szembeforgalom. A két sávos út egyirányúra és ötsávosra bővült. Volt azért olyan, aki még így is előzni akart féloldalasan az út menti árok partján – biztos sok Nascart nézett –, de ez se segített rajtunk.

Lelassultunk, majd megállt a forgalom. Ekkor a rendőrség helyett megjelentek az önjelölt forgalomirányítók.

Hát ilyen egy kenyai utazás. Ha kíváncsiak vagytok Miki és Dani utolsó naplóbejegyzésére, kattintsatok IDE.