Útinapló: Elindultunk újra Ázsiába

Megint útnak indultunk! És Afrika után ismét Keletre tartunk. Nem furcsa ez? Talán a Nyugat unalmas? Nem, nem az! Rengeteg hely van a Tűzföldtől Alaszkáig, ahol még magyar stáb alig vagy soha nem is járt. Jó, de akkor miért tartunk megint Keletnek?

Mi, magyarok általában Nyugatra vetjük vigyázó szemünket. Ami keleti, az minőségtelen, despotikus, hódító, halszagú, legfeljebb atomerőmű.

Na meg a rokonok… Ha nem is tudjuk biztosan, hogy a genetikailag össze-vissza keveredett magyar nemzet honnan is származik, annyi bizonyos, hogy a Kaszpi-tengertől Keletre minket az európai rokonoknak tartanak a türk és némely alán népek. Attilát, a hunt vöröshajúnak írják le a római krónikák, a honfoglaló magyarokat pedig már mongolos beütésekkel jellemzik.

Reméljük, a tudomány fejlődésével hamarosan fény derül az igazságra. Honnan jöttünk, kik is vagyunk valójában? A mi célunk ugyanakkor nem ez. Nem is lehet, hiszen nincsen se eszközünk, se képzettségünk László Gyula Kettős honfoglalás című könyvének nyomdokaiba lépni.

Amit viszont tehetünk, az az, hogy elhozzuk haza Kőrösi Csoma Sándor, Vámbéry Ármin, Stein Aurél kalandjait. Megmutatjuk Belső-Ázsiát magyar szemmel. A következő 70 napban ezért eljutunk oda, ahová eddig Európából kevesen. Átszeljük a világ legszebb tájait, legmagasabb hegycsúcsait.
Megismerkedünk a muszlim világgal, a keresztény, zsidó, jazidi és egyéb kisebbségek életével.

Átsuhanunk 3 fegyveres övezeten, és ez idő alatt igyekszünk megtalálni a legtöbb magyar lábnyomot a vad Keleten. Reményeink szerint hetente jelentkezünk idén is útinaplókkal. A III. évadot pedig a szokásos helyen és időpontban láthatjátok majd 2020 januárjától a Tv2-n.

Published by