Thököly Izmitjével együtt végleg magunk mögött hagytuk a Márvány-tengert és megindultunk Ankarának, az „új” török fővárosnak. Miközben az üzbég, török, és iráni teherautókat kerülgettük a hullámvasútnak is beillő sztrádán azon gondolkodtunk mennyivel könnyebb az élete egy teherautó sofőrjének a magyar alföldön, mint itt. Ankara ugyanis 800 méterrel a tengerszintje fölött fekszik, így esetenként a 10%-os, hosszú percekig tartó emelkedők sem meglepőek.
Sose láttunk még egyszerre ennyi küszködve izzadó szakállas, bajszos férfit, mint Ankara felé félúton. A szerencsések felértek egy-egy emelkedőre, hogy onnan üresben élvezzék a kilométeres lejtők, és így a gravitáció adta kiváltságokat. A többiek csak gőzölögtek az útszélén várva. Ezért, ha valaki életében épp egy török autópályán találja magát háta mögött egy emelkedővel, ne legyen rest beengedni a kamionokat. Ilyenkor ugyanis nem számít se a Kresz, se a stressz, se a föld összes igazsága egy csokorba szedve. Ha egy több tonnás jószág lendületben van és elindul, meneküljünk!
„Ankara jobban védhető, mint Isztambul. Ezért lett a főváros.”
És ezt el is hisszük Emre Saralnak, elvégre viszonylag kevés magyarul beszélő török – újkoros – történészt ismerünk, aki mellesleg hobby dj is. Mindemellett Ankara építészetileg úgy viszonyul Isztambulhoz, mint Bukarest, Budapesthez – bár ez övön aluli volt, Ankara történelme több ezer évre nyúlik vissza. Tehát, aki Isztambul után érkezik Ankarába, nem kizárt, hogy csalódni fog pedig kincsek itt is akadnak.
Az már egy más kérdés, hogy az Attatürk biznisz hollywoodi léptékeket ölt. Jóformán a képmása – és a bálna nagyságú nemzeti zászlók – minden mennyiségben és formában fellelhetőek egész Törökországban. Ez magyarázható azzal, hogy 2023-ban lesz a százéves évfordulója a Lausanne-i békeszerződés aláírásának. Ám az tény, hogy a magyar demokráciához szokott szemünk többszörös infarktust hordott ki a pupilláin ennyi portrétól és zászlótól –, de nem baj, legalább láttunk valami mást is. Mutatunk azért pár képet, ha valaki nem bírna 2024 januárjáig várni.
„Kemal Attatürk, a török nép atyja, mint látjátok hatalmas tiszteletnek örvend, még így sok évtizeddel a halála után is. Valóban sok mindent köszönhetünk neki. Mivel ő elsősorban katona volt és csak aztán politikus, mindig előre gondolkodott. Isztambult sokkal könnyebb elfoglalni. Ezt a történelemből tudjuk. Ám a hegyekkel ölelt Ankara szinte bevehetetlen.”
Elemzi Emre az időszakot, amikor Kemal felrúgta a török Trianoni-szerződést (Sévresi-béke) és addig harcolt a britekkel, franciákkal, görögökkel, örményekkel, míg ki nem alakultak a mai határok – és kötöttek új békét Laussanban. A háború romjain aztán Kemal Attatürk Ankarára is szakított időt. A mai napig meghatározó épületei a fővárosnak ezért ebből az időszakból származnak. Némileg nem meglepő módon jó pár magyar szállal megfűszerezve. Ankara első nyugati típusú szállodáját, az Erzurum hotelt magyar mérnökök tervezték, ahogy az első ankarai Meteorológiai Mérőházat is – Tittes György személyében. Sőt, még Attatürk koporsójának sokáig otthonul szolgáló Néprajzi Múzeumnak is van magyar szála Mészáros Gyula személyében.
Van Ankáranak Kossuth Lajos utcája, sőt Budapest sugárútja is. Talán azonban a legbüszkébbek az Ankarai Egyetem Hungarológiai Tanszékére lehetünk. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet 1918-as bezárása, majd az ankarai Hungarológiai Intézet 1936-os megnyitását követően, Musztafa Kemal személyes óhaja volt, hogy az új intézet az Ankarai Egyetem keretein belül kezdjen el működni. Az intézetben olyan neves kutatók dolgoztak, mint Rásonyi László és Halasi-Kun Tibor. Az utóbbi évtizedek alatt ugyan egyre jobban beolvadt az egyetem hierarchiájába, de azóta is működik – ma már Hungarológiai Tanszék néven a Nyelv, Történelem és Földrajz Karon belül.
Emre kolléganője, Sevgi Can Yağcı Aksel épp a tanszék docense. Bár erre magunktól is rájöttünk volna, hiszen úgy sztoriztunk vele az egyetemi életről, mintha csak a Madách téren ücsörögnénk. Szinte akcentus nélkül mesélte nekünk Örkény színházas vagy budapesti jazz koncertes élményeit. Erdal Şalikoğluhoz hasonlóan ő is fordít magyar irodalmat, ám kevésbé a „nagy” regényekre szakosodott. Habár mikor elárulta nekünk, hogy a Sevgi Can, nyersfordításban, annyit tesz magyarul „szeretet lélek”, már nem lepődtünk meg az irodalomhoz való vonzódásán.
„… a Nyugalom Bartis Attilától, a madárasszony Finy Petrától, legutóbb pedig az Epepét Karinthy Ferenctől. Engem jobban vonz a kortárs, vagy talán jobb szó a modern irodalom, azt úgyis kevesebben fordítják.”
Nem Sevgi Can volt az első, akinél feltűnt, hogy az általunk elképzelt „török típustól” igencsak eltérően néz ki. Persze gondolhatunk az évszázadokig nagyüzemben működő janicsárokra – a szerte Európából összelopkodott gyerekekre -, de akár a lázokra is. Mindenesetre, aki azt gondolja, hogy Anatóliában, vagy a Közel-Keleten nincsenek szökés- vöröses hajú zöld, vagy kék szemű emberek nagyot tévednek.
„Nem tudok róla, hogy láz lennék. Ám mint nagyon sok mindenkinek nálatok Magyarországon, úgy nekünk is mindenfelől menekültek a rokonok az I. világháború után. Nekem például a Balkánról.”
Ankara után délnek vettük az irányt, azzal a nem titkolt céllal, hogy szárazföldi úton valahogy átküzdjük magunkat Szíriába. Igaz, senki se jósolt sok esélyt a háború és a török-szír viszony elmérgesedése miatt a túrának, de próba szerencse alapon azért megpróbáljuk. Hátha. Útközben megpihentünk a híres Kappadokia sziklái között, a Göreme nemzeti parkban, majd Kayseriben is, a közel 4000 méteres Erciyes Dağı hegy lábánál – a török „Magányos-hegynél”. Mellesleg hihetetlen, hogy hol nem botlik az ember ex-ELTE politológusokba.
„…Karácsony András, Pokol Béla, Bihari Mihály voltak a tanáraim. Imádtam Budapesten élni. Vezetni is ott tanultam meg. Aztán választanom kellett, hogy a második hazámat, vagy a szerelmet választom…, de nem bántam meg, mert bármikor ellátogathatok Magyarországra.”
Meséli nekünk Kadir Balkanlıoğlu, aki rendkívül élesen látja át a politika, kultúra és társadalom összekuszálódott fonalait mindkét hazájában. Sőt, Kadir a helyi Török Gábor is lehetne, ő azonban inkább a tolmácsolás és a multivilág felé kormányozta el magát az elmúlt években.
„Ne gondoljátok, hogy ne lennének meg ugyanazok a problémáink, mint nektek, vagy bármelyik európai országnak. Mi is egyfajta demokrácia vagyunk, csak ezt nehéz nyugatról átlátni. A török társadalom nem vallásos része is tiszteli a hagyományokat, nagyjából úgy, mint Európában egy vallásos ember. Ezért is nehéz a török társadalmat, annak ismerete nélkül elemezni. Mégis sokan megteszik.”
Miután kielemeztük a török-magyar, török-balkáni viszonyt – Balkán fia (Balkanlıoğlu) – Kadirral könnyes búcsút intettünk az Anatóliai-fennsíknak és átkeltünk a Taurosz-hegységen, hogy még egyszer kipihenjük magunkat még Szíria előtt Adanában. Ugyan Adana is a világ egyik legrégebben lakott települése, építészetileg Ankara után kullog –, ha értitek, mire gondolunk. Ugyanakkor gasztro terén valóban megkerülhetetlen hely a török Nápoly. Arról már nem is beszélve, hogy utoljára a gimnáziumi ballagáson gratuláltak ennyire, mint egy random adanai étterem pincére – amikor megtudta, hogy „magyar testvérek” vagyunk.
Igaz, nem Törökország a legizgalmasabb hely a világon, de talán ez is az egyik legnagyobb értéke, hiszen a sok nagyváros ellenére – és az igencsak olaszos vezetési stílus dacára – egy rendkívül kedves és nyugodt ország. Az emberek, vallási és politikai hovatartozás nélkül segítik egymást, de minket is, főképp, ha megtudják, hogy honnan jöttünk. Nehéz felidézni hol forgattunk utoljára ilyen simán, zökkenőmentesen. Arról már nem is beszélve, hogy Törökország telis-tele van magyar emlékkel. Lesz mit mutatnunk majd Nektek a 7. évadban.
Utunkat reményeink szerint Szíriában folytatjuk. Valószínűleg hiányozni fog a török nyugalom és biztonság, de Bem Apó Aleppója, II. Endre vára, és a világ talán legrégebbi városa reméljük mindenért kárpótol majd. Még az is lehet, hogy Szíria már nem is annyira veszélyes hely, mint amilyennek beállítják – bár egyszerűbb lett volna a 2011-es arab tavasz előtt odalátogatni. Ilyesmi gondolatok futnak át az agyunkon, ahogy a térképet nézegetjük Adana és Aleppo között. Szurkoljatok.
Idén igyekszünk még nagyobbat gurítani a közösségi médiában, így már szinte mindenütt ott vagyunk, igen… még TikTok-on is! Instagram profilunkon jópofa sztorikat találtok, ahol elkalauzolunk titeket a forgatások kulisszái mögé. YouTube csatornánkon pedig láthatjátok az eddigi epizódjainkat, méghozzá feliratozva! Weboldalunkon egy okos világtérkép segít tájékozódni, mely országokban jártunk az elmúlt 6 évad során és felsorakoztatjuk rajta a felkutatott magyar emlékeket! Csekkoljatok minket az összes felületeinken (kattintsatok a linkre):
