„Akármerre jártam a világban, a legfontosabb dolog, amit tapasztaltam, hogy az emberek szinte mindenhol kedvesek” — mondja Kurucz Dániel, a Hungarikumokkal a világ körül című filmsorozat megálmodója. A dokumentumfilmek öt évadon keresztül mutatják be a nagyvilág szépségeit vagy árnyoldalait. A szerzővel a világ körüli kalandozásairól beszélgettem.
* Az első kérdés talán egyértelműen adódik: hogyan jött a világ körüli kalandozások ötlete, avagy milyen történet áll a Hungarikumokkal a világ körül mögött?
— 2015 környékén Horváth Balázs barátommal beszéltünk arról, hogy jó volna meglátogatni a húgát, aki a Fudan Egyetemen tanult Sanghajban. Amikor befejeztük az egyetemi tanulmányainkat, akkor úgy döntöttünk, hogy ha nem is Kínát, de Moszkvát megjárjuk. Mindezt azonban előtte elmeséltem nagybátyámnak, Kurucz Péternek, aki több mint huszonöt éve tévézik. Ő mondta, hogy mindez nagyszerű ötlet, de még jobb lenne, ha vinnénk magunkkal kamerát, és felvételeket is készítenénk. Konkrétan így indult a történet. Még azt is fontos kiemelnem, hogy szerencsére több olyan szponzort is sikerült találnunk, akik azóta is segítik a hungarikumos utazásainkat. Ezenkívül két tévétársaságnak is megtetszettek a dokumentumfilmjeink. A lényeg, hogy 2017-ben készült el sorozatunk első évada, Moszkvától Bangkokig címmel. Mindezt pedig további négy évad követte.
* Maguk a hungarikumok hogyan kapcsolódnak közvetlenül az utazásokhoz? Feltételezem, hogy számtalan magyar származású emberrel találkozott a világ a legkülönbözőbb pontjain.
— A Hungarikumokkal a világ körül lehet, hogy nem a legrövidebb és a legfrappánsabb név, de azt mindenképp körülöleli, amire gondoltunk, mielőtt belevágtunk a filmezésbe. Természetesen ez a Kárpát-medencén belül nem egy nóvum, de a nagyvilágban igen. Vietnámban, Dél-Afrikában vagy Iránban és még számtalan más helyen élnek magyarok, vannak magyar emléktárgyak vagy -helyek. Nagyon sokféleképp él a világ különböző országaiban a magyarok emlékezete.
* Milyen helyekre sikerült az eddigiekben eljutnia, mely térségek voltak azok, amelyek pontosan azt a képet mutatták magukról, amilyennek elképzelte őket az utazás előtt, illetve melyek voltak azok, amelyek meghökkenést okoztak azáltal, hogy teljesen más világba csöppent?
— Erre a kérdésre nem egyszerű válaszolni, mivel mindez országonként változik, és számos térségnek két arca van. Kína például abszolút Janus-arcú, keleti és nyugati része teljesen elkülönül egymástól. Hiszen a szupermodern és gazdag keleti rész mellett ott áll a nyugati, mely az 1940-es éveket idéző diktatúrára hasonlít. Rendkívüli a szegénység, és koncentrációs, átnevelőtáborba zárják az ujgurokat. Venezueláról szintén más, egy idilli kép juthat eszünkbe, de 28 millióan élnek nyomorban, nincs tiszta ivóvíz, jegyrendszer van az országban, és számtalan embert ér erőszakos halál. De meghökkentő történetek szinte mind a harmincöt ország kapcsán megemlíthetőek, amelyekben eddig jártam.
* Bejárta a teljes Kárpát-medencét, avagy a határon túli magyar vidékeket is. Milyen tapasztalatokat szerzett ezekről a területekről?
— Az utazásoktól függetlenül is elég jól ismerem a Kárpát-medence magyarságát. Már a dokumentumfilmezés előtt sokfelé jártam. De a sorozat közben még közelebb tudtam kerülni a határon túl élő magyarsághoz. És mondhatom, hogy ezek a találkozások megváltoztatták vagy — mondhatnám úgy is — megerősítették a gondolkodásmódomat a magyarság kapcsán. Hiszen akár Venezuelában, akár a Kárpát-medence egyes magyar lakta területein jártam, megrendítő volt érezni: lehet, hogy mi voltunk az utolsó stáb, mely arra járt. Különösen megható volt a különféle végvárakon forgatni, ha csak Versec környékére vagy a Szerémségre gondolunk.
* A világ körüli kalandozásai kapcsán különösen felkeltette a figyelmemet Costa Rica, melyet a világ legboldogabb országának aposztrofált. Miért is?
— Hogy mi a boldogság, az természetesen relatív. Ha Jeremy Bentham definíciójából indulunk ki, akkor Costa Rica nem a legboldogabb ország a Földön. Mivel ha a korrupcióra vagy az életszínvonalra gondolunk, akkor a lakosság túlnyomó többségének sok oka lehetne panaszra. Viszont az emberek itt nem csupán az anyagiasságban mérik a saját boldogságukat, és semmiképp sem hagynák el hazájukat. Egész egyszerűen elégedettek azzal, amijük van, és nem akarnak mindenből feltétlenül többet. Szóval, ha nem is a legboldogabb, de mindenképp a legelégedettebb ország a Földön. Bárkivel találkoztunk, elmondta: nem kell hogy sok pénze legyen, mert a boldogsághoz nem szükséges sok pénz…
* A közép-amerikai térség országait a nagyvilágban eléggé instabil és nem éppen biztonságos helyeknek tartják. Ebből mennyit érzékelt és tapasztalt? És mindez hogyan egyeztethető össze a fentiekben taglalt boldog társadalom képével?
— Bármerre jártam a világban — legyen az Afganisztán és Mozambik legszegényebb része, ahol gyerek katonákkal is találkoztunk, vagy India nyomornegyedei —, azt tudom mondani, hogy az emberek alapjában szinte mindenhol kedvesek. Ezt nagyon-nagyon jó kimondani, főként azért, mert amikor elkezdtük a sorozatot, akkor eléggé szkeptikus voltam e téren. Közép-Amerika térségére visszatérve pedig azt emelném ki, hogy az ott levő országoknak nagyjából ugyanaz a fejlődéstörténetük. A jelenüket és a jövőjüket legfőként az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyuk határozza meg. Ahol békén hagyják őket, ott nyugodtabban, mondhatni, „boldogságban” tudnak fejlődni, mint Costa Ricában, de amely országot nem hagyják békén, mint amilyen Nicaragua, ott instabillá válik a társadalom.
