Budapest Ankara testvérvárosi megállapodás

Budapest és Ankara testvérváros

Budapest és Ankara között az együttműködés már majdnem 30 évre tekint vissza. 1991-ben írták alá a két ország közötti barátsági és együttműködési memorandumot, majd 2015-ben a
két város testvérvárosi megállapodást kötött.

A kölcsönös tisztelet jeleként, előbb Ankarában rendeztek Budapesti Napokat, míg 2016-ban Budapesten rendeztek Ankara Napokat, ahol az ünnepségeken kölcsönösen bemutatták egymásnak a városok történetét, kultúráját. Ankarában az egyik körút is a két város barátságának állít emléket, ez a Budapest körút.

Térkép

2015. szeptember 11-én Tarlós István budapesti polgármester és Melih Gökcek Ankara polgármester közreműködésével megnyílt a Budapesti sugárút Çankaya Çukurambar kerületében. Erre a gesztusra válaszul 2016. május 2-án egy Gül Baba Türbéje szomszédságában lévő utcát Ankara utcának nevezték át Budapesten. Így kapcsolódik össze Budapest és Ankara.

Nem csak ez köti össze Budapestet és Ankarát. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet 1918-as bezárása, majd az ankarai Hungarológiai Intézet 1936-os megnyitása után, Musztafa Kemal óhaja szerint, az új intézet az Ankarai Egyetem keretein belül kezdett el működni. Az intézetben olyan neves kutatók dolgoztak, mint Rásonyi László és Halasi-Kun Tibor. Az intézet az évtizedek alatt mind jobban beolvadt az egyetem hierarchiájába, és azóta Ankarai Egyetem Hungarológiai Tanszék néven működik a Nyelv, Történelem és Földrajz Karon belül.

Tittes György egyike volt az 1920-30-as években Ankarában dolgozó építészmérnököknek. Az ő tervei alapján épült az első ankarai meteorológiai mérőház, amelynek meghatározó szerepe volt az országos meteorológiai szolgálat megteremtésében. A Réthly Antal vezetése alatt folyó programban a mérőházat 1927-ben adták át.

THÖKÖLY IMRE EMLÉKHÁZ

Thököly Imre emlékház Izmit

Különleges a Thököly Imre emlékház Törökországban. Rodostóról minden magyarnak ugyanaz jut az eszébe, azonban nem csak Rodostó híres arról, hogy híres magyarok töltötték ott az utolsó éveiket. Thököly Imre gróf és felesége Zrínyi Ilona töltötték Izmitben utolsó éveiket. Még egy magyar települést is létrehoztak Çiçekler çayırınak néven, amelynek a jelentése: Virágok mezeje. Thökölyt és Zrínyit többen követték a száműzetésbe, azonban a történet szerint, a kísérők a pár halála után visszatértek Magyarországra.

Thököly Imrének és Zrínyi Ilonának emlékháza is látogatható Izmit mellett, Kartepe településén, amely emléket állít az egykor ide vándorolt magyaroknak. Az egykori mérnöki lakások egyikében 2008. november 13-án nyílt meg egy ma is látogatható kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum egyik állandó kihelyezett kiállítása Törökországban. Itt található Győrfi Lajos Thököly Imréről készített bronz kisplasztikája és testvére, Györfi Sándor Zrínyi Ilona-bronzreliefje.

Térkép

A Thököly Imre emlékház kertjében látható Thököly 2015-ben felújított síremléke egy kiterjesztett szárnyú turulmadárral. Közelében 2014-től egy székelykapu díszeleg, amely eredetileg Isztambulban állt. Az erdélyi Beder Tibor által vezetett egyik isztambuli székely zarándoklat során ajándékozták ezt a székelyek a Magyarországon tanult Erdal Şalikoğlunak, az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság alapító elnökének. Az izmiti emlékhely létrehozásában meghatározó szerepe volt a Thököly Imre Baráti Társaságnak és a 2017-ben elhunyt elnökének, Erdunç Baykalnak.