A magyarok egykor egy jobb élet reményében érkeztek Venezuelába, ám most folyamatos döntések elé vannak állítva: harcoljanak Venezuelában a megélhetésért, vagy hazaköltözzenek szülőhazájukba. Útirajz Dél-Amerikából!
A Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.
Nem is tudunk visszaemlékezni, mikor volt otthon utoljára ennyire nehéz a levegő. Mindenki győzni akar, és eközben csak nő és nő köztünk a feszültség. Stábunk ezért igyekszik idén is kiszakítani mindenkit az otthoni mókuskerékből, így a következő nyolc hétben újabb évadba vágjuk a fejszénket. Olvasóinkat, követőinket 2022-ben is afféle önkéntes osztálykirándulásra invitáljuk, ezúttal az amerikai kontinensre.
Ne feledjétek! Január 2-án kezdünk 11.30-kor a TV2-n – aztán minden másnap a YouTube-csatornánkon –, de addig is nézzétek meg az 5. évadunk kedvcsináló előzetesét itt!
Venezuela, a félelmetes
Minden osztálynak megvan a maga fekete báránya, Latin-Amerikának ez Venezuela – és Nicaragua. Erőszakos bűncselekmények, elvándorlás és infláció terén az abszolút győztes.
Venezuela valaha a világ bezzegországa volt,
egy ékszer a Karib-tengeren, egy paradicsom, ahová özönlöttek az emberek a világ minden pontjáról.
Amikor 1499-ben a spanyol felfedezők először pillantották meg a csatornákkal szabdalt ország partjait, köztük az őslakosok házaival, Velence jutott az eszükbe. Így kapta a terület a Venezuela nevet, melynek jelentése Kis-Velence. Később Simón Bolívar, a dél-amerikai kontinens modern kori történelmének egyik legkiemelkedőbb alakja, Dél-Amerika Kossuthja is Caracasban született. Habár álma, a dél-amerikai kontinens az USA mintájára történő föderalizálása kudarcot vallott, személye ma is a kontinens szabadságának szimbóluma – és az utcák, terek, érmék kedvelt névadója.
¡Hola Bolívar!
Venezuelába 1945 után számos magyar menekült érkezett, köztük az elbukott Horthy-rendszer képviselői, katonatisztek, olyanok, akik nem számíthattak sok babérra a kiépülő új „rendben”. A levert 1956-os forradalom és szabadságharc után újabb magyar hullám indult az amerikai kontinens felé, mely természetesen Venezuelát is érintette.
Az 1969-ben épült Magyar Ház, melynek mennyezetét a mai napig a történeti Magyarország térképe borítja,
sajátos magyar mikrovilág lenyomatát őrzi.
Magában hordozza a fogadó ország kozmopolita, és a harmincas évek irredenta-nacionalista emigrációjának stílusjegyeit. Sőt, jól megfért az elvesztett forradalom után érkező, a kommunista eszméből kiábrándult fiatal forradalmárok hevessége is. A Magyar Ház a mai napig rendkívül anakronisztikust hatást kelt hetvenes évekbeli stílusával és a Horthy-korszakot idéző légkörével, de találkozhatunk a Plaza Hungríával, Caracas magyar terével is!
„Nem sokan maradtunk.”
Az egykor dinamikusan fejlődő országban ma már káosz uralkodik: a közbiztonság megszűnt, állandósultak a fegyveres rablások, gyakorlatilag semelyik napszakban nem érdemes az utcán kószálni. Szomorúan tapasztaltuk, hogy az elmúlt években kialakult,
tragikus belpolitikai helyzet lényegében a venezuelai magyar közösséget is felszámolta.
Megszűnt a magyar óvoda és a cserkészcsapat, már magyar nyelvű miséket sem tartanak. Elmaradnak az egykor oly népszerű bálok, hiszen ma már életveszélyes kimozdulni éjszaka.
Az elviselhetetlen helyzet hatására a Magyar Állam és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt esztendőkben megkezdte a magyar származású venezuelai állampolgárok kimenekítését a dél-amerikai országból. A „hazatérésnek” csak egy feltétele volt: a kérelmezőnek legyenek magyar felmenői.
„Kívánsz egy hazait?” – kérdezi Gábor a posztapokaliptikus Venezuela fővárosában. Hiszen legyünk bárhol a világban, egy igazi „Magyarházban” még az se lehet akadály, ha épp jegyrendszer és hiánygazdálkodás dúl.
Pálinka, paprika, Unicum… ezekkel mindig betáraznak.
Közhelyesnek tűnhet, de távol a hazától ezek az apróságok lopnak egy kis boldogságot a mindennapokba.
Kommunizmusból a latin szocializmusba
A magyar közösség olyannyira összeszedte magát, hogy előbb külön klubhelyiséget bérelt magának, majd épített egy sajátot. Nem is akármilyent, Latin-Amerika legnagyobb „magyar házát” a Casa Húngarát. Pedig Brazíliában és Argentínában is jóval több magyar élt. Sőt az épületet évtizedeken át megtöltötték élettel, 18 egyesület (cserkészek, néptáncosok, veterán katonák, nőegylet, katolikus, protestáns felekezetek, óvoda stb.) tartotta a lángot a Föld túloldalán. Sikerrel.
Mindeközben az ’56-osokat is befogadták. „Látták bennünk a veszélyt, hogy esetleg kommunisták lettünk mi is, de hamar rájöttek, hogy ez badarság. Munkát adtak, lehetőséget” – emlékszik vissza Korsós Olga.
A magyarok beilleszkedésének még ma is látható lenyomatait találjuk
Maracaibótól Caracason át, egészen be a világ legkevésbé fölfedezett dzsungeléig, a Canaima Nemzeti Parkig. Plaza Hungría, Danubio cukrászda, a Rafael Urdaneta tábornok híd, a caracasi Bolivári Egyetem fizika tanszékének alapítása, és még hosszasan sorolhatnánk.
„Nem jó élet van most már itt!”
Húszéves folyamatnak tudható be az, hogy
a magyarok visszavándoroltak szülőhazájukba
családjaikkal együtt az elfogadhatatlan és élhetetlen körülmények miatt. Húsz évvel ezelőtt megépítették az erőműveket, kórházakat, utakat és mindent, de azóta sincsenek karbantartva. Caracasban az egyetlen nagy kórház, ami régebben egy latin-amerikai csúcs volt, különleges eseteket hoztak ide, most már ezt meg sem merik tenni.
„Mi szabadabban nőttünk föl.”
Régebben sokkal többet tudtak kijárni bulizni. Szabadabban nőttek fel, eljárhattak este, autót vezettek nyugodtabban. Nem volt annyi bűnözés a városban, most sokkal rosszabb, hiszen lányukat sem tudják egyedül elengedni sehova sem. „Nincs olyan nagy szabadság most, nem lehet csak úgy bulizni. Mehetek, de a szüleim elvisznek mindenhova és értem is jönnek. Én szeretnék visszajönni, itt lakni, dolgozni, de szerintem nem lesz így, mert a helyzet Venezuelában nem teheti, hogy visszajöhessek” – meséli Mirabal Zsófia.
„Felfelé, lefelé, előre, befelé!”
A magyarok egykor egy jobb élet reményében érkeztek Venezuelába,
ami már ennek az ellenkezőjét tárja eléjük. Az itt élők folyamatos döntések elé vannak állítva: harcoljanak Venezuelában a megélhetésért, vagy hazaköltözzenek szülőhazájukba családjaikkal, hátrahagyva mindazt, amit eddig építettek és új életet kezdenek.
Köszönjük, hogy idén is velünk tartottatok, köszönjük, hogy néztek, olvastok minket.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 5. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek!
