Kategória: 5. évad Mi írtuk

Aztékok, befuccsolt sztereotípiák, magyar történetek és az a rengeteg chili: újabb sztorikkal búcsúznak a közép-amerikai utazók.

A Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

Mexikó magyar császára? Már amennyiben Ferenc József öccsét, a magyarul folyékony beszélő és magát magyarokkal körülvevő Habsburg-Lothringiai Ferdinánd Miksa József Máriát hazánk fiának tekintjük. E ponton, ha túllendülünk, azonban igen érdekes történetekre bukkanunk Mexikó legsötétebb és talán legfontosabb korszakából.

„- Áh magyarok! Sokat tudnék nektek mesélni.
– Igen? És miről is pontosan?
– Zákány Csala Istvánról, Klerián Máriáról, Csizmadia Jánosról, vagy éppen Tüdős Józsefről. Van egy kis időtök?”

Így esett, amikor egy querétarói srác leszólított minket, hogy pár pesóért elmesélje mindazt, amit a mexikói töri faktokon tanítanak a mexikói köztársaság születéséről. Szívesen szpojlereznénk a magyar-magyar csatákról, szürreális történetekről, de vasárnap 12.00-kor a TV2-n lesz hozzá háttérzene is.

Kényszermunkától a világhírnévig

Mexikó leghíresebb magyarját mégsem Miksának hívják, hanem  Kepenyes Pálnak. Szobrász, ékszerész, örök túlélő élete egyértelműen egy teljes estés nagyjátékfilmért kiált. Nem csak azért, mert munkáiból Madonnától Jacqueline Kennedyn és Arnold Schwarzeneggeren át Bill Gates-ig igen sokan vásároltak,

de sose felejtette el, honnan jött, és azt sem, hogy miért.

Az ’50-es évek üldözöttje lett, ahogyan több tízezren akkoriban. Koholt vádak alapján börtönbüntetésre, majd kényszermunkára ítélték: az ’56-os forradalom kitörése nélkül valószínűleg sose szabadulhatott volna a szögesdrótok mögül és sose vált volna kora egyik legkiemelkedőbb szobrászává.

Mindkét hazája kitüntette: Magyarország Kossuth-díjjal, Mexikó pedig Becsületrenddel. Sőt, beválasztották Mexikó 200 legismertebb embere közé. Magyarországra csak 1992-ben tért vissza először, de bevallása szerint magyarságát ezalatt nem tagadta meg, csupán mexikóivá vált. Kepenyes Pál tavaly februárban halt meg, műremekek százait hagyva maga mögött.

Szentek az üvegablakon át

Mexikóváros rengetegében még egy Bartók Béla tér is helyet kapott, bár valljuk be, nem épp legszemetgyönyörködtetőbb része a városnak. Egy kicsit közelebb sétálva a Zócalóhoz, vagyis Mexikóváros Kossuth teréhez azonban kezdenek előbújni a turisták és eltűnnek a félig szétkapott roncsautók.

Juarez negyed viszonylagos biztonságában

egy kicsi, de annál tündéribb templomra bukkanhatunk,

amely a mi szívünknek talán a legkedvesebb. A helyiek által csak magyar templomként emlegetett Jézus Szíve templom gyakorlatilag lázári álmából ébredt fel a magyar államnak hála. Ugyanis 2017-ben Mexikóváros több épületét porig rombolta egy a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengés. És hogy miért magyar templom? Nézzétek majd az ablakokat!

Budapest Café

Hol máshol zárhatnánk le 40 napnyi forgatást, mint Mexikó legjobb magyar éttermében? Hála a Birringer családnak, nem csak kínai, vietnámi és amerikai konyha lelhető fel a mexikói ételek tengerében. Azon túl, hogy a magyar utazó bele tud botlani egy ismerős ízbe, fontos megjegyezni, hogy jó néhány hazai étterem erősen könyöröghetne a receptekért. Ráadásul, valljuk meg, még ma sem egyszerű beszerezni a paprikát és fehérrépát Európán kívül.

Adios, amigos!

Búcsúzva Mexikótól, az ötödik évadunktól,

még egyszer utoljára beleszippantunk az itteni párás, történelemtől sűrű levegőbe.

És amikor egy „adiosszal” búcsút intünk Amerika ezen részének a repülőről, az emlékek még akkor sem halványulnak. Aztékok, befuccsolt sztereotípiák, magyar történetek és az a rengeteg chili… ezek és az itt átélt történetek örökre velünk maradnak. Ahogy reményeink szerint Te is, kedves olvasó, aki hétről hétre figyelemmel kíséred utazásainkat és ennek köszönhetően most is a füledben cseng a mariachi.

Találkozunk a hatodik évadban!

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 5. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek!

Passuth László, romvárosok, azték jóslatok és a csípős ezer árnyalata: folytatódik a közép-amerikai utazás!

A Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

A következő részben olyan városokba látogatunk el, amelyek még híven őrzik a múltat, és olyan helyeken járunk majd, ahol a levegő telítve van a történelem esszenciájával. Ősi romvárosok ősi történeteire bukkanunk, és persze Mexikó hatalmas piacaira, ahol még az is elképzelhető, hogy megtaláljuk Passuth László „Esőisten siratja Mexikót” című híres regényének mexikói kiadását.

„Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát” – mondta Will Durrant, és mindjárt az első történetünk főhőse, Hernando Cortez esetében láthatjuk, hogy mennyire igaza volt. Amikor, mintegy ősi jövendölés beteljesüléseként

Cortez 1519-ben besétált az aztékok birodalmának viharos időszakába,

az akkori rettegett uralkodó, Montezuma ezernyi lándzsahegy helyett ajándékokkal fogadta.

Cortez ugyanis tudott a jóslatról, miszerint „egy fehér isten érkezik majd keletről”, vagyis a Ketzalkóatl – a Tollaskigyó. Ezt könyörtelenül ki is használta. Szeretője és tolmácsa, Marina ugyanis informálta az aztékok gyarlóságairól, a megemelt adókról, emberáldozatokkal és megfélemlítésekkel fenntartott hatalomról. Tán nem meglepő, de a spanyolok végül a lázadó azték törzsek segítségével törölték el az azték birodalmat a föld színéről – ennek épp tavaly volt 500 éve.

Azték és maja múlt mindenütt.

Látni a szemekben, az arcvonásokon, de a kultúrában is, ahogy tovább él a múlt. Persze a legfontosabb mementók a híres romvárosok, amelyeknek tíz százaléka sincsen a mai napig feltárva. Hiszen, ha nem az őserdő temeti be őket, vagy a föld méteres rétegei. Ennek egyik leghíresebb példája Palenque.

Az őserdő szélén álló települést még 835-ben elhagyták a lakói, hogy később egy spanyol pap újra felfedezhesse. Palenque nagy része még ma is feltáratlanul várja a kalandot kereső kutatókat.

Elképzelhetetlen mennyiségű rejtélynek ad otthont ez a piramistemplom-város.

Soha nem tudjuk már meg bizonyosan például a város nevének eredetét sem. Cölöpsort jelent vagy inkább az akkori uralkodó nagyságát, esetleg a közeli földműves falut jelöli az egyik templom falán olvasható hieroglifa? Rejtély marad mindörökre.

A maja földönkívüliek!

Nem csoda, hogy olyan őrült elméletek is születtek, miszerint Pacal király – nem röhög – sírjának domborműve a Feliratok templomában valójában nem is magát a halottat, mint eltávozott lelket, hanem mint földönkívülit ábrázolja. A „hívők” szerint ez az elmélet kérdések sorát válaszolná meg – miközben persze újabbak sorát nyitná. Magyarázatot adna a maják mesteri építményeinek kivitelezésére, csillagászatukra, a matematikára.

Jarochos.

Így nevezi magát Mexikó egyik legrégebbi városának népe. A következő úticélunk, Veracruz címerén egy vörös kereszt látható, amin a „vera”, azaz „igaz” szó díszeleg. Hernando Cortez, az aztékok „fehér istene” nevezte el így, szó szerint Igaz Keresztnek. Itt található Latin-Amerika legnagyobb akváriuma, az Acuario de Veracruz, a Malecon, ami a tengerpart mentén nyolc kilométer hosszan elterülő széles sétány, csak hogy párat említsünk a tenger közelségéből adódó csodáknak.

A parton sétálva érdemes „guayaberát” ölteni, ami yucatáni szellős inget jelent. Valóban ez a legmegfelelőbb viselet errefelé. Ha pedig nem csak a meleggel és a párával vagyunk elfoglalva érdemes belekóstolni az élettel teli helyi kultúrába. Ki kell próbálni a lecherót, ami valójában „csak” annyit tesz, kávé tejjel, de ez itt helyi specialitás az 1808-ban alapított Gran Café de la Parroquia-nak köszönhetően.

El dios de la lluvia llora sobre México.

Passuth László nagy regényét, az Esőisten siratja Mexikót a mexikói iskolákban ugyan már nem oktatják, legfeljebb az irodalom faktokon, de még mindig jegyzik. Piacokon, antikváriumokban, ha ügyesek vagyunk, megtaláljuk. Sőt, ha elolvassuk, érdekes párhuzamra bukkanunk főhőse, Hernan Cortez és Passuth közt. Igaz, Passuth nem foglalta el Romániát 500 katonával, ám mindketten szülői „indíttatásra” tanultak jogot, hogy aztán valami teljesen másba kezdjenek.

Mexikó magyarjai.

Az amerikai polgárháború végéhez közeledve

1865-ben számos magyar érkezett Közép-Amerikába, hogy fellépjen Habsburg Miksa mexikói császár ellen,

ezzel megtorolva az 1849-es eseményeket. A 39. New York-i Önkéntes Gyalogezredből – avagy a Garibaldi ezredből – három magyar század, egy további new york-i ezred magyarjai és a chicagói Lincoln-puskások érkeztek a császárral szemben.

Hihetetlen vagy sem, de Miksa, vagyis Ferenc József császár testvére oldalán még több magyar harcolt. A rettegett „vörös ördögök” a magyar huszár ezred például a császár legjobb katonáivá lettek. Így fordulhatott elő, hogy a világ túloldalán a hazájuktól messze több mint 1600 magyar harcolt a mexikói polgárháborúban.

Puebla

Pueblát az őslakosok Cuetlaxcoapannak nevezték, aminek jelentése: „ahol a kígyók vedlenek”. Furcsa módon ez a név ma is megállná a helyét, a város ugyanis a régi és új találkozásának egy látványos színhelye, egyszerre van jelen a történelem súlya és a modern kor letisztultsága, pasztellszínei. A régmúlt és a jelen olvasztótégelyében érezhetjük itt magunkat.

Az utcákon felfedezőútra indulva pedig számos lelkes senorral és senoritával találkozhatunk, akik bódéjukból vagy standjuk mögül kilesve várják a gyanútlan turistát, hogy megkóstoltathassák vele a méltán híres mexikói paprikafelhozatal legalább ötféle szerencsés kiválasztottját.

Csípős, csípősebb, nem csípősebb.

A Scoville-skálán ugyan több mexikói fajta szerepel előkelő helyen, mint magyar, de azért ne búslakodjunk.

Egy képzeletbeli csípős paprikaevő versenyen nem nagyon szégyenkeznénk.

Ami viszont megsüvegelendő, hogy errefelé a közel száz chilifajtának külön irodalma van: anaheim, chilaca, povlano, habanero, jalapeno, amarillo… és így tovább. A legfurcsább nevet talán a mirasol chili kapta – legalábbis nekünk, magyaroknak érdekes lehet, hogy Mexikóban egy paprikát neveznek, kis túlzással napraforgónak.

Mindegyiket másra tartják, az édestől, a fűszeresig kész ízkavalkád zajlik a szemünk előtt, amiről eddig azt hittük, csak a csípős ízek a lényegesek. Ezek után az sem meglepő, hogy a mexikóiak nemzeti konyhája a világörökség részét képezi. Egyedülálló kiváltság ez.  Nemzeti konyha még nem kapott ilyen tekintélyes elismerést. Ehhez már csak annyi hozzáfűznivalónk van, hogy: hajrá Széll Tamás!

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 5. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek!