Kenyai utazás, felhőkarcolóktól a szennylében álló viskókig – Miki&Dani beszámolók VIII.

A kenyai utazás során ellátogattunk az ötmilliós lélekszámú fővárosába, Nairobiban egyszerre jön velünk szembe a 21. század és a legelképzelhetetlenebb nyomor – amit többek között magyar civil szervezetek is igyekeznek enyhíteni, avagy felszámolni. Útirajzunk Kenya poklából, ahol a tiszta víz a legnagyobb kincs.

El akartunk jutni a Teleki-vulkánig, de nem sikerült. Egyik évad során sem kellett kihagynunk semmit, de Kenya északi részébe beletört a bicskánk.

Most először írta felül az élet a terveinket. Így gyors újratervezés után akár szusszanhattunk is volna egy picit Nyahuruban, az Egyenlítőnél, ám a kiszámíthatatlan Afrika ismét közbeszólt. Szállásunkhoz érkezve kiderült, hogy késő estig nem tudunk bejutni, és még akkor se biztos. Ezt a szomszédok mosolyogva mondták és közben gyümölccsel kínáltak.

Nem tudtunk haragudni, de inkább úgy döntöttünk: nem várunk fölöslegesen. Vettünk egy mély levegőt, és belevágtunk a Nairobiba vezető útba.

A táv nem volt túl nagy, gondoltuk, hamar odaérünk.

Igen ám, de a kenyai utazás során rá kellett jönnünk, hogy csak az országban kevés a járható betonút. Ahogy közeledtünk Nairobihoz – ami az agglomerációjával több mint 5 millió lelket számlál –, rá kellett jönnünk, ez is egy éjszakába torkolló zötykölődés lesz. Láttunk már igazán őrült közlekedési kultúrákat Afrikában, Ázsiában, de amit itt tapasztaltunk, az az összeset felülmúlta. Zambiában olykor a réten közlekedtek a kátyúk kikerülése miatt. Tanzániában az út közepén száguldottak a nyergesvontatók a vaksötétben, de itt…

A kétsávos úton, négy-öt sorba tömörülve haladtunk a város felé.

A szembe haladó forgalmat eleinte „leszorítottuk” a saját sávunkról, aztán ahogy a tömött sorok elkezdtek összekuszálódni, egyszer csak megszűnt a szembeforgalom. A két sávos út egyirányúra és ötsávosra bővült. Volt azért olyan, aki még így is előzni akart féloldalasan az út menti árok partján – biztos sok Nascart nézett –, de ez se segített rajtunk.

Lelassultunk, majd megállt a forgalom. Ekkor a rendőrség helyett megjelentek az önjelölt forgalomirányítók.

Hát ilyen egy kenyai utazás. Ha kíváncsiak vagytok Miki és Dani utolsó naplóbejegyzésére, kattintsatok IDE.

kenya

Az út végén is túl: iskola a Viktória-tó partján – Miki&Dani beszámolók VII.

A fél budapestnyi Ngorongoro vadállatokkal zsúfolt kráterétől a Viktória-tó kies partjáig, ahol vízilovak ólálkodnak az iskola körül: folytatódik az afrikai kaland!

Négy épület ad otthont Samwelnek, két feleségének és hét gyermekének.

Fontos hangsúlyozni, hogy Afrikában mind a muszlim, mind a keresztény vallások – többnyire – mind a mai napig ötvözik az afrikai hagyományokat, legyen az a többnejűség vagy bármi más. Javarészt kevert vallások ezek, tájegységenként változó szokásokkal. Azt gondolnánk, a világvallások előtti időkre visszanyúló tradíciók természetessé tették a többnejűséget, de a színfalak mögött komoly és nehéz lélektana van ennek a szokásnak. Erről azonban külön kérésre nem írhatunk többet.

A mindennapjainkat meghatározó élmény volt az étel, amit egy sárból tapasztott, ablaktalan kunyhóban készített el Samwel egyik felesége. A lehetőségekhez mérten egészen jól sikerültek ezek az újságpapíron készített ételek, különösen miután Kami bemutatta szakácsunknak a borsot. Bár sajnos azt csak később tudtuk meg, hogy a tányérokat ivóvíz hiányában a Viktória-tóban mossák el, a már említett vízilovaktól nem messze. A vízilovak pedig, ha folytatják kedvelt tevékenységüket, miszerint a farkukkal propellerezik szét az ürüléket, úgy az a víztükrön messze-messze elúszik – a mi vízilovaink pedig nagyon szerették ezt csinálni. A stáb szerencsésebb fele megúszta az így elmosott tányérokat, de ketten a vízilovak áldozatául estek. Ki nem találnátok, hogy ki volt az egyikük?

Egy kiadós reggelit követően búcsút intettünk Rusingának és a gyerekeknek, hogy a Teleki-vulkán felé vegyük az irányt.

A teljes 7. beszámolót ITT olvashatjátok.