Rögtön miután elhagytuk a világ egyik legszomorúbb és legunalmasabb füves pusztáját, Oklahomát és átkeltünk a Red Riveren, megálltunk magunkba szippantani a híres texasi levegőt. Hm. Semmi különbség. Nem hozott whiskey szagot a szél, nem lépkedtünk olajban, és a híres cowboy kalappal sem dobtak arcon. Még. Aztán találkoztunk a dallasi magyarok kohéziós erejével, Beluska Évával, és egyet máris kipipálhattunk a listánkról.
„Itt udvariasak az emberek, meg vannak nevelve. Már Nyugat-Texasban is ezt éreztük, de Dallasban sincs ez máshogy. Nem véletlenül költöznek ide az emberek az egész országból.”
Éva több mint 40 éve költözött férjével Kolozsvárról Amarillo-ba, aztán Dallasba. Egyáltalán nem bánták meg, és Texasban igazi otthonra leltek. Sőt még arra is maradt idejük, hogy a Metroplex-övezet, vagyis a Fort Worth-től Dallasig terjedő betondzsungel magyarjait összefogják.
„Legtöbbször itt a cisztercieknél találkozunk, hála Gyula atyáéknak, de tartottunk már mindenféle összejöveteleket.”
Apropó ciszterciek. A Zircről indult ciszterciek 1956-ban alapították az Our Lady of Dallas apátságot. A kommunista hatalomtól tartva, Endrédy Vendel zirci apát már 1945-től kezdve készítette elő a rendtagok kimenekítését Magyarországról. Amikor 1948-ban bekövetkezett az iskolák államosítása, 21 szerzetes szökött át a vasfüggönyön, hogy nekivágjon a hosszú útnak a szabad világ felé. Nyolc szerzetest az ausztriai szovjet övezetben elfogtak, és magyar börtönbe kerültek, de tizenhárman kijutottak az USA-ba. Az így megalakult perjelség ’63-ban emelkedett apátsági szintre, melynek ’88-ig magyar elöljárója volt.
„Engem titokban fogadott be a rend, hiszen addigra már be voltak tiltva.”
Mára Lelóczky Gyula sajnos csak másodmagával őrzi a lángot az Irving és Dallas határán található ciszterci kolostorban. Az évek során több ezer diákot tanított és készített fel az életre, pedig Gyula atya nem épp így tervezte az életét.
„A családé volt Győr legjobb cukrászdája. Ha nem államosítják a kommunisták, biztos átvettem volna a boltot.”
Dallas után délre, Texas fővárosába toltuk az addigra megfáradt kocsinkat – átléptük a tízezredik kilométert, amit észre se vettünk. Az igazat megvallva nem Austin festői szépségű városáért utaztunk órákat, hanem a Galambos család csodálatos lángosáért, és persze Buda városkájáért.
Ha még emlékeztek 4. évadunk pozsonyi részére, napokig üldözött minket a depresszió, hiszen ex-fővárosunk egy belvárosi utcájában a huszonegyedik ember tudott csak magyarul. Kíváncsiak vagytok, hány ember tudta Budán, hogy honnan ered a texasi városka neve? Esetleg azt, hogy mi az a kutyavásár? Nos, igen ezzel is várni kell 2023 januárjáig.
Guacamolés-fokhagymás-sajtos-tejfölös-jalapenos lángos, lilahagymával!
Istenkáromlás. Valahogy így nézett ránk Tibor, mikor kikértük Dani életének legfinomabb lángosát. Ám Tibor abban az austini food truck belsejében megmaradt úriembernek nem ellenkezett, csak nekiállt és elkészítette a mexikói-texasi-magyar fúziós ételremeket.
„Töltött káposzta, hurkák, gulyás, rétes, palacsinta, nem csak lángost csinálunk.”
Galambosékhoz nem véletlenül jönnek mindenhonnan, hiszen igencsak visszahozzák a magyar ízvilágot a 330 millió hamburger országában. Hogy ez mennyire fontos? Lépten-nyomon ugyanazokba az ízekbe botlunk, így nem csoda, hogy a mexikói, ázsiai, közel-keleti ételek reneszánszukat tudják élni. Leszámítva a texasi, louisianai konyhát, épp annyira változatos az észak-amerikai gasztronómia, mint egy kórházi szoba.
„… látod ő magyar, neki a nagymamája volt magyar, ő meg a polgármester.”
Mondta Mike immáron Kelet-Texas Kilgore nevű kisvároskájában, ahol feleségével, Brigittával viszik a környék legjobb éttermét – és ez nem vicc. A Tripadvisortól a lecuppogtatott ujjakig mindenki őket ajánlja.
Ez mellesleg azért sem csoda, mert iszonyatosan jófejek. Belengi őket valami kedves bűbáj a falon található ereklyékkel, Mike fergeteges bajszával és a Kolozsvárról sugárzott Paprika Rádió aláfestésével.
„Miért járunk ide? Mert k.va jó a kaja!”
Háborodott fel a nagyváradi származású Sándor teljes joggal ostoba kérdésünkre. Mellesleg azt is elmesélte, hogy egyfajta találkozási helyként is működik Brigitta étterme a környékbeli magyarok számára – a környéket itt pedig legalább 150 kilométeres sugárban kell értelmezni. A magyarokat pedig akár nyolcad, sőt tizenhatod arányban, hiszen ahogy korábban már írtuk, az USA-ban erre nagyon sokan büszkék és számon is tartják: Kaposvár, Kolozsvár, Győr, Munkács… Csak úgy sorolgatják a vendégek, hogy honnan származnak, és hogyan jutottak a messzi Texasba.
Failure is NOT an option.
Persze, hogy mindenkinek a NASA jutna eszébe Houstonról, és az a megannyi magyar származású ember, aki az elmúlt évtizedekben az űrprogramban dolgozott. Ám nekünk az évad után egészen biztosan Garami Zsolt és Gráber Richárd fog.
Na, nem csak azért, mert az USA lassan harmadik legnagyobb városában – agglomerációval természetesen – összefogják a magyarokat, hanem azért, mert rácáfolnak a tipikus magyar sztereotípiákra. Annak segítenek, akinek csak tudnak. Zsolt az ország egyik legjobb kórházában orvos, míg Ricsi profi táncosból lett üzletemberré, de ha beérkezik egy e-mail, vagy sóhaj, ők segítenek.
(Garami Zsolt)
„Szeretek emlékezni arra, hogy honnan jöttem. Egy kis faluban, ha valaki segítséget kér, akkor nem kérdés, hanem kötelesség ez, hiszen otthon úgy volt szokás, és nekem is segítettek. Ezt vissza kell adni.”
Mondja Zsolt, miközben bemutatja a Houston Methodist Hospital legújabb milliárdos értékű robot fejlesztéseit. Közben köszönünk pár magyar rezidensnek, akik Zsolt jóvoltából a gyakorlatukat tölthetik itt. És ha azt hinnénk, hogy lehetetlen kétlaki életet élni óceánnyi távolságok közt, akkor most kapaszkodjunk meg.
„A családom hol itt, hol Pesten él, így én is folyton úton vagyok. Szerencsére mindig meg tudjuk oldani, hiszen föltalálták a konferenciákat…”
Talán a legötletesebb módja a szanaszéjjel szóródó magyarság összefogásának épp itt Houstonban van. Gráber Ricsi ugyanis tíz éve sikeresen szervezi meg az ún. „Happy Hour”-öket minden hónap elején. Volt már olasz és görög törzshelyük is, de az a lényeg, hogy összegyűljenek valahol. Nem számít, hogy honnan jöttél, mivel foglalkozol, ha magyar vagy, várnak szeretettel.
(Gráber Richárd)
Most is készültünk nektek egy idepasszoló zenével. Jöjjön az egyik klasszikus nagy kedvencünk! :)))
Ne felejtsetek el követni minket Facebookon és Instagramon!
Puszi & Pacsi
Published by