„Az emberek, akikkel találkozunk, élő történelmi lábnyomok” – vallják a menő hagyományőrzők

Kurucz Dániel, a Hungarikumokkal a világ körül című televíziós sorozat műsorvezető-producere eddig öt kontinens 35 országában keresett fel külhoni magyarokat, s kutatott magyar emlékek után. Nemrég kezdődött a TV2-n a műsor ötödik évada, amelyet már – sőt a készülő hatodikat is – feleségével, Kurucz-Nagy Szonyával együtt forgattak. Ezúttal négy dél-amerikai országot, illetve az USA tekintélyes részét járták be a stábbal. Szonyát és Danit erről az élménydózisról kérdeztem.

A teljes riport itt olvasható

Published by