Get ready America

#0 Get ready America

Nem is tudunk visszaemlékezni, mikor volt utoljára ennyire nehéz otthon a levegő. Mindenki győzni akar, és eközben csak nő és nő köztünk a feszültség. A következő hetekben újabb évadba, évadokba vágjuk a fejszénket, így olvasóinkat, követőinket afféle önkéntes osztálykirándulásra invitáljuk, ezúttal az Amerikai kontinensre.

A stáb igyekszik idén is hétről-hétre útinaplóval kiegészített képes beszámolókkal kedveskedni Nektek – ezáltal is kiszakítva Titeket a mindennapi mókuskerékből. Ezenfelül hétről-hétre ajánlunk is egy-egy helyi zenét, amit a stábbal agyon hallgattunk a lehető legrandomabb pillanatokban elkapva és feljegyezve. Apropó utazóstáb:

Almási ’MacGyver Miklós
Kervárits Ádám
Kurucz-Nagy ’Pitypang Szonya
János Dzsi
Kurucz Dániel
És ezúttal már csak lélekben tart velünk Greksa ’Nagymama Gábor.

Tehát, akkor.

Az amerikai kontinens hatalmas, telis-tele egzotikus kultúrákkal, megszámlálhatatlan épített és természeti örökséggel. Mexikótól, a közép-amerikai földhídon át, egészen Venezueláig – és természetesen még tovább – elterülő országokat közös kulturális, társadalmi, illetve a gyarmatosítás korából eredő nyelvi hasonlóságaik miatt latin-amerikai országoknak szokás nevezni. /Hogy idejében elejét vegyük a terminus technicusok összekavarodásának; habár Mexikó az észak-amerikai kontinensen terül el, gazdaságát pedig ezer szál köti az Amerikai Egyesült Államokhoz, történelmi öröksége révén mégis a Latin-Amerikához soroljuk./

A felfedezésre váró öt országot (Mexikó, Nicaragua Costa Rica, Panama és Venezuela) közel 175 millió lélek lakja. A közös nyelv ellenére, a fentebb említett országok múltja közel sem azonos, mindannyian más-más utat jártak be eseménydús történelmük során. A különbözőségek pedig a magyar vonatkozású emlékek között is jól érzékelhető határvonalakat szabnak.

Mexikó

Passuth László méltán híres könyvének címe jól példázza a gyarmati sorba szálló Mexikó korai történetét: Esőisten siratja Mexikót. Hernán Cortes 1519-ben 500 katonával szállt partra Tabasco tartományban, ahol megalapította Veracruz városát. Kevesen tudják, de Corteznek egy indián nő szerepében, aki később a szeretője is lett kiváló tolmácsa akadt. A közhiedelemmel ellentétben, pár száz katona és az indiánokat halálra rémítő puskák és lovak önmagukban nem lettek volna elegendőek a milliós Azték Birodalom ellen. Cortezék sikerének valódi titka az volt, hogy – Marina révén – ügyesen kitudták használni az aztékok uralma alatt élő népek szabadságvágyát. 1521-ben Cortez elfoglalta Tenochtitlánt, az Azték Birodalom fővárosát. Azon a napon az őrjöngő spanyolok 200 000 aztékot gyilkoltak le. A mai Mexikó Új-Spanyolország néven 300 évre, így 1821-ig spanyol gyarmattá vált.

Mi, magyarok méltán lehetünk büszkék arra, hogy hazánk legkiválóbb szülöttjei széles e nagyvilágon majd mindenhol letették már kézjegyüket, öregbítve ezzel Magyarország hírnevét. Nincs ez másképpen a latin-amerikai régió esetében sem. De vajon hány hazánkfia tudja, hogy kik voltak azok a „vörös ördögök”, akik oly vitézen verekedtek az aztékok földjén, hogy több mint másfél évszázaddal később is ismerik nevüket a hatalmas Mexikóban. Hányan hallottak már vajon arról, hogy a Habsburg-ház császárt adott Mexikónak, aki életét áldozta azért a népért, mely sosem fogadta el uralkodójának.

Hihetetlennek hangzik, de a mexikói polgárháború közepette, egy egészen különös magyar párbaj bontakozott ki: miközben Habsburg Miksa oldalán több mint ezer magyar katona harcolt – sőt, a köztársasági seregeket a magyar származású Edelmiro Mayer vezette. A mexikói liberális forradalmár Juarez orvosa, pedig egy magyar hölgy, Klerián Mária volt. Árulás következtében Miksát a magyar Csala István ezredes fogta el. Kivégzése előtt pedig az osztrák főherceg zsebkendőjét és kalapját Tüdős Józsefnek, a légió szakácsának adta át, kérve juttassa haza azt édesanyjának, Zsófia főhercegnének. Az amerikai polgárháború frissen győző magyar katonái pedig kapva kaptak az alakalmon, hogy egy Habsburg ellen álljanak bosszút az 1849-ben levert forradalomért. Amerika az amerikaiaké, mondhatták.

Miksa szerencsétlenül végződő uralkodása talán mégsem a legnagyobb magyar tragédia, ami Mexikóban hazánkkal történt. Magyaros módon „Das Wunder von Bern” mi máshoz, mint a labdarúgáshoz köthető – igen, már megint a foci: bár 1968-ban olimpiai címet ünnepelt a magyar csapat Mexikóvárosban, az 1986-os mexikói világbajnokságon a korábban éremre esélyesnek titulált magyar válogatott 6-0 arányú vereséget szenvedett a szovjet válogatott ellen Irapuatóban. Magyarország azóta nem járt világbajnokságon. Csak nem rátaláltunk a nagybetűs magyar történelemre Latin-Amerikában, nemdebár?

Venezuela

Amikor 1499-ben a spanyol felfedezők először pillantották meg a csatornákkal szabdalt ország partjait köztük az őslakosok házaival, Velence jutott az eszükbe. Így kapta a terület a Venezuela nevet, melynek jelentése Kis-Velence. Simón Bolivár a dél-amerikai kontinens modern kori történelmének egyik legkiemelkedőbb alakja Caracasban született. Habár álma, a dél-amerikai kontinens az USA mintájára történő föderalizálása kudarcot vallott, személye ma is a kontinens szabadságának szimbóluma. Hola Bolivár!

Venezuelába 1945 után számos magyar menekült érkezett, köztük az elbukott Horthy-rendszer képviselői, katonatisztek, olyanok, akik nem számíthattak sok babérra a kiépülő új „rendben”. A levert 1956-os forradalom és szabadságharc után újabb magyar hullám indult az amerikai kontinens felé, mely természetesen Venezuelát is érintette. Az 1969-ben épült Magyar Házban, melynek mennyezetét a mai napig a történeti Magyarország térképe borítja, sajátos magyar mikrovilág lenyomatát őrzi. Magában hordozza a fogadó ország kozmopolita, és a harmincas évek irredenta-nacionalista emigrációjának stílus jegyeit. Sőt, jól megfért az elvesztett forradalom után érkező, a kommunista eszméből kiábrándult fiatal forradalmárok hevessége is. A Magyar Ház a mai napig rendkívül anakronisztikust hatást kelt hetvenes évekbeli stílusával és a Horthy-korszakot idéző légkörével. Találkozzunk a Plaza Hungríán!

Az egykor dinamikusan fejlődő országban ma már káosz uralkodik, a közbiztonság megszűnt, állandósultak a fegyveres rablások, a napszak semmilyen szakaszában nem érdemes az utcán kószálni. Szomorúan konstatáltuk, hogy ez elmúlt években kialakult, tragikus belpolitikai helyzet gyakorlatilag a venezuelai magyar közösséget is felszámolta. Megszűnt a magyar óvoda és a cserkészcsapat, már magyar nyelvű miséket sem tartanak. Elmaradnak az egykor oly népszerű bálok, hiszen ma már életveszélyes kimozdulni éjszaka. Az elviselhetetlen helyzet hatására a Magyar Állam és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt esztendőkben megkezdte a magyar származású venezuelai állampolgárok kimenekítését a dél-amerikai országból. A „hazatérésnek” csak egy feltétele volt: a kérelmezőnek legyenek magyar felmenői. Szívszorítva hallgattuk történeteiket Budapesten.C0038_1

Panama

Panama Latin-Amerika egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb országa, de gazdasága erőteljesen függ a Panama-csatornától. A világ egyik csodáját 1914-ben adták át az Amerikai Egyesült Államok közreműködésével. Az építkezések során, becslések szerint közel 27 ezren vesztették életüket. Az, hogy ma már az Egyesült Államok közvetlen felügyelete alatt működik a csatorna, nem tűnt mindig ennyire magától értetődőnek.

Hiszik vagy sem, de a Panama-csatornát kis híján egy magyar mérnökember építhette fel. A történet kulcsszereplője nem más, mint a magyar forradalmár Türr István tábornok volt, aki az 1849-ben levert forradalom után emigrált, és hamar az emigráns magyarok egyik vezéralakjává vált. Türr tábornoknak volt tapasztalata, tudniillik ő építette a Korinthoszi-csatornát. Francia segítséggel 1876-ban hozta létre a Türr-szindikátust, – III. Napóleon, Türr sógora volt – „egy magántársaságot egy óceánközi csatorna megalkotása előkészületeinek finanszírozására”. A szindikátus megszerezte a terület kizárólagos jogait vizsgálódásra, a legjobb útvonal megtalálására. 1876-ban már expedíciót is tartottak a terület feltérképezésének érdekében, 1878-ban pedig a szerződéskötésre is sor került, mely 99 évre vette bérbe a csatorna építésére szánt területeket. A vállalkozás azonban hamar kudarcba fulladt, a mértéktelen pazarlás és sikkasztások miatt. Az Egyesült Államok fellélegezhetett, de a kirobbanó európai háború elterelte a figyelmet a csatorna átadásának eseményéről.

Nicaragua, y Costa Rica

Hogyha éppen erre jár az ember, ne hagyja ki sem Nicaraguát, sem Costa Ricát. Miközben Nicaragua a világ egyik legszegényebb országa, itt található a kontinens két legrégebbi települése Granada és León. Granadát spanyol telepesek alapították 1524-ben. A régi település romjai León Viejo („öreg León”) néven az UNESCO világörökség listáján szerepel. Természetesen Nicaraguában sem maradunk magyar emlék nélkül, ugyanis itt található Haraszty Ágoston sírja. Haraszty, miután részt vett a reformországgyűléseken, még az 1830-as években elhagyta Magyarországot, és hamarosan az Egyesült Államokba, Sauk Citybe emigrált. Itt intenzív fejlesztésekbe kezdett, utakat, hidakat, malmot építtetett. 1850 márciusában San Diego megye első seriffjévé választották, és májusban, amikor a település elnyerte városi rangját, San Diego első rendőrfőnöke is lett. A Haraszty család tevékeny részese volt a kaliforniai bortermelés kialakításában, habár az európai szőlőfajtákat nem tudta meghonosítani. Fiával települt Nicaraguába, ahol cukornádültetvényt vásárolt, és rumgyártásba fogott. Feltételezések szerint egy krokodil falta fel, amikor megkísérelt átkelni egy folyón. Sírja a Corinto melletti Hacienda San Antonióban található. Géza fia később ezredesi rangban a nicaraguai lovasság főparancsnokává avanzsált.

Nicaraguához hasonlóan Costa Ricát is Kolombusz Kristóf fedezte fel 1502-ben. A „Gazdag part” sokak szerint a világ egyik legboldogabb országa. Ennek oka, hogy az ország már a középkorban is rendkívül ritkán lakott volt, emiatt a telepesek – ellentétben a többi latin-amerikai országgal – nem tudtak indiánokat dolgoztatni saját földjeiken, azokat saját maguknak kellett megművelni. Habár Costa Rica gazdasági fejlődése lelassult, nem alakultak ki olyan mértékű társadalmi egyenlőtlenségek, mint a szomszédainál. Talán ennek is köszönhető, hogy a világon itt az egyik legmagasabb a születéskor várható élettartam, 77 év. Tranquillo por favor.

Kövessetek minket Facebookon és Instagramon!

E heti zenénk a csodálatos Dominikai Köztársaságról származik – tudtátok, hogy csak egy szavazaton múlott, hogy ma nem az USA-hoz tartozik:

Luis Vargas – Con los Crespos Hechos

#8 „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

Zoboralja, Felvidék kultikus vidéke. Alig másfél órára a Dunától, a magyar határtól, ott, ahol talán a leggyorsabb lehetne az asszimiláció. Nyitrától keletre, a Garam völgyétől nyugatra, már 100 éve is főképp tótok éltek, ám valami csodálatos módon megmaradt itt alig egy tucat magyar falu is. Túlélve a XX. századot, az üldöztetéseket, kitelepítéseket, asszimilációt.

Ha egyszer egy hollywoodi producer megreked abban a liftben, ahol mi is, feltétlenül meséljük el Esterházy János történetét. Az Aragorn karakterébe oltott Bibó Istvánt, a felvidéki magyarok mártírját, a valaha volt talán legnagyobb kaliberű magyar politikust.

„Nekünk hős, a szlovákoknak fasiszta háborús bűnös. Most magánterületen vagyunk, csak is ezért állhat itt a zarándokközpont.”

 Tudjuk meg Paulisz Mariántól, Alsóbodok polgármesterétől. Neki és családjának szintén sokat köszönhet a felvidéki magyarság, hiszen a texasi ranchra emlékeztető hatalmas zarándokközpont az egyetlen, amely méltó módon mutatja be Esterházyt és küzdelmét. A lengyel anyától és magyar apától származó Esterházy élete nemcsak, hogy könyvbe illő, de tanulságos korunk szájhőseinek is, akik rendre a rövidebb utakat választják.

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

Mondta Esterházy 1938 után, amikor az első bécsi döntéssel Felvidék magyar többségű részei visszakerültek az Anyaországhoz –, ám ő mégis inkább Szlovákiában maradt az ott rekedt 70 ezer magyarral, akiket a döntés nem csatolt vissza. 1942. május 15-én, a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként az egyedüli volt, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Később, Magyarország 1944-es hitleri megszállása ellen memorandummal tiltakozott. A szovjet megszállás első óráiban pedig fölemelte a hangját a sorozatos jogsértések, és a magyar kisebbség ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények ellen.

Meghallgatták? Változtattak bármin? Elszégyellték magukat? Nem. Letartóztatták és a gulágra hurcolták, miközben a csehszlovák hatóságok távollétében halálra ítélték. Ezt később „kegyelemből” életfogytiglanra változtatták. Amíg számos zsidószervezet,  és a katolikus egyház is hősként tiszteli, addig Szlovákiában még 2020-ban is hazaárulónak, fasiszta háborús bűnösnek tartják – jogilag.

„Valljuk be, az átlag szlovákokat tökéletesen hidegen hagyja ez a kérdés, nem érdekli már őket Esterházy, a magyarság. Legtöbben azt se tudják ki volt.”

 Meséli nekünk Marián, aki folytatva Édesapja munkáját, oroszlánrészt vállal az Esterházy rehabilitálásáért folytatott küzdelemben.

Gyorsan repült az idő a zarándokközpont bejárásával, és a Kofola kortyolgatásával. Apropó Kofola: innen is bocsánat, de a stábtagok egyöntetűen arra szavaztak, hogy az üdítőnek álcázott ihatatlan ízű feketecukorszörnyet nem vesszük fel a stáb kedvenc italai közé. Persze ha valaki Felvidéken jár, azért kóstolja meg!

– „Miért nem Dunaszerdahelyen tanítasz?
– Abban mi a kihívás? A gímesi iskola a Zoboralja legészakibb magyar intézménye.”

Meséli Peti és Angie, miközben baktatunk fel a Nyitrai várba. Foglalkozásukat tekintve Peti tanár, Angie tájépítész, fiatal magyarok Zoboralján. Baktatunk… na igen, barokkos túlzás. Igazából lóhalálában vágtattunk fel a várba, hiszen a nap vészesen gyorsan ment le. Hangbeállás, kamera forog, fény még 10 percre elég, DE… Az idő mintha lelassult volna, egyszer csak komótosan felénk poroszkál egy kockaformájú Tót atyafi – aki véletlenül sem Mikszáth regényéből lépett elő – bizonyságot téve a híres jószomszédi viszonyról. Ékes szlovákságával gyorsan közölte velünk, hogy itt bizony nem forgathatunk. Ezt is megéltük a 33. napon, elzavartak minket egy helyszínről. (Valószínűleg Sólyom László elzavarásából merítve vált ilyen rutinossá.)

– „Efféle lehet az együttélés Zoboralján?
– Szerencsére nem. Sőt az az igazság, hogy sok szlovák jobban áll a magyarokhoz, mint maguk a magyarok.
– Mármint a szlovák, magyar iskolába íratja a gyerekét, a magyar meg szlovákba?
– Ilyen is előfordul, de főképp arra gondolok, hogy az átlag fiatal szlovák már nem fél és épp ezért nem utál minket. Inkább látja a realitást, hogy kevesen vagyunk, és csak megmaradni szeretnénk.”

(Ha valakinek szemet szúr majd, akkor igen, ezért volt sötét a 7. rész vonatkozó jelenetében.)

Van a globalizációnak előnye is. A szúrósszemű XX. század kérdéseit – honnan jöttél? Milyen a vallásod? – fölváltotta a lájk- és a kattintáskultúra. Az számít, ki lovagolja meg jobban az intsa, tiktok hullámokat. Ennek a világnak a nyelve pedig egyre kevésbé a magyar, vagy akár a szlovák. A lájkoknak ráadásul csak nevük van, nemzetiségük nincs, így nehéz lesz normális szülők hiányában elképzelni, hogy a szórvány nyugatra tekintő részein az új generációk megőriznek valamit az elmúlt 1000 év magyar kultúrájából. Felismerve a szomorú valóságot, egész Pozbáig siettünk megnyugvásért.

„Ez az otthonom, mert már a szüleimnek is ez volt, ahogy a nagyszüleimnek is. Itt szeretek élni, ezért is viszem tovább a családi vállalkozást. Ide kötnek a gyökereim.”

Pozba, kis falu, alig párszáz lakossal bújik meg Zoboralja dombjaitól délre, az alföld lábai előtt. Itt találkoztunk Norbival, a helyi fiatal borásszal. Pozbára a búcsújáróhely miatt jönnek a magyarok. Mondjuk a koronavírus miatt a kis völgy, ahol a kápolna található úgy nézett ki, mint egy 2020-as fesztivál. Sehol senki, csak a természet – és mi. Van Norbinak azonban egy körtefája, ami  még a trianoni döntés előtt hajtott ki a földből és ontja magából a pálinkát még most, a Covid idején is.

„Pozsony 247 évig volt magyar főváros, most magyart is alig találni.”

Már említettük, hogy a zene fontos eleme az idei évadunknak. Ebben az epizódban sincs ez másképp. Pozsonyban találkoztunk a For You Acapella zenekarral, akikkel nagy öröm volt dolgozni. Az eredményt februárban láthatjátok a Tv2-n és a YouTube csatornánkon! Persze az egykori magyar fővárost nem felejtettük el újra felfedezni – bár ezúttal kicsit másképp. Hajnali ébredés, hűvös szél, indul a küldetés. Elhaladunk az országgyűlésünk egykori épülete mellett, megállunk egy téren, mikrofon fel, kamera forog:

Találunk-e magyarul beszélő embert az egykori magyar fővárosban?

A maszk is megnehezíti ugyan a kommunikációt, ám a legtöbben a kis táblánk feliratára is csak a fejüket rázzák:

„Beszél magyarul?”

Néhányan megállnak, próbálnak segíteni, úgy állnak hozzánk mintha turisták lennénk. Volt olyan fiatal, aki angolul meséli, hogy nagymamája magyar, de ő már nem beszél magyarul. Aztán Apuka a gyermekkel, de az apa csak a fejét rázza. A fiatal lányok, szintén kapufa. Úgy voltunk vele, hogy addig állunk itt, ameddig nem jön szembe egy ember, aki beszéli a nyelvünk. Az, hogy sikerrel járt-e a próbálkozásunk már csak februárban derül ki.

„Mindenki azt gondolja, hogy a csehek, meg a szlovákok ugyanolyanok. Na, ez egyáltalán nincs így.”

 Prága, az ablakon kihajítások városa. Meg persze a sör és a csülök, ami eszünkbe jut a cseh főváros kapcsán. De mi nem ezért látogattunk ide. Prágában ugyanis működik egy magyar diákszövetség. Ők az Ady Endre Diákkör. Csehország legrégebb óta működő magyar diákszervezete.

„A többség Felvidéken képzeli el a jövőjét, onnan származunk, oda is szeretnénk visszamenni. Valamit vissza szeretnénk adni, mert nekünk még fontos, hogy honnan jövünk.”

A diákkör tagjaival, a híres prágai U Fleků sörözőben találkoztunk, ahol egyébként képtelenség asztalhoz jutni foglalás nélkül. Most azonban a prágai kocsmák olyanok, mint Krisztus sírja húsvét negyednapján… A koronavírus járványnak talán ez az egy előnye volt a forgatásunk szempontjából. A diákkör tagjai szinte kizárólag felvidéki magyarok. Szinte. Dávid ugyanis prágai magyar. Talán még nagyobb meglepetés ez, mint amikor bukaresti magyarokkal találkoztunk. Dávid szülei itt, a diákkörben ismerték meg egymást, és most ő is itt tanul. Így a prágai magyar diákokkal vettük nyakunkba a várost. Kisvakond és Svejk minden mennyiségben, sörözők végeláthatatlan sora, és a kihalt Károly-híd.

– „A szlovákokra azt mondja a cseh, hogy olyanok, mint mi.
– Jaj, ezt ugye nem azért mondják, mert ilyen sótlannak látnak minket?
– Azért a csehekhez nem lehet a szlovák komorságot hasonlítani. Ha pedig nem a csehek, akkor csak mi lehettünk rájuk ilyen hatással.”

Antropomorfizmus helyett, inkább a magyar emlékekre koncentráltunk, amiből meglepően sok van Prágában. Itt tanult például a magyar történelem egyik legellentmondásosabb személye Görgei Artúr, és innen csatlakozott a magyar szabadságharchoz is. De van itt emléktáblája a szintén tanulmányokat folytató Rákóczi Ferencnek is. A prágai magyar diákok 1957 óta minden március idusán koszorúznak Rákóczi Ferenc emléktáblájánál, idén is, koronavírus-járvány ide vagy oda. Még a végén kiderül, hogy Prága legrégebbi folytonos megemlékezését egy magyar szervezet tartja.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Idén könnyebb terepet választottunk ugyan, de sokkal nehezebb témát. Trianon 100. évfordulóját a fiatalok szemén keresztül feldolgozni a Covid szorításában, embert és lelket próbáló feladat. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 4. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek! 

Olvassatok és kövessetek minket továbbra is! Köszönjük!

Facebook
Instagram
YouTube