Koromsötétben érkeztünk meg az Anti-Libanon hegység lankái közt elterülő első szír-libanoni határátkelő ponthoz. Ebből ugyanis kilenc is van. Van amelyikben csak „borravalót” kell hagyni, de olyan is akad, ahol elbeszélgetnek velünk a terveinkről, álmainkról. Nagyjából két órával és egy kisebb család hétvégi költésével később elérkeztünk a híres 4. ezred checkpointjához. Ők itt az elit, bár a borravalót ők sem vetik meg.
Ne ítélj, hogy ne ítéltess.
Szíriában ugyanis elkényelmesedő magyar fejjel, szinte felfoghatatlan állapotok uralkodnak. Nem is annyira a 2011-18-ig tartó háború, hanem a ’19-ben bevezetett nyugati embargó miatt, amit csak tetéz, hogy az ország jelentősrészét ma is megszállva tartják. A polgárháborút úgy ahogy lezáró fegyverszünet tehát még rosszabbra fordította az itt élők sorsát.
Napi egyszer-kétszer van csupán pár órára áram, nincs benzin – van, aki egy hétig áll sorba érte – és Libanont leszámítva semelyik szomszédos ország nem hajlandó az embargó miatt ételt-ital szállítani. Pedig Szíria önellátó is lehetne. Egyes vidékeit már a Biblia is megénekelte, mint bőségesen termő területet, de ezek nagy része ma nincs szír kézben. Így fordulhat például elő, hogy hiába rendelkezik az ország a világ egyik legnagyobb szénhidrogén kincsével – az Al-Jazīrah-nak hívott területen, a Tigris és az Eufrátesz folyók közt – azt, ma az USA segítségével a szíriai kurdok ellenőrzik.
Vannak itt orosz katonák is, de a legkevésbé, az ex-terrorszervezetek jelenléte érthető, akik ma „demokratikus ellenzék” néven szorultak ki egy-egy határmenti részre (pl. Idlib) és onnan robbantgatnak, lövöldöznek. Röviden összefoglalva így néz ki ma a valaha szebb napokat látott ősrégi ország. Fáj a szívünk, ha körbe nézünk az emberiség civilizációjának bölcsőjében, pontosabban annak romjain.
Az is érthető lenne, ha egy évtizednyi szenvedés után miután meglátnak egy hozzátok hasonló nyugati csapatot, megfordulnak, gorombák, akár meg is vernek, de ők nem. Ők szírek. Ők kedvesek, segítenek, és mosolyognak rád. Az élethez való efféle hozzáállást évekig tanulmányozhatnák nyugaton, akkor se értenék meg.
Meséli nekünk Major Balázs régész, arabista, két lábon járó hungarikum. Balázs neve összeforrt errefelé a daccal és a kitartással. Olyan is volt, aki csak „crazy hungarian”-ként emlékezett meg róla, hiszen amikor minden régész csapat elhagyta Szíriát – legkésőbb 2012-ben – a Pázmány Péter Régészettudományi Intézet vezetője és csapata maradt. Sőt, végig a háború alatt dolgozott és a rossz körülmények közt sem adta fel a munkát. De ne szaladjunk ennyire előre.
Egyelőre annak is örültünk, hogy megérkeztünk hajnalban egyben és épségben Damaszkuszba. A város fényeiből keveset láttunk. Ekkor esett le a tantusz, hogy az áramszünet nem valami mende-monda. Ahol mégis pislákol valami fény, az vagy led, vagy gyertya. Néhány helyen pedig generátorral oldják meg a problémát – bár az sem életbiztosítás a drága, vagy fel sem lelhető benzin miatt.
Ahogy szeljük át a világ legrégebb óta lakott városát, és annak síita, szunnita, majd keresztény negyedét, egyszer csak megállunk egy shawarmás előtt. Itt ugyanis nem csak fényt, hanem a város egyik legjobb gasztró csodáját találjuk. Mielőtt azonban újabb gasztró-szünetre mennénk, közelítsük meg a hajnal kettő körül történteket emberi oldalukról.
Sokat számít egy országban milyen az első benyomás. Nos itt a 2022-es damaszkuszi bajusz verseny győztese, azonnal kóstolóval kínált minket. Megkérdezték honnan jöttünk. Üdvözöltek. Kifejezték jókívánságukat az itt létünkkel kapcsolatban. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy a húst vagdosó kolléga egy az egyben úgy nézett ki, mint egy dán erasmusos a vörös hajával, kék szemével.
Még az arabok előtt, itt asszírok voltak, és egészen Kuwaitig mindenki keresztény volt. Ezért is láthattok ennyi kékszemű, teljesen európai embert.
Meséli nekünk Kassab Adonisz, aki nélkül biztosan nem juthattunk volna be az országba. Mármint turistaként biztosan, de mint forgatóstáb nagyjából az első checkpointnál lekapcsoltak volna – abból pedig 30 km-ként van egy. Miután a török dürümmel kapcsolatos rémálmainkat feledtette a hiánygazdaság közepén is bocuse d’or életműdíjas shawarmás csapat továbbálltunk a számunkra államilag kijelölt szállásra.
Kínában és Afganisztánban már volt ilyesmivel dolgunk. Ám ott csak és kizárólag 5 csillagos hoteleket jelöltek meg számunkra, itt szerencsére a „Hotel Sultan”-t. A damaszkuszi Keleti-pályaudvartól egy köpésre a muszlim negyedben állt a maga porosodott filmdíszlet hangulatával a szolid, de barátságos átmenetei otthonunk. Hajnal valahánykor a portás bácsi kitűnő angolsággal teával és vízzel kínált minket, majd hozzátette, hogy nagyon sajnálja a körülményeket, de hát az embargo…
Másnap a saját izzadságunk keltett minket. Hiszen a blokkház falait az éjszakára lehűlt 30 fokos levegő sem tudta szauna hőmérsékletről elcsábítani. Ilyenkor az se zavar különösebben, ha nincs melegvíz. A poros párnák, kárpitok, szőnyegek, már annál zavaróbbak, de ha nincs áram, porszívó sincs, nem hogy mosógép. Ezen persze nem keseregtünk egy cseppet sem, de azt sem szeretnénk, hogy otthon a légkondiban üldögélők legyintsenek egyet az embargóra.
Nincs meg a forgatási engedély.
Jött a hír a hat olíva bogyó, macisajt és kifli társaságában eltöltött reggeli alatt. Tehát, hiába minden, hiába a vízum, az utazás. Sőt, hiába vagyunk már Damaszkuszban, Szíria nem adja meg magát. Mit lehet tenni ilyenkor? Hiszen, mint újságírók a szállodát se hagyhatjuk el, nem, hogy az országot. Sakk-matt.
Folytatása következik.
Idén igyekszünk még nagyobbat gurítani a közösségi médiában, így már szinte mindenütt ott vagyunk, igen… még TikTok-on is! Instagram profilunkon jópofa sztorikat találtok, ahol elkalauzolunk titeket a forgatások kulisszái mögé. YouTube csatornánkon pedig láthatjátok az eddigi epizódjainkat, méghozzá feliratozva! Weboldalunkon egy okos világtérkép segít tájékozódni, mely országokban jártunk az elmúlt 6 évad során és felsorakoztatjuk rajta a felkutatott magyar emlékeket! Csekkoljatok minket az összes felületeinken (kattintsatok a linkre):
