Esterházy János szelleme és a Felvidék – Hungarikumokkal a világ körül 4. évad 6. rész

Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

 

 

Sokféleképpen lehet közelíteni Trianonhoz. Van, aki a hibáinkat látja benne, van, aki más hibáját. Mi most megpróbáltunk senkit se hibáztatni, csak megnézni, hogy mi van ma a végeken. Ott, ahol talán már nem is gondolnánk, de még élnek magyarok. Sőt, nem csak élnek, gyarapodnak. Jó fejek, közösséget alkotnak, és köszönik szépen, elmúlt száz év, de nagyon is maradnak!

– Itt kellene már lennie.
– Talán elfelejtette.

Egy teltebb bácsi sziluettje tűnt fel a nagyszelmenci templom fái közt.

– Én nem vagyok túl kameraképes, de a kultúr felől mintha hallanék valamit.

Milyen igaza volt. Ahogy közeledtünk, úgy erősödött föl az énekszó. Magyarok voltak. Bár errefelé ez még mindig nem nagy dolog. Az Ung-vidéket nem tudta úgy megrágni a 20. század – majd Szlovákia 27 éves síelős, Csorba-tavas ölelése –, hogy Petiék szlovákul dalolásszanak egy legénybúcsú alatt.

– Éneklésben a falunak nagy múltja van, hallottatok már róla?
– Vujity Tvrtko nem rég csinált egy doksifilmet.
– Persze, de azt tudtátok, hogy itt közel 40 évig kapálással lehetett beszerezni az infókat? Ki házasodott, ki halt meg. Egyszerűen kettévágták a falunkat, amikor Nagyszelmencről levágták és a Szovjetunióhoz csatolták Kisszelmencet. Egy teljesen magyar falut. Teljesen abszurd.

„… A Ferike elvette a Terikét, örül a család, csuhajaj.”

Aki épp boltban vagy templomban volt, az így járt. Vissza már nem mehetett. Ez lett hírtelen a realitás, és ehhez kellett egyik napról a másikra alkalmazkodni, egy olyan korban, amikor nem volt még facebook vagy tiktok.

 

„Nagyon szeretnénk itt maradni, de munkahelyek nélkül kihívás.”

Ezt már Szabolcs mondta Kassán. 2020-ra olyan, mintha két Szlovákia létezne, nyugat és kelet. Kassán mint a kelet központjában ugyan jobb a helyzet, de az emberek tömegesen mennek el. Bár Kassa belvárosában sétálva nem értettük, hogy az, aki ideszületett, miért megy el. Túlzás nélkül Európa egyik legszebb városa. Az egykori vármegyeszékhely még ma sem groteszk mása önmagának.

Az már egy másik kérdés, hogy a fiatal szlovák állam nem tudja feloldani a magyar emlékek és a szlovák történelem címerekben, feliratokban, festményekben manifesztálódó ellentmondását. Ugyan lépten-nyomom magyar emlékekbe bukkanunk, de ez a laikus számára egy valódi kihívás, hiszen a románoknál bevett elhallgatás helyett a szlovákok inkább csak kiírják, hogy:

„XY, magyar építész”

Ezt a „family guyos utat” pedig megfűszerezi a máig hatályos Benes-dekrétumokból fakadó totális káosz. Hiszen a hamarosan boldoggá avatott zsidómentő, háborús hős Esterházyt a szlovák törvények alapján még ma is háborús bűnösnek tartják számon. Így köztéren még egy szobra sem lehet. Nem hogy utcák, terek, amik az emberséget volnának hivatottak hirdetni 2021-ben – 101 évvel Trianon után. Szerencsére egy-egy magánterületen azért vannak bátrak, akik dacolnak a szlovák apróbetűs részekkel…

Nem gondolnánk, de Kassától északra is élnek még magyarok. Igaz, kevesebben, mint ahány könnycseppet a stáb Szepes és Sáros történelmi vidékein ejtett. Persze nem döngettük végig a Suzukikat a szlovák sztrádán hátrafelé nyilazva: ahol tudtunk, megálltunk kicsit magyar lábnyomok és sztrapacska után kutatva. Itt sokan fölnevetnek, de Eperjes belvárosában ez már egy kisköltségvetésű reality show-nak is beférne valahová. No, de ne gonoszkodjunk.

„Ha nem lett volna a mai Szlovákia Magyarország évszázadokig, ma szlovákok sem lennének. Cseh, morva, legfeljebb lengyel lenne a szlovák, és ezt talán még ők is tudják.”

Az elmúlt négy év egyik legőszintébb, legszomorúbb, de legvidámabb beszélgetését épp Alsókubinban vettük fel, Dani távoli rokonaival. Merthogy messze-messze a lengyel határ mellett, Árvában is élnek még magyarok, ha nem is sokan. Lehetnek mára maximum negyvenen, de egy biztos, nem akármilyen történet az övék.

Magyarok Havasalföldön és Moldvában – Hungarikumokkal a világ körül 4. évad 5. rész

Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

 

Sokféleképpen lehet közelíteni Trianonhoz. Van, aki a hibáinkat látja benne, van, aki más hibáját. Mi most megpróbáltunk senkit se hibáztatni, csak megnézni, hogy mi van ma a végeken. Ott, ahol talán már nem is gondolnánk, de még élnek magyarok. Sőt, nem csak élnek, gyarapodnak. Jófejek, közösséget alkotnak, és köszönik szépen, elmúlt száz év, de nagyon is maradnak!

De mi van a Kárpátokon túl?

Milyen is az a bizonyos régi Románia – Havasalföld meg Moldva –, ahogy Erdélyben a magyarok mondják: Regát? Persze ott is nőnek fák, meg esik az eső, de mégis, milyen a románok bölcsője? Nem titkoltan téptük a cetlit Dél-Erdély után.

Az a bizonyos Bukarest tábla.

Aki még nem járt a románok fővárosában, nehezen tudja eldönteni, hogy Párizsban vagy egy felborított pelenkás ösvényen találja magát. A Janus-arcú várost egyaránt jellemzi a kommunista rokokó és a francia-olasz (nem római) építészetre hasonlítani akarás.

Megállt a szívünk, amikor Buday Richárd, a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság vezetője elmondta, hogy a román fővárosban jelenleg is minimum 30 ezren beszélnek magyarul – de több mint 250 ezer embernek van valamilyen magyar felmenője. A történet még jóval Trianon előtt kezdődött. Az ún. Kossuth-emigrációban sokan választották Bukarestet új hazájuknak, de még azt megelőzően is rendszeresen volt egy-egy hullám, akik valahogyan ide vetődtek.

„…hamarabb volt Bukarestben magyar oktatás, mint román!”

Akármilyen nehéz elképzelni,

a Kárpátokon túl is élnek olyan magyar közösségek, akiknek már a nagy- vagy dédszüleik is itt éltek.

Ám a Regát magyar szempontból legfontosabb helyszíne mégsem Bukarest, hanem Moldva. Az egyik legarchaikusabb magyar közösség szintén a Kárpátokon túl található: a csángó magyarok.

Sokan szomorúságukban idáig se olvassák el az úti beszámolókat, pedig a világ telis-tele van kisebb csodákkal. Olyanokkal, akik kinevetik a valóság dühöngő kerekét és csak azért is a szívükre hallgatnak. Nyisztor Ilona, Duma István András, Petres László csak néhányan azok közül, akik dacolnak és megmentenek egy-egy kis szeletkét a magyar kultúránkból.

 

Az utolsó bukovinai székely

A negyedik évadunk során mindig visszaköszönt Bukovina. Az al-dunai székelyek esetében az 1941-es exodus utáni időkről hallottunk a harmadik epizódban. De most oda látogattunk el, ahol nem számítottunk arra, hogy még magyarul beszélő emberekkel találkozunk. Valaha öt faluban szólt a nóta Bukovinában: Istensegíts; Fogadjisten; Hadikfalva; Józseffalva; Andrásfalva. Őket több hullámban magyar területre telepítették, utolsó csoportjukat épp a második világháború alatt – ők élnek ma Tolnában-Baranyában –, de például Dani Zoltánék családját még bőven a 19. században.

„Tavaly halt meg a Gergő, nem tudok másról, aki itt magyarul beszél.”

Mindenki azt mondta nekünk, hogy ma már bukovinai magyart nem találunk. Istensegítsre érkeztünk, ahol

azt hallottuk, hogy talán él még egy néni, aki tud ezt-azt a magyarokról.

Sajnos nem tudtunk sokat róla, nem hogy címet, de még a pontos nevét sem. Elindult hát a keresgélés a faluban. Több helybeli megkérdezése után, illetve a közös nyelv hiányában, a korábbi évadokban is jól bevált Activity játékunkkal, végül nagy nehezen megtaláltuk a 82 éves Götezs Virginiát, épp mielőtt feladtuk volna. Talán az utolsó bukovinai magyart, Bukovinában.

Ha pedig lerágnátok a körmötöket az izgalomtól, íme egy kis előzetes Bécstől Prágáig, nyolc országon át.

Az ötödik részt a TV2-n láthatjátok majd január 30-án 12.25-kor. Ha pedig lemaradnátok, nem kell izgulnotok, mert YouTube- csatornánkon visszanézhetitek a részeket. Egészen február 20-áig nyomon követhetitek kalandjainkat – nyolc héten keresztül – a kárpát-medencei magyar szórványban. Tartsatok velünk ezen a több mint hatezer kilométeres úton, fedezzük fel együtt a Kárpát-medence különlegességeit! További kalandokért pedig olvassátok el a korábbi útinaplókat és látogassatok el Facebook– vagy Instagram-oldalunkra.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Idén könnyebb terepet választottunk ugyan, de sokkal nehezebb témát. Trianon 100. évfordulóját a fiatalok szemén keresztül földolgozni a covid szorításában embert és lelket próbáló feladat. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 4. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek!