Kárpátalja útjain – Hungarikumokkal a világ körül 4. évad 8. rész

Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

Sokféleképpen lehet közelíteni Trianonhoz. Van, aki a hibáinkat látja benne, van, aki más hibáját… Mi most megpróbáltunk senkit se hibáztatni, csak megnézni, hogy mi van ma a végeken. Ott, ahol talán már nem is gondolnánk, de még élnek magyarok. Sőt, nem csak élnek, gyarapodnak. Jófejek, közösséget alkotnak, és köszönik szépen, elmúlt száz év, de nagyon is maradnak!

Az utolsó rész

Már majdnem feladtuk, amikor egy kárpátaljai barátunk hívott, hogy Ukrajna résnyire mégis kinyitotta kapuit. Talán emlékeztek még, hogy Máramarosszigetnél még nem sikerült átjutnunk a Tisza túlpartjára, de így másodszorra már átkönyörögtük magunkat egy ködös októberi reggelen a kalasnyikovos határőrök közt.

A kifejezéstelen arcú, magyarul alig makogó, keletről betelepített határőrök, PCR-tesztek, biztosítások, ígéretek és egyéb lelkigyakorlatok után végre beleszippanthattunk a történelmi Bereg vármegye levegőjébe. Mintha megállt volna az idő.

„Ha valaki feltenné a kérdést, hogy a határon túliak közül ki szívta meg a legjobban az elmúlt száz évet, az egy elég gyors lefolyású beszélgetés lenne…”

Az egykoron szebb napokat látott Kárpátalján más a helyzet, mint azokon az elcsatolt részeken, ahol eddig jártunk. Nem az a kérdés, hogy felvesznek-e egyetemre, kapsz-e munkát,

hanem az, hogy amikor hazaérsz ott vár-e a behívó a kerítésedre tűzve.

Elvisznek-e háborúzni, kihallgat-e a titkosszolgálat, beszélhetsz-e még magyarul a szüleiddel… ezek 2021-ben nagyon is mindennapi kérdések errefelé.

„Édesapám olyan dühös lett, hogy összegyűrte és kidobta a behívót. Erre mondtam, hogy ne viccelj, az még kell nekem!” Ezt mondja Bence Norbert Beregszászon, akit az egyetemi felvételi mentett meg a kelet-ukrajnai háború borzalmaitól. Miközben ezen elmélkedünk a vadiúj, de máris göröngyös utakon, gyerekricsajt hallunk. Megérkeztünk az egyetlen kárpátaljai magyar görögkatolikus kollégiumba, Karácsfalvára, amely mára fogalommá vált. Úgy döntöttünk, innen járjuk be a régiót, és ha már így alakult, támadt egy ötletünk.

Visszatérő elemként magunkkal vittünk idén is egy kis meglepetést. Ahogy Déván, úgy Jenő atya gyerekeit is a Teqball jóvoltából lephettük meg. Jó mélyre kellett az emlékeink közt ásni, hogy hasonló lelkes szurkolótáborra bukkanjunk. A fokozódó hangulat avatóünnepséggé, avatómeccsé nőtte ki magát, ahol elhangzott az évad egyik kedvenc mondata is:

 „A teqball első magyar olimpiai bajnoka innen, Karácsfalváról kerül ki.”

Így legyen! Másnap hajnalban – miközben a sulirádióra és így – a Bagossy tesókra keltünk, csak azt nem értettük, hogy miért ilyen korán.

Ja, ti azt nem tudjátok, mi?
Mit nem tudunk mi?
Mi a magyar időn vagyunk, nem az ukránon.
Tehát akkor egy órával korábban vagyunk?

Kicsit álmosabban vágtunk így neki a történelmi Ugocsának és Máramarosnak, de annyi baj legyen.

A hírhedt kárpátaljai utak úgyis minden éberséget előcsalogatnak

még a legcsipásabb szemekből is.

„A viskiek úgy érzik, kicsit közelebb vannak Istenhez.”

1918-ban románok dúlták fel a várost, később a csehek, majd ’44-ben előbb a zsidókat vitték el, pár hónappal később pedig a magyarokat. Háromnapos munkára indultak, 70%-uk sohasem tért vissza, de Visken az emberek még most sem törtek meg. Rend van és élet. Úgy tartják, kicsit olyanok, mintha székelyek lennének. Az mondjuk tény, hogy nem is igazán kárpátaljaiak ők, sokkal inkább felső-Tisza-vidékiek. A történelmi Partium részei, jelenleg Ukrajnában.

Még megérteni is nehéz, hogy a Tisza bal oldala miért került Ukrajnához. Bár a helyiek anekdotája szerint ez egy szovjet katonatisztnek köszönhető, aki beleszeretett egy viski leányba. Ő meg persze kilobbizta, hogy a város a Szovjetunióhoz kerüljön, így a szerelem átírta a határokat – legalábbis az anekdota szerint. (Szergej, kérlek írd meg nekünk, hogy volt!)

„Amerre járunk, az egykori megélhetésünkön taposunk.”

Visk után Aknanszlatinára érve egyfajta elégedetlenség töltött el minket. Ezt az érzést csak egy dolog enyhíthette, a lepusztult bányaváros régi tárnái és raktárai közt egy még működő magyar iskola. „Tiszta udvar, rendes ház, felújított épület. És egyre több diák!” – mondta Steven Segal-i arcjátékkal Benedek Imre, az iskola igazgatója a fehér aranyon sétálva, amely egykoron a város életét meghatározta, mára csak emlék. A város egykoron Ukrajna sótermelésének 10-15%-át adta,

ma azonban csak Mad Max-díszlet,

pedig csak újra kellene nyitni a bányákat, és mindenki maradna, akár magyar, akár ukrán, akár román.

Ahol a Tisza összefolyik.

Rahó a város, amelynek a neve a Tiszákkal forrt egybe. Na, persze, nem a magyar politikusokkal, hanem a folyókkal. Merthogy Rahó határában még kettő is van. A Fekete- és a Fehér-Tisza, amelyek itt ömlenek egymásba és kezdik meg útjukat a Dunáig. Rahó nem csak az egymásba kapaszkodó Tiszák, hanem az együtt élő nemzetek szimbóluma is lehetne. Huculok, ukránok, ruszinok, magyarok, románok, romák, ki tudja hány nemzetiség.

Köszönjük, hogy idén is velünk tartottatok, köszönjük, hogy néztek, olvastok minket.

Zoboraljától Prágáig – Hungarikumokkal a világ körül 4. évad 7. rész

Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

 

Sokféleképpen lehet közelíteni Trianonhoz. Van, aki a hibáinkat látja benne, van, aki más hibáját… Mi most megpróbáltunk senkit se hibáztatni, csak megnézni, hogy mi van ma a végeken. Ott, ahol talán már nem is gondolnánk, de még élnek magyarok. Sőt, nem csak élnek, gyarapodnak. Jó fejek, közösséget alkotnak, és köszönik szépen, elmúlt száz év, de nagyon is maradnak!

Ha egyszer egy hollywoodi producer épp abban a liftben reked meg, amelyikben mi is, feltétlenül meséljük el Esterházy János történetét. Az Aragorn karakterébe oltott Bibó Istvánt, a felvidéki magyarok mártírját, a valaha volt talán legnagyobb kaliberű magyar politikust, akit hamarosan boldoggá avatnak.

„Nekünk hős, a szlovákoknak fasiszta háborús bűnös. Most magánterületen vagyunk, csakis ezért állhat itt a zarándokközpont.”

Ezt Paulisz Marián, Alsóbodok polgármestere mondja. Neki és családjának elég sokat köszönhet a felvidéki magyarság, hiszen a texasi ranchra emlékeztető hatalmas zarándokközpont az egyetlen, amely méltó módon mutatja be Esterházyt és küzdelmét. A lengyel anyától és magyar apától származó Esterházy élete nem csak, hogy könyvbe illő, de tanulságos korunk szájhőseinek is, akik rendre a rövidebb utakat választják.

„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

Ezt Esterházy 1938 után mondta, amikor az első bécsi döntéssel Felvidék magyar többségű részei visszakerültek az anyaországhoz, ám ő mégis inkább a „kis” Szlovákiában maradt az ott rekedt 70 ezer magyarral, akiket a döntés nem csatolt vissza. 1942. május 15-én, a szlovák parlament egy szem magyar képviselőjeként az egyedüli volt, aki nem szavazta meg a zsidók deportálásáról szóló törvényt. Később, Magyarország 1944-es hitleri megszállása ellen pedig memorandummal tiltakozott. A szovjet megszállás első óráiban egyedüliként emelte föl hangját a sorozatos jogsértések és a magyar kisebbség ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények ellen.

Meghallgatták? Változtattak bármin? Elszégyellték magukat? Nem. Letartóztatták és a gulágra hurcolták, miközben a csehszlovák hatóságok a távollétében halálra ítélték. Ezt később „kegyelemből” életfogytiglanra változtatták. Amíg számos zsidó szervezet és a katolikus egyház is hősként tiszteli, addig Szlovákiában még 2020-ban is hazaárulónak, fasiszta háborús bűnösnek tartják jogilag.

Erről az átlag szlovák mára persze alig tud valamit. Ami nagyobb baj azonban, hogy a magyarok köztudatában is kopik Esterházy emlékezete.

– Miért nem Dunaszerdahelyen tanítasz?
– Abban mi a kihívás? A gímesi iskola Zoboralja legészakibb magyar intézménye.

Erről Peti és Angie beszél, miközben baktatunk fel a nyitrai várba. Foglalkozásukat tekintve Peti tanár, Angie tájépítész, fiatal magyarok Zoboralján. Baktatunk… na igen, barokkos túlzás. Igazából lóhalálában vágtattunk fel a várba, hiszen a nap vészesen gyorsan ment le. Közben azért kiderült, hogy van a globalizációnak előnye is.

 

 

 

A szúrós szemű 20. század kérdéseit – honnan jöttél? Milyen a vallásod? – fölváltotta a lájk- és a kattintáskultúra. Az számít, ki lovagolja meg jobban az insta- és tiktok-hullámokat. Ennek a világnak a nyelve pedig egyre kevésbé a magyar vagy akár a szlovák. A lájkoknak ráadásul csak nevük van, nemzetiségük nincs, így nehéz lesz normális szülők hiányában elképzelni, hogy a szórvány nyugatra tekintő részein az új generációk megőriznek valamit az elmúlt ezer év magyar kultúrájából.

– Az az igazság, hogy sok szlovák jobban áll a magyarokhoz, mint maguk a magyarok.

– Mármint a szlovák, magyar iskolába íratja a gyerekét, a magyar meg szlovákba?

– Ilyen is előfordul, de főképp arra gondolok, hogy az átlag fiatal szlovák már nem fél és épp ezért nem utál minket. Inkább látja a realitást, hogy kevesen vagyunk, és csak megmaradni szeretnénk.

247 évig volt magyar főváros, most magyart is alig találni. Mi is az?

Hajnali ébredés, hűvös szél, indul a küldetés. Elhaladunk az országgyűlésünk egykori épülete mellett, megállunk egy téren, mikrofon fel, kamera forog. A maszk is megnehezíti ugyan a kommunikációt, ám a legtöbben a kis táblánk feliratára is csak a fejüket rázzák:

„Beszél magyarul?”

Néhányan megállnak, próbálnak segíteni, úgy állnak hozzánk, mintha turisták lennénk. Volt olyan fiatal, aki angolul meséli, hogy nagymamája magyar, de ő már nem beszél magyarul. Egy apuka a gyermekkel a tábla láttán csak a fejét rázza. A fiatal lányok, szintén kapufa. Úgy voltunk vele, hogy addig állunk itt, ameddig nem jön szembe egy ember, aki beszéli a nyelvünket. Az, hogy sikerrel járt-e a próbálkozásunk Pozsony óvárosában, hamarosan kiderül.

„Mindenki azt gondolja, hogy a csehek meg a szlovákok ugyanolyanok. Na, ez egyáltalán nincs így.”

Prága az ablakon kihajítások fővárosa – meg persze Csehországé. Jó, a sör és a csülök is eszünkbe jut, de mi mégsem ezért látogattunk ide. Prágában ugyanis működik egy magyar diákszövetség. Ők az Ady Endre Diákkör. Csehország legrégebb óta működő magyar diákszervezete.

A diákkör tagjaival a híres prágai U Fleků sörözőben találkoztunk, ahol egyébként képtelenség asztalhoz jutni foglalás nélkül. Most azonban a prágai kocsmák olyanok, mint Krisztus sírja húsvét negyednapján. A koronavírus-járványnak talán ez az egy előnye volt a forgatásunk szempontjából.

A diákkör tagjai szinte kizárólag felvidéki magyarok. Szinte. De többet nem szpojlerezünk. A hetedik részt ugyanis szombaton láthatjátok a TV2-n, 12.15-kor.