Kategória: regi olrunk irtak cikkek

Minden kezdet nehéz…

A fenséges látványon túl, amit az ország zöld vadonjai nyújtottak, rögtön az életért való küzdelmet is meg kellet tapasztalnunk Divisi felé. Az út Bakó Janiék magyar közössége, és Bányai László kávéültetvényei felé szó szerint rögös volt. Miután a GPS félrevezetett minket, egy kavicsos emelkedőnél nem tudtunk tovább haladni, és majdnem egy szakadék mélyén kötöttünk ki. 

Végül Bakó Janiék, és barátjuk Ricardo mentett ki minket, egy a terepviszonyoknak megfelelő autó és egy régi vaslánc segítségével. Első találkozásunk így kalandosra sikeredett, de meggyőződhettünk az itteniek önzetlenségéről.

Magyar emigránsból helyi híresség

Azt hittük, már nem várhat ránk meglepetés, de tévedtünk. A vontatólánc szétszakadt, és így a stáb is. A csapat szerencsésebb fele folytatta útját az Urena Rojas family vezetésével, akik megmutatták nekünk kávéültetvényeiket. Bányai László sajnos épp betegséggel küzdött, így róla csak a családfő történetein keresztül tudhattunk meg többet. Bányai Costa Ricába érkezésén kívül a kávébabok neveléséről, élettartamáról, illetve a kávékereskedelemről is beszélgettünk.

Kávé, sör, boldogság

Miután a stáb hátra maradt fele utolért minket, csatlakoztunk Janihoz, aki mesélt a környékről és bemutatta nekünk Dominical faluját, amely a szörfösök egyik kedvelt helye. Végre kipihenhettünk az út fáradalmait, és gyönyörködhettünk egy igazi tengerparti naplementében. 

Jani később egy közeli kávézóba invitált minket, ahol friss, Costa Rica-i kávét kóstolhattunk, amit errefelé cukor és tej nélkül isznak. Végig nézhettük, ahogy a nyers kávéból pörkölt, majd folyékony kávé válik. Még a nyers babot is megízleltük, amiről kiderült, hogy nagyon édes.

A gasztrotúrát viszont nem fejeztük be itt. Elmentünk Janiék sörfőzdéjébe, ahol különféle gyümölcsös és kávés söröket, illetve a főzéshez szükséges alapanyagokat tekintettük és kóstoltunk meg. Szóba került Csepel és a Böiler is, itt a dzsungel szívében.

Az igazi jutalom

Costa Rica fővárosába, a hagyománykövető San Joséba érve pedig kellemes meglepetés ért minket, egy hatalmas bőségtál képében. Különféle szószokkal, banánkenyérrel, jukkával, babpürével, rákfalatkákkal, rizzsel, és guacamolével csillapíthattuk éhünket. 

Mielőtt újabb kaland után indultunk volna, összegeztük Costa Ricával kapcsolatos gondolatainkat. A kezdeti nehézségek ellenére sejteni kezdtük, miért is mondhatják a világ legboldogabb országának. A paradicsomi természet, az ételek íze, és a helyiek jóindulata, közvetlen kedvessége megmutatta nekünk, mi is az igazi „Pura Vida”.

 

Caracas után belevetettük magunkat az Orinoco dzsungelében. Hogy mit kerestünk ott, ami a magyarokhoz köthető? Ekkor még csak halvány leképzelésünk volt, melyet egy barátunk történetére alapoztunk. Ő ugyanis állította, hogy nem messze az Angel vízeséstől magyar ételt szolgáltak fel neki. Mi pedig tudtuk, hogy ennek utána kell járnunk.

 

Különleges helyek, különös emberek

Az első egy-két nap után, amit a Canaima nemzeti parkban töltöttünk úgy éreztük, hogy valóssággal visszamentünk az időbe. A nehézségeket a helyiek kedvessége, és az esőerdő pompája oldotta. Szerencsére nem voltunk magunkra utalva. Emmanuel Vieria, a híres Venéz információkat osztott meg velünk lakhelye helyzetéről, és segített eligazodni. 

Venéz és Pemon kísérőink vezetésével, a folyón és szárazon utazva eljutottunk az Angel-Vízesésig, ami a föld leghosszabb vízesése. Jimmy Angel amerikai pilótáról kapta a nevét, aki 1933-ban mutatta meg a nagyvilágnak ezt a természeti csodát, és aki a pletykák szerint arany és gyémánt után kutatott a környéken. Az első Európai pedig, aki otthonának tekintette ezt a helyet, nem más volt, mint Rudy Truffino azaz Jungel Rudy. Az ő egyik leszármazottjával volt is lehetőségünk beszélni. És itt még nem ér véget a különleges személyek sora. 

Mi ugyanis esősorban Bandly János és Simon Róbert 56’-os menekültek hagyatéka után kutattunk. 

 

„A legjobb forgatókönyvet az élet írja”

A falubeliek minden jószándékuk ellenére nem sokat tudtak segíteni a Simon család felkeresésében. Már épp kezdtük feladni a reményt, mikor maga Hosé Simon jött velünk szembe robogón. Innentől kezdve canaimai utunk során egymás érték a csodás véletlenek.

 Ilyen volt például, mikor megtaláltuk a régi éttermet, ahol barátaink azt a bizonyos magyaros ételt ehették, mikor kiderült, hogy Hosé Simon bátyja szakács, és gulyást is készít, mikor fényképet mulattak nekünk a Fiatal Simon Róbertről, vagy mikor meghívtak minket a gyermekkórus előadására. 

A Venézek lehetőséget látnak a turizmusban, így nem kizárt, hogy ez a csendes, nyugodt hely nemsokára turistaparadicsommá válik. Ki tudja, mekkora szerencsénk volt, hogy mi az első közt lehettünk, és a háborítatlan Canaima parkban kutathattunk. Méghozzá nem eredménytelenül.  Bebizonyítottunk, hogy még egy esőerdő mélyén is találni valamit, ami hozzánk, magyarokhoz köthető.