Kategória: 8. évad Mi írtuk

Magyarországon otthonra lelt örmények és szírek mesélnek a Hungarikumokkal a világ körül újabb epizódjában.

Írta: Hainrikffy Sára, Kurucz Dániel

Nyolcadik évadunk második epizódjában megszólal Daher Pierre, aki libanoniként 1990 óta az első külföldi származású országgyűlési képviselő volt a magyar parlamentben; Molnár Annamária, aki az erdélyi örmény közösség utolsó bástyájaként őrzi még a lángot; a szintén örmény Ermone Zabel Martaian különleges festészeti technikával készült képekkel gazdagítja közös kultúránkat; Awil Mihály pedig szír kereskedő vénáját kamatoztatja hazánk javára.

Előző, hetedik évadunkban a Közel-Kelet magyarságát és magyar vonatkozású emlékeit vettük górcső alá, így nyolcadik – fordított – évadunkban sem mehettünk el szó nélkül azok mellett az emberek mellett, akik bár a nem túl távoli kelet valamely országából származnak, mégis hazánkban leltek otthonra.

Daher Pierre igazi közel-keleti ember. Míg Awil Misi (spoiler) a kereskedelmet tartja a közel-keletiek közös vonásának, addig Daher ezt a politikai aktivitásban látja. Mégis, nem ő kereste a politikát, a politika találta meg őt. Orvosnak tanult először Brüsszelben, majd a Semmelweis Egyetemen, és a miskolci megyei kórházban kezdte praxisát, ezután került csak be a helyi politika világába, később pedig a Parlamentbe

Stílusosan az Országházban faggattuk tehát életéről és a libanoni-magyar kapcsolatokról.

Daher jelenleg egy kétezer lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, Szendrőládon háziorvos, és saját elmondása szerint életének olyan szakaszába ért, ahol már kevésbé vonzza a politika és az, hogy egy irodában üljön naphosszat. Így vall arról, hogy mi teszi most boldoggá:

„Az én világom, hogy hétvégén van nekem szabadidőm, beülök a kocsiba, elmegyek a tanyára, ahol vannak kis lovak, kis állataim, sokkal jobban érzem magamat ott, legalább ülök a traktoron, nyírom a füvet.”

Bár szigorúan véve nem a Közel-Kelet része, mi most mégis ebben az epizódban mutatjuk be az Örményországból érkezetteket, ráadásul nem is egy, hanem két képviselő által. Molnár Annamária ősei az első örmény népvándorlás idején, a tizenhetedik században érkeztek Erdély területére Moldovából, ahová már az 1200-as évektől kezdve menekültek örmények hazájukból a muszlim török üldözések hatására. Ezen örmények ugyanis keresztények voltak, IV. Nagy Tiridatész már 301-ben, a világon elsőként államvallássá tette a kereszténységet – ő volt az örmények Szent Istvánja. Tanításbeli ellentétek miatt azonban nem csatlakoztak a római katolikus egyházhoz, így ma is mint örmény apostoli ortodox egyház működnek.

Az erdélyi örmények négy települést alapítottak: Gyergyószentmiklóst, Csíkszépvízt, Erzsébetvárost és Szamosújvárt. Mi ez utóbbit kerestük fel, hogy kicsit többet megtudjunk Annamáriától az örmények erdélyi jelenlétéről, múltjáról, kultúrájáról és arról, mi is az a churutos leves – vagy ahogy mi mondjuk pár évszázada: hurutos.

Az erdélyi városokat elhagyó örmények egy része Magyarországra, Budapestre jön, ahogy Ermone Zabel Martaian is, aki már húsz éve él fővárosunkban. Szülei a második nagy örmény népvándorlási hullám, vagyis az örmény genocídium idején menekültek Szamosújvárra. Felmenői között több tradicionális örmény szőnyegkészítő van, ő mégis közgazdász lett. A művészet és a kultúra hagyománya azonban a vérében van, Magyarországra érkezése óta kizárólag örmény ikonokat és üvegminiatúrákat fest, valamint ezek készítését tanítja. Vajon hogyan készül egy hinterglas technikával festett kép? Miért fontos motívuma az örményeknek a gránátalma? Hogyan látják az örmények magyarországi helyzetüket? Ermone ezekről és másról is mesélt nekünk.

Három nyelven beszél napi szinten, arabul, magyarul, angolul Mikhael Awil, vagyis Awil Mihály – Misi. Könnyedén talált rá Magyarország a kereskedelemre, azon belül is a szír szülőhazájához közel álló ágazatra, a tejtermékek eladására.

ez valahogy jön velünk, erre magyarázatot nem tudok mondani; de nagyon kevés szírt vagy libanonit ismerek itt, avagy jordánt, aki valamilyen szinten nem a kereskedelemben dolgozik.”

Bár a legtöbb külföldi szerint – akár évek óta itt él, akár csak turistáskodni jön néhány napra – a magyarok különösen vendégszerető emberek, Misi mégis úgy látja, a miénk a közel-keleti vendégszeretet nyomába sem érhet. Szíria és úgy általában véve a Közel-Kelet sose volt mentes a háborúktól, ám a vendég tiszteletét ennek ellenére is nagy becsben tartják.

Misi úgy használ három nyelvet, mintha mi sem lenne természetesebb,

Igyekszik annyi időt a családjával tölteni, amennyit csak tud; és reméli, hogy kisfia a magyar mellett az arab nyelvet is anyanyelvi szinten beszéli majd, de a „mai világban ez nem könnyű”.

A Hungarikumokkal a világ körül nyolcadik évadának második epizódjában Daher, Annamária, Ermone és Misi bővebben beszélnek múltjukról, történetükről, Magyarországgal való kapcsolatukról. Hamarosan a TV2-n és YouTube-on!

Hungarikumokkal a világ körül 8. évad

2. rész: 2025. január 11. 10:45 TV2

Reméljük, hogy a cikkben leírtak és a Hungarikumokkal a világ körül sorozat felkeltették az érdeklődésedet. 

Ha kíváncsi vagy az előző évadokra, vagy semmiképp sem szeretnél lemaradni a hamarosan érkező epizódokról, iratkozzatok fel YouTube-csatornánkra Kövessetek minket Facebookon, Instagramon, vagy látogassátok meg a honlapunkat!

A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.

Írta: Hainrikffy Sára, Kurucz Dániel

Wilhelm Droste vesztfáliai kisfiúból lett sokszoros budapesti kávéház-alapító, Albrecht Klein a brassói szászok életéről mesél, Mariёlle van Luijk a holland fapapucsot cserélte magyar népi cipőre, a szintén holland Michel van Lengeveld pedig az erdélyi Széken élesztette újjá a helyi táncházat új évadunk első részében.

Nem is találhattunk volna tökéletesebb embert nyolcadik évadunk nyitóinterjújához, mint Wilhelm Droste. Már kisgyerekként felkeltették érdeklődését a magyar bélyegek és képeslapok furcsa feliratai, pedig akkor még csak egy vesztfáliai család legifjabb tagjaként élte mindennapjait. Felmerül a kérdés, hogy napjaink felgyorsult, kattintgatós világában ilyen még előfordulhatna-e?

Ahogy Wilhelm a ’60-évek NSZK-ban cseperedett, lépten-nyomon belefutott a magyar nyelvbe, később pedig már maga kereste az alkalmakat, hogy a magyar nyelv, irodalom vagy akár a magyar emberek közelében, Magyarországon lehessen.

Doktori disszertációját pedig a Reiner Maria Rilke és Ady Endre verseiben fellelhető költői helyváltoztatásról írta.

Az 1980-as években végleg Magyarországra költözött és azóta rengeteget tett a magyar irodalmi és kulturális élet fellendítéséért. Több irodalmi kávéházat alapított: Az Eckermannt – két helyszínen is –, a Jedermannt és a Három Hollót. Az Eckermannok sajnos bezártak, de a Jedermann és a Három Holló továbbra is üzemel – nagy sikerrel. Előbbiben rendszeresen vannak koncertek, utóbbiban pedig a zenés mellett különféle irodalmi, filmes és tudományos programokkal várják az érdeklődőket, szinte minden napra jut belőlük legalább egy. És ha mindez még nem lenne elég, neki köszönhetjük, hogy felesége, a Balázs Béla-díjas Enyedi Ildikó filmrendező Párizs helyett mégis inkább Budapestet választotta az alkotáshoz. Danke Wilhelm!

Albrecht Klein igazi törzsgyökeres brassói szász, és ezt szó szerint kell érteni, ugyanis a Brassó, vagyis szászosan Kronstadt, címerében található gyökerekhez híven, ő sosem hagyta el szülőhelyét. Nem igaz ez azonban sajnos szászok azon százezreire, akik a középkori betelepítés óta elhagyták a várost. Voltak, akiket marhavagonokban hurcoltak kelet felé a 20. század közepén – többek között Albrecht édesapját –, és voltak, akik pár évtizede önként vándoroltak el nyugat felé,

Mára alig maradtak az egykori Királyföldön, Dél-Erdélyben. Azon szászokról, akiknek még mindig Erdély az otthonuk, Albrecht mesélt nekünk a brassói fekete templom lábánál – több száz évnyi szász és magyar történelmet felidézve kalauzol el bennünket a jelen valóságában.