Ha Szlovákia, akkor Csorba-tó, síelés, sztrapacska – de nem nekünk. Mi ezúttal sem a turista ösvényeket, a „soft power” erejét keressük, hanem az alig, vagy meg nem énekelt történeteket, amik nekünk fontosak. Mondjuk interjúalany nélkül nehezebb…
– Itt kellene már lennie.
– Talán elfelejtette.
– Ne várjunk tovább, keressünk mást!
Egy teltkarcsúbb bácsi sziluettje tűnt fel a Nagyszelmenci templom fái közt.
– Én nem vagyok túl kameraképes, de a kultúr felől mintha hallanék valamit.
Milyen igaza volt. Ahogy közeledtünk, úgy erősödött föl az énekszó. Magyarok voltak. Bár errefelé ez még mindig nem nagy dolog. Az Ung-vidéket nem tudta úgy megrágni a XX. század – majd Szlovákia 27 éves síelős, csorba tavas ölelése –, hogy Petiék szlovákul dalolásszanak egy legénybúcsú alkalmával.
– Éneklésben a falunak nagy múltja van, hallottatok már róla?
– Vujity Tvrtko nem rég csinált egy doksifilmet.
– Persze, de azt tudtátok, hogy itt közel 40 évig kapálással lehetett beszerezni az infókat? Ki házasodott, ki halt meg. Mikor Kisszelmenc kisebb részét levágták a Szovjetuniónak Nagyszelmencről, egyszerűen kettévágták a falunkat. Egy teljesen magyar falut. Teljesen abszurd.
A határt egy nap alatt húzták fel 1946-ban. Aki épp boltban, vagy templomban volt, az így járt. Vissza már nem mehetett. Petiék elmesélték, hogy vágtak ketté és tettek tönkre egyik pillanatról a másikra családokat, ahogy azt is, mit találtak ki a helyiek, hogy túljárjanak a kommunista vasöklök eszén. A hirtelen jött határvonalak firkálása közepette a földek elosztására már nem figyeltek, így például a kapálást ürügyül felhasználva jártak ki az emberek, hogy a két Szelmenc infót cseréljen. Mivel a két falu közti kommunikációt a szovjetek és a csehszlovákok megtiltották, így dalban mondták el, hogy:
„… a Ferike elvette Terikét, örül a család, csuhajja.”
Néha mégis csak jól jön ez az enigmának is betudható titkos nyelvünk. Könnyes szemmel hagytuk ott Petiéket és az Ung-vidéket. Jobb szerettünk volna egy kicsit énekelni velük az egészségükre – immáron szabadon –, de várt minket Kassa.
„Nagyon szeretnék itt maradni, de munkahelyek nélkül KIHÍVÁS.”
Ezt már Szabolcs mondta hozzátéve, hogy 2020-ban már igazából két Szlovákia létezik, nyugat és kelet. Kassán, mint a kelet központjában ugyan jobb a helyzet, de az emberek tömegesen mennek el. Bár Kassa belvárosában sétálva nem értettük, hogy aki ideszületett, miért megy el. Túlzás nélkül Európa egyik legszebb városa. Az egykori vármegye székhely még ma sem groteszk mása önmagának. Az már egy más kérdés, hogy a fiatal szlovák állam nem tudja feloldani a magyar emlékek és a szlovák történelem címerekben, feliratokban, festményekben manifesztálódó ellentmondását. Lépten-nyomom magyar emlékekbe bukkanunk, de ez a laikus számára egy valódi kihívás, hiszen a románoknál bevett elhallgatás helyett a szlovákok inkább csak kiírják, hogy:
„ XY, magyar építész”
Igen, így nehéz. Ráadásul a felvidéki magyarok Esterházy János példájából tanulva – vagy épp nagyon is nem – félnek. Félnek a kitelepítések, elnyomások miatt kialakult berögződésektől. Jobban, mint a Kárpát-medencében bárhol.
„Sajnos a felvidéki magyarokra nagyon is jellemző az asszimiláció, ami általában a szlovák iskolákba történő beiratkozással kezdődik. Könnyebb lesz ott a gyereknek, szokták mondani.”
Amíg nyugaton, vagy szerte a Kárpát-medencében épp, hogy igyekeznek kétnyelvű oktatást adni a gyerekeknek, addig Szlovákiában nem. A turbószlovák gondolkodásnak meghunyászkodva a szemünk láttára lesznek a Nagyokból – Nagyovák, Lászlókból – Laslovák, mert úgy ugye jobb lesz a gyereknek… Szerencsére azért Esterházy szelleme is tovább él, vannak még 2020-ban is Vasil Petik, Czáboczky Szabolcsok, így volt értelme nem leinni magunkat a sárgaföldig bánatunkban.
Márai Sándor városában már nem vagyunk sokan. A valaha színmagyar kulturális központ, Kelet-Magyarország ékköve negyedmilliósra nőtt, a magyarság száma pedig alig 5000-re csökkent. Elfogytunk, szlovákká váltunk, elköltöztünk, Kassa Kosice lett. A felvidéki magyarság azonban még nincsen elveszve, van itt Diákhálózat, Gombaszög, Martos, fiatalok, akik még nem „Netflix & Chill” közben várják a megváltást.
Elmélkedve a világ dolgain, azért olajat is cseréltünk az addig remekül muzsikáló hibrid Vitaránkba és átsuhantunk Eperjesre, hogy Maléter Pál városában bolyongjunk. Szabolcs és Peti mondatai jártak a fejünkben. Ha 100 év Trianon óta ilyen lenyomatot hagyott a magyar kultúrán, az emberekben úgy általában, akkor ez fordítva hogy-hogy másképp történt?
„Ha nem lett volna a mai Szlovákia Magyarország évszázadokig, ma szlovákok sem lennének. Cseh, morva, legfeljebb lengyel lenne a szlovák És ezt talán még ők is tudják. az más kérdés, hogy ettől mi még fogyunk. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy ami 1000 évig úgy volt és most 100 éve nem, az még semmit sem jelent. Gondoljunk csak a zsidókra, örményekre, feketékre az USA-ban. Tanulnunk kell, nem eltűnnünk a térképről lustaságunkban”
Átszelve Sáros és Szepes vidékét, tátott szájjal álldogálva Közép-Európa legnagyobb vára, a Szepesi vár előtt, megérkeztünk a Csorba-tóhoz. Főszponzorunkkal a Szerencsejáték Zrt.-vel nagy összegben fogadhattunk volna, hogy hiába a Covid, hiába az eső, turistákból és a kirakodóvásárok félkínai – kínai termékekből így sem lesz hiány. A Magas-Tátra lábain ereszkedve végül megérkeztünk a történelmi Magyarország és egyben Szlovákia legészakabbik megyéjébe, ahol még ma is élnek magyarok.
Ők az árvai magyarok.
Lehetnek mára maximum negyvenen, messze északon, a lengyel-cseh határon. Nem akármilyen történet az övék. Főleg, hogy 2021-ben az is kiderül, a stáb melyik tagja származik Alsókubinból.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Idén könnyebb terepet választottunk ugyan, de sokkal nehezebb témát. Trianon 100. évfordulóját a fiatalok szemén keresztül földolgozni, a Covid szorításában, embert és lelket próbáló feladat. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 4. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek!
Olvassatok és kövessetek minket továbbra is! Köszönjük!
Published by