A néha boldog, néha sanyarú közös múltra jellemző módon, Bécs első, a salzburgi évkönyv szerinti említése 881-ből épp egy a magyarokkal vívott ütközethez kötődik. Az elkövetkezendő századokban sokszor fenyegették Bécset magyar fegyverek: a várost Szent István és Mátyás király is hódoltatta, elérték a kuruc portyák és 1848 forradalmi hadai sem sokkal a város előtt kényszerítettek visszafordulásra. Ennek ellenére a bécsi-magyar viszonyt mindvégig, és természetesen ma is virágzó kereskedelmi és kulturális kapcsolatok színesítették, színesítik.
A mohácsi vész és Buda 1541-ben bekövetkezett eleste után, a Habsburgok magyar királyok is lettek, majd az ország három részre szakadása után a csonka Magyar Királyság fővárosa 1784-ig ténylegesen is Bécs lett. Érdekesség, hogy a kiegyezés ellenére, még egészen 1892-ig Bécs volt a Monarchia fővárosa, hiszen Ferenc József csak 1892-ben emelte Budapestet székesfővárosi rangra. A 16-17. században Bécs a magyar kultúra egyik központjává vált, itt tanított Sylvester János, itt fordította le az Elektrát Bornemissza Péter, itt alakult 1623-ban a Pázmáneum és a számos magyar főúri csemetének képzést adó 1746-ban alapított Theresianum. A magyar irodalomtörténet egyik új fejezetét megnyitó Ágis tragédiája is Bécsben jelent meg, 1772-ben. Jedlik Ányos „villanysűrítőjét”, az első magyar gőzmozdonyt és az ezután híressé vált Zsolnay-kerámiákat az 1873-as bécsi világkiállításon mutatták be.
Az 1840-es években már 15.000 fő körül mozgott a bécsi magyarok száma, mely az 1800-as évek végére már 30-40 ezer fő körül mozgott. Az 1910-es népszámlálás 139.000 bécsi magyar állampolgárról tudott, akiknek többsége azonban nem magyar anyanyelvű volt, valamelyik Magyarországon élő nemzetiséghez tartozott. A kapcsolatok 1918 után sem szakadtak meg, hiszen Bécs 1918-ban, 1948-ban és 1956-ban is szívélyesen fogadott minden magyar menekültet.
Források:
http://www.becs.balassiintezet.hu/hu/2011-11-08-23-07-29/
Fotó: Bwag
Published by