Irán olyan a nyugati utazóknak, mint Magyarország az irániaknak: szinte ismeretlen, csak egy-egy benyomás szűrődik át a könyveken vagy az interneten keresztül. Pedig Irán a kedves és segítőkész emberek országa, ahol nyugodtan sétálhatunk este, hiszen nem kell attól tartanunk, hogy bármi baj történhetne velünk. Kivéve, ha autóba szállunk. A perzsa sofőrök úgy vezetnek, mintha a GTA-ban lennének. Állítólag évente közel 100.000 ember hal meg közlekedési balesetekben, így nem tanácsos sofőr nélkül közlekedni – és nem csak Teheránban, a többi város is épp ennyire „lüktető.”
A megérkezésünk ettől függetlenül nem volt zökkenőmentes. A gépünk késett, mert egy repülő épp aznap harapott ki egy kisebb beton darabot az egyetlen működő le- és felszállópályából a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren. Így Isztambulban konkrétan 1 perc 20 másodperccel késtük le a csatlakozást, pedig Dani sérült térddel egész tisztességes sprintet vágott le… Lényeg a lényeg: az isztambuli reptéren aludtunk. Eleinte székeken, de a csapat nagy része a hajnal közeledtével leköltözött a padlóra. (Bakancslista pipa. Aludtunk végre reptéri padlón is.) Reggel úgy éreztük magunkat, mint egy kartondoboz, amibe megszült egy macska. Ennek ellenére már a Teheránba tartó gépen elkezdtük a forgatást.
A kötelező gyanakvással töltött másfél-két órát követően átvehettük a csomagjainkat a teheráni Imam Khomeini reptéren, hogy végre kezdetét vegye a III. évad forgatása.
Teherán nappal majdnem 20 milliós város, mégis egészen flottul beértünk a szállásunkig. Csak néztük egymás arcát, de mindenkinek rá volt írva az érzés, hogy végre itt lehetünk, hiszen kevés elzártabb és felfedezésre váró ország van ma a világban, mint Irán. Ennek nyilván politikai okai is vannak, de a mi műsorunk ezzel nem foglalkozik. Minket csak a magyar kulturális értékek megtalálása és a köztes időben az új és érdekes emberek, dolgok, ízek, érzések, színek, dallamok, perzsa szőnyegek és/vagy macskák felfedezése érdekel.
𝐏𝐞𝐫𝐳𝐬𝐢𝐚, 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐈𝐫𝐚́𝐧?
Egészen az 1979-es forradalomig, mindkét elnevezést használták, ám azóta az ország hivatalos neve Iráni Iszlám Köztársaság. Efféle kettőség amúgy nálunk is létezik, hiszen a környező országokon kívül szinte senki sem magyarnak, hanem valamilyen hun utóországnak tart minket – lásd Hungary. Az irániak azonban مجارستان-nak, vagyis Mad̲j̲aristānnak hívnak minket. Ez olyannyira igaz, hogy utóbbi hallatán rögtön tudják honnan jöttünk, míg a Hungary-re csak pislognak. Pedig az amúgy nagyon fiatal Iránban meglepően jól beszélnek angolul. A lakosság majdnem fele 35 év alatti! Talán ezért sem éreztük azt eddig egy percig se, hogy ne tudnánk magunkat megértetni. Ha valaki pedig mégsem beszélne angolul, kedveséggel kompenzálja a bábeli zűrzavart.
Egy jó tanács: bármit is veszünk, a fizetési szándék kinyilvánítása előtt állapodjunk meg az árban, no meg abban, hogy Rialban, vagy un. Tomanban állapították meg azt az árat. Utóbbi ugyanis egy nullával kevesebbet jelent, amit a lakosság kezdett el használni az egyre gyorsuló infláció miatt. A pénzváltás így egy igen érzékeny folyamat, ám, ha ügyesek vagyunk akár kétszer, vagy háromszor is jobban tudunk váltani, mint amit a neten írnak, vagy mint a hivatalos árfolyam.
𝐓𝐞𝐡𝐞𝐫𝐚́𝐧
Mint a legtöbb nagyváros a főváros Teherán is úgy nyüzsög, hogy az ablakokat is felesleges becsukni, hiszen a város zaja így is, úgy is átszűrődik. Azért persze becsuktuk, mert légkondi nélkül esténként se megy a hőmérő mutatója 25 foknál lejjebb – mindezt 9% körüli páratartalommal. Nem véletlenül ébred fel a város igen korán, hogy a nagy melegben elbújjon valahol a hűvösben, majd késő délután folytassa útját egészen éjfélig. Hasonló ritmusra rendezkedtek ezért be az itteniek, mint pl. az olaszok, vagy a spanyolok, ennek ellenére a telek iszonyat hidegek tudnak lenni, és Teheránt több hó lepi el, mint mostanában Budapestet.
Ezen túlmenően Teherán nem az építészetéről híres. Vannak persze szép és jelentőségteljes épületek, de a nyugati utazó számára Teherán az az állomás, amiben magába szívja a Közel-Kelet kapuját, Iránt. Ez hetekbe is beletelhet, de nekünk alig pár napunk volt, ezért a kevéske iráni magyarok egyikéhez fordultunk segítségül: Újvári Barbihoz. Barbi egyetemi tanulmányait folyatja a Teheráni Egyetemen és mesésen beilleszkedett a keleti forgatagba, például megtanult perzsául. Neki köszönhetően mutatjuk be majd a várost januárban magyar szemmel.
𝐈𝐬𝐳𝐟𝐚𝐡𝐚́𝐧
A régi fővárost, Iszfahánt tartják a legszebb perzsa városnak, de nemcsak a vidékiek, vagy az útikönyvek, de még a teherániak is. Ezt kontextusba helyezve: a budaiak végre bevallják, hogy Pest szebb, vagy a Győriek, hogy Sopron nyerte ezt az ezeréves csatát. „Iszfahánt látni és meghalni.”- így tartja a helyi mondás. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Nags-e-Dzsahán téren állva az Imám mecsetet látva elakad az ember lélegzete, ráadásul Iszfahán kövei közt mindenhol ott van a történelem. A világ egyik legrégebbi városa, amelyben a világ legrégebbi nemzeti kissebségei az iráni zsidók és a katolikus örmények is megtalálhatóak mind a mai napig. Sokáig azonban nem lubickolhatunk a keleti gyöngyszemben, mert holnap folytatnunk kell utunkat.
Published by