A fél budapestnyi Ngorongoro vadállatokkal zsúfolt kráterétől a Viktória-tó kies partjáig, ahol vízilovak ólálkodnak az iskola körül: folytatódik az afrikai kaland!
Négy épület ad otthont Samwelnek, két feleségének és hét gyermekének.
Fontos hangsúlyozni, hogy Afrikában mind a muszlim, mind a keresztény vallások – többnyire – mind a mai napig ötvözik az afrikai hagyományokat, legyen az a többnejűség vagy bármi más. Javarészt kevert vallások ezek, tájegységenként változó szokásokkal. Azt gondolnánk, a világvallások előtti időkre visszanyúló tradíciók természetessé tették a többnejűséget, de a színfalak mögött komoly és nehéz lélektana van ennek a szokásnak. Erről azonban külön kérésre nem írhatunk többet.
A mindennapjainkat meghatározó élmény volt az étel, amit egy sárból tapasztott, ablaktalan kunyhóban készített el Samwel egyik felesége. A lehetőségekhez mérten egészen jól sikerültek ezek az újságpapíron készített ételek, különösen miután Kami bemutatta szakácsunknak a borsot. Bár sajnos azt csak később tudtuk meg, hogy a tányérokat ivóvíz hiányában a Viktória-tóban mossák el, a már említett vízilovaktól nem messze. A vízilovak pedig, ha folytatják kedvelt tevékenységüket, miszerint a farkukkal propellerezik szét az ürüléket, úgy az a víztükrön messze-messze elúszik – a mi vízilovaink pedig nagyon szerették ezt csinálni. A stáb szerencsésebb fele megúszta az így elmosott tányérokat, de ketten a vízilovak áldozatául estek. Ki nem találnátok, hogy ki volt az egyikük?
Egy kiadós reggelit követően búcsút intettünk Rusingának és a gyerekeknek, hogy a Teleki-vulkán felé vegyük az irányt.
A teljes 7. beszámolót ITT olvashatjátok.
Published by